A ravasz disznó

Alex:

Amikor otthagytam Jakeet az én kis kutyámmal, bűntudatot éreztem, de sajnos meg kellett tennem. Mert, ha nem akkor Tábornok meghal. Az apám ugyan olyan csúnyán játszik, mint én. Le se tagadhatom őt. A kutyust még két éves koromban kaptam tőle ajándékba, hogy megvédjen engem azoktól a csalóktól, akik csak a testem miatt vannak velem. Azok a srácok, akik megbuktak ezen az egyszerű „bátorság próbán” nos, halottak. Gondolom, nem kell részleteznem, hogy pontosan mi is történt velük. Főleg, hogy Tábornok nem egy normális kutya.

- Aleeeeex! – hallottam Jake kiáltását. Sajnálom Jake, de ezt muszáj megtennem. Ha igazán szeretsz, mázlid van. Ha nem, hm. Felkerülsz a falra.  Ami engem illet, ha Jake meghal, lehet inkább lemondok a pasikról. Soha többé nem fogok úgy szeretni mást, mint őt. De nem gondolok bele ebbe, Jake más, mint a többi srác. Biztos vagyok benne, hogy túléli. – Nagyi! – kiáltottam, de nem jött válasz. Jaj, ne! – Mama!- futottam be a hálószobájába, de ott nem volt egy lélek sem. A következő hely, amit megnéztem az a konyha volt, majd következett a nappali, a pince és a mosdó. De nem volt sehol. Hova a fenébe mehetett? Oké Alex, nyugodj meg! Talán… és akkor eszembe jutott. Gyorsan felsiettem a régi szobámba, odafutottam az ajtóhoz, majd megfogtam a kilincset, és benyitottam. A nagymamám ott ült az ágyamon, a szokásos kimonójában, és az ablakon keresztül nézte a csodálatosan szép tájat. Halványan elmosolyodtam az elém táruló látványtól.

- Szia mama! – köszöntem halkan, nehogy a frászt hozzám rá. A hangom hallatán azonnal megfordult.

- Alex! – mondta ki meglepetten a nevemet –Te meg hogy kerülsz ide? Vagy már csak képzelődöm?

- Nem, nem képzelődsz. Tényleg itt vagyok – sétáltam felé, majd megöleltem. –  Látod? Érzed, hogy ez igazi?

- Ó, kicsikém – érzékenyült el. – Annyira hiányoztál.

- Te is nekem.

- Egyedül jöttél? – kíváncsiskodott.

- Nem, a barátom is itt van, Jake. De ő éppen most Tábornokkal van elfoglalva.

- Készítsem a hullazsákot? – kérdezte mosolyogva, mire én felnevettem. Na, igen az én nagymamám nem akármilyen nagyi. A halál közelében van, de ő nevet, vicceskedik és boldog.

- Menjünk le a nappaliba – jelentette ki boldogan. – Aztán nézzük meg, hogy mivan azzal az ifjúval. Az igazat megvallva sosem támogattam apád döntését. Kegyetlen dolog ezt tenni szegényekkel – motyogta.

- Hm – válaszoltam magam elé bambulva. Nem igazán tudtam mit mondani. Valamilyen szinten egyet értettem nagyival, a többi részem viszont nagyon is apa oldalán állt. Ebben a módszerben az volt a jó, hogy megszabadultam azoktól, akik nem szerettek tiszta szívből.

- Jól vagy aranyom?

- Ezt én is kérdezhetném tőled. Ugyanis egy olyan levelet kaptam, amiben azt írták, hogy halálos beteg vagy – magyaráztam miközben leültem a tatamira.

- Hát, akkor valaki nagyon vicces kedvében volt. – Na, erre a válaszra nem számítottam. Miért tenne Árész ilyesmit? Ó, igen apám küldte a levelet. Az ő aláírása volt a levélben, bárhol felismerném, nem egyszer kaptam tőle postát. Ez eléggé érdekes, hacsak … a francba! Tudta, hogy nem fogok hazajönni, vagyis nem tudom megmutatni Jakeet Tábornoknak. A ravasz disznója. Kellett neki egy nyomós ok, hogy hazacsaljon. És sikerült is neki.

- Apa átvert! – jelentettem ki röviden.

- Ez nem meglepő. Most őszintén mit vártál tőle? Sosem volt egy őszinte fickó.

- Túl nagy a csend –tereltem el a szót – megyek és megnézem Jakeet. – Villámgyorsan felpattantam, majd a bejárati ajtó felé vettem az irányt. Remegő kézzel nyomtam le a kilincset, majd egy pillanatra becsuktam a szemem, és vártam. Nagy levegőt vettem, és kinyitottam az ajtót. A látvány ami a szemem elé tárult, teljesen ledöbbentett.