2017. július 27., csütörtök

Nélküled tovább...

 Alex:

Amikor magamhoz tértem azt sem tudtam,hogy hol vagyok. Eltelt még legalább öt perc amikor rájöttem,hogy a gyengélkedőn fekszem és rohadtul fáj a bordám. Valami nehezet is éreztem magamon. Elfordítottam a fejem, majd megpillantottam Hektort. Csak bámultam,ahogy lélegzik. Az elmém teljesen üresnek éreztem, neki pedig volt valami nyugtató a jelenlétében. Bár nem sokáig tartott ez a fellegek közti érzés. Sorjában törtek elő képek formájában a tegnap este történtek. Egyre szaporábban kezdtem el venni a levegőt és úgy éreztem,hogy megfulladok. A szívem égett, a bordám hasogatott, könnyeim pedig záporoztak.
- Alex! – kelt fel a sírásomra az éjjeli őröm, majd átölelt. – Fáj valamid? Hozzak neked bármit is?
- A halálra van gyógyírod? – néztem a szemébe. Láttam rajta,hogy bántja ez az egész. Az együttlétünk, Jake öngyilkossága és a fájdalmam.
- Sajnálom.
- Itt már a sajnálat nem segít –szipogtam. – Különben is, ez nagy részben az én hibám volt. Ha nem hitetem el vele,hogy már nem szeretem… - kapkodtam a levegőt, de közbevágott.
- Ne, Alex! – szorított erősebben én pedig egyre nagyobb dühöt éreztem.
- Hagyj békén – szólaltam fel erőteljesebben.
- Nem foglak itt hagyni.
- Takarodj már innen! – ordítottam.
- Úgy néz ki kénytelek leszek a Ryan által ajánlott módszert alkalmazni rajtad.
- Te meg mi a faszról beszélsz?
- Erről! – a kis szekrény fele nyújtotta a karját, én meg próbáltam szabadulni a fogásától. Néhány másodperccel később egy tűszúrást éreztem a jobb karomban.
- Te most… benyugtatóztál? Ez most komoly? Nem bírsz el velem nyugtató nélkül mi? – nevettem fel. – Gyáva vagy.
- Nem tudod, hogy mit beszélsz. Nem vagy önmagad.
- Nagyon is képben vagyok! – markoltam meg az arcát a két kezemmel. Farkasszemet néztünk néhány percig,mikor hirtelen álmosság fogott el. A homlokom a homlokára hajtottam. – Franc beléd. - Ez nem csak nyugtató?
- Igazából ez altató – csókolta meg a homlokom. – Jó éjt Alex! Mikor legközelebb felébredsz, ne ölj meg.
- Az első alkalommal, ahogy kinyitom a szemem, leszúrlak – dőltem rá teljesen, majd álomba zuhantam. 
***
 Nem tudom mennyi idő telhetett el, amikor újra kezdtem magamhoz térni és egy beszélgetésnek lettem fültanúja. Ugye milyen találékony vagyok? Hiszen szemtanúja nem lehetek, akkor észrevennék, hogy már magamnál vagyok.  Szinte suttogva beszéltek. Az egyik hang Hektorhoz tartozott a másik pedig Ryanhez.  
Felébredt már?
- Igen, egyszer – mondta Hektor búsan. -  De alkalmaznom kellett az altatót.
- Teljesen ki van fordulva magából igaz? Hallottuk a kiabálását.
- Még én sem tudom felfogni ezt az egészet, nem hogy ő – szisszent fel.
- Figyelj, nem akarsz pihenni egy kicsit? Majd én itt maradok és vigyázok rá –ajánlotta fel legjobb barátom a segítségét.
- Nem kell Ryan, de azért köszönöm. Úgy sem tudnék aludni.
- Jól van, ha bármi van nyugodtan szólj. Egyébként még fájlalni fogja egy darabig a bordáját. A csontot összeforrasztottam, de néhány napig még nem fog elmúlni a fájdalma.
- Köszönök mindent – szólalt meg a féltestvérem lágyan. Még pár másodperc eltelt mire hallottam egy igen halk ajtóbecsukást. – Tudom, hogy fent vagy Alex.
- És mégis honnan? – nyitottam ki a szememet is végre.
- Tehetség – jelentette ki büszkén. Némán néztem rá, na meg persze azzal a bizonyos „hát ez hülye” nézésemmel, amit már annyira jól ismert. – Megnyugodtál már? – tért el a témától.
- Azt hiszem. Vagy még csak kábult vagyok, de biztosíthatlak,hogy nemsokára lenyakazlak. Hiszen mondtam – felnevetett. – Ne nevess, ezt halál komolyan mondom.
- Arról már lekéstél – nézett mélyen a szemembe, amibe belepirultam.
- Semmi sem késő.
- Ez igaz,de azt mondtad,hogy az első adandó alkalommal,ahogy kinyitod a szemed – vigyorodott el a kötekedés mestere.
- A kínzásod akkor későbbre halasztom, jelenleg túl erőtlen vagyok.
- Ahogy kívánod, úrnőm – kacsintott rám.
- Te nem vagy magadnál.
- Lehetséges – hagyott egy kis szünetet, majd folytatta. – Hogy érzed magad Jake miatt?
- Már nem robbanok a gondolattól, ha erre célzol.
- Erre is.
- Nem fogok kertelni. Rohadt szarul vagyok – hajtottam le a fejemet. – Egyszer olyan mintha nem is történt volna semmi és itt viccelődök veled, de közben meg belül szétmar a bűntudat,hogy egyáltalán jól tudok szórakozni.
- Azt hiszem valahogy így vagyok vele én is.
- Mikor lesz a temetése? – kérdeztem kiszáradt torokkal.
- Amikor te szeretnéd. Kheiron rád bízta.
- Elmennél mindenkinek szólni, hogy ma este indítjuk el útját az Alvilágba? – néztem rá könnyes szemekkel. Habozott, tudtam, hogy nem szívesen hagy magamra. – Kérlek. Nem csinálok egyedül butaságot, vagy küld be Ryant.
- Rendben van. Behívom hozzád –állt fel, majd szépen lassan kisétált az ajtón.  Nem telt el sok idő,míg végül kopogtak az ajtón.
- Szabad! – mondtam a lehető leghangosabban.
- Szia! – köszönt napsugárfiú és belépett a szobába.
- Szia!
- Hogy vagy? – nézett aggódóan.
- Hála neked jobban.
- Úgy értem lelkileg.
- Nem túl jól – vallottam be neki,de többet nem tudtam mondani,különben zokogásban török ki.
- Ha sírni szeretnél itt a vállam – mutatta felém, én pedig nevetésben törtem ki.
- Szeretlek Ryan.
- Ajajj, ezt meg ne hallja valaki más is! Vagy valakik?  – kacsintott rám, mire mindketten nevetésben törtünk ki.
- Jó, hogy itt vagy – jelentettem ki megkönnyebbülve.
- Ezért vannak a barátok nem?
- De.
- Jól hallottam, hogy ma este szeretnéd megtartani a temetést? – nézett rám kérdőn.
- Igen. Jake megérdemli,hogy ne várakozzunk.
- Nem szeretnél még egy kicsit pihenni?
- Pihenhetek még eleget – szorítottam meg a kezét.
- Rendben van, ha te ezt szeretnéd, én tiszteletben tartom.

***
Néhány óra múlva már talpig feketébe voltam öltözve és az ablakon bámultam kifele. Mindenki gyülekezett odakint és várták a szertartást. Még pár perc és ki kell mennem hozzájuk. Ki kell mennem a tömegbe, eljátszani,hogy nem is vagyok olyan rosszul, meggyújtani Jake halotti leplét, majd tovább lépni. Hiszen így szokott ez lenni nem? Ez az élet körforgása.
- Min merengsz ennyire drága csillag? – a hátam mögül jövő hangtól megborzongtam. Azonnal megfordultam. – A-Arion? Mit…
- Mit keresek itt? – húzódott gúnyos mosolyra a szája. – Jöttem részvétet nyilvánítani, bár nem annyira sajnálom. Végre nem liheg a nyakadban és kurvára nem tud megvédeni többet.
- Egy szemétláda vagy.
- Lehet, de visszahoztam neked a nyakláncodat – lógatta elő a kezéből.
- Miért adod vissza? Ezzel még megölhetlek.
- Fogadd kegyeleti ajándéknak – rántotta meg a vállát. – Egyébként meg kétlem, hogy meg tudnál ölni. Azóta már sokkal erősebb lettem – lökött neki a falnak hirtelen.
- Mit akarsz? – fújtattam.
- Oh, Alex. Nagyon is jól tudod – kezdte el csókolgatni a nyakamat.
- Undorodom tőled – húztam be neki egyet, amitől hátra tántorodott így ki tudtam szabadulni a mocskos aurájából. Nevetni kezdett. Őrült volt a nevetése, szinte már démoni.
-  Találkozunk a fronton, drága szívem – hajolt meg előttem,majd köddé vált. Önelégült barom, de legalább visszakaptam tőle a kardom. Hiányzott már.
- Alex, jól vagy? – rontott be Hektor.
- Amennyire kell, jól.
- Zajt hallottam és mintha valaki egy sátáni kacajt ejtett volna el, na meg rossz érzésem is volt- húzta össze a szemöldökét.
- Minden rendben van.
- Megtaláltad a nyakláncodat? – furcsállta. Ajajj. Erre mit találok ki?
- Itt volt az ágy alatt. Ebben a szobában voltam akkor is amikor elvesztettem a gyermekem, lehet,hogy leesett a nyakamból és …
- Alex! Tudom,hogy Arion vette el aznap. Itt volt? – sötétült el a tekintete.
- Igen –vallottam be. – Eljött, visszaadta a nyakláncot, én behúztam neki és már itt sem volt.
- Miért kellett behúzni neki? – tette keresztbe a karjait. – Bántott? Rád nyomult? Megölöm.
- Nem! Vagyis, majd elmesélem, ígérem, de most kérlek, menjünk. Túl akarok esni ezen.

***
Lassan lépdeltem oda Jake holttestéhez. Az egész testét a halotti leple borította be. Annyira sajnálom szerelmem. Kérlek, bocsáss meg nekem. Remélem jó sorsod lesz odalent az Alvilágban.
- Köszönöm, hogy mind itt vagytok – néztem a tömegre. –Nem igazán készültem búcsú beszéddel, de tudok egy verset, amit még a nagymamám tanított,hogy ezt mondjam el az ő temetésén is. Nem egy hosszú vers, de elég szép:  

Nélküled tovább
„Mint az eldobott csikk,
mit cipő tapos porba,
mint nyári esőcsepp,
mely hull forró betonra,
mint magányos, üres pad
tóparti fövenyen,
mint leszakadt fűszál
hideg köveken,
úgy élek én nélküled tovább.”


Most a lepelégetés következett. Gyerünk, Alex. Erős vagy hozzá. Megfogtam az égő fáklyát, ami már gondosan elő volt készítve.  Jake élettelen teste felé tartottam,majd egy lassú mozdulattal meggyújtottam. Azonnal lángra kapott. A lábam már nem bírta tovább, képtelen voltam állva maradni. Összeestem és csak peregtek a könnyeim. Most tört ki belőlem a bőgés, a fájdalom, hogy többé nem láthatom. Akármennyire próbáltam erős maradni, nem ment. Ezt nem lehet erővel kibírni. Az utolsó emlékem az, hogy valaki odajött átölelni,aztán csak elvesztem a sírásban. A sírhely pedig egyre nagyobb lángokban állt. 

2017. május 13., szombat

Kárhozat

Hektor: 

Nos, nem szoktam írni a fejezet elejére,de úgy gondolom,hogy most muszáj lesz. Először is nagyon sajnáljuk,hogy ennyire nem sikerült foglalkozni a bloggal,de sajnos érettségink van és hát kénytelenek voltunk ezzel foglalkozni. De most már egy ideig csitulnak a dolgok, szóval reméljük,hogy most már kellően lesz időnk írni és végérvényesen is befejezni a történetet :) Jó olvasást és köszi,hogy még velünk vagytok! Szuperek vagytok :) Itt egy kis zene is: The Pierces- Secret 

Itt hagyott. Képes volt itt hagyni. Mi a fenéért hagyta, hogy szexeljünk, ha utána közli, hogy Jakeet szereti? Kurva életbe – vágtam bele egyet a tükörbe,ami azon nyomban össze is tört. Az öklömre pillantottam, sikerült úgy ütnöm,hogy egy karcolás se lett rajta. Rohadt mázlista vagyok. Bár attól függ, hogy miben. A szerelemben biztosan nem.  Nevetnem kell magamon, szánalmas vagyok. Hátra döntöttem a fejemet és a hajamba túrtam. Pedig annyira élvezte, egy pillanatra még én is elhittem, hogy lehet valami, ismét.  A sóhajai, azok a kéjes nyögések… Nem. Nem gondolhatok erre.  Tisztán és érthetően közölte, hogy nem akar tőlem semmit, és hogy Jakeet szereti. Fel kellene öltöznöm és egy kis friss levegőt szívni. Igen, azt hiszem ez lenne a legjobb. Pár perc múlva összeszedtem magam, feltakarítottam az üvegszilánkokat, majd kiléptem az ajtón. Kabátomból elővettem egy doboz Yves Saint Laurentet, a tartalmát pedig meggyújtottam. Élveztem a cigaretta sűrű füstjét, és ahogy kitöltötte a tüdőmet. Felnéztem a csillagokkal borított égre,majd hirtelen kirázott a hideg. Egyre rosszabb az idő. – Na! Mozgassuk egy kicsit át a végtagjaim, mielőtt idefagyok – szólaltam fel hangosan és felpattantam. Csak sétáltam a bungalók között, különös célom nem volt, ráérősen szedtem a lábaim. A Hermész kuckó mellett azonban valami különös érzés fogott el. Megtorpantam, majd felsétáltam a lépcsőn. Hallgatózni kezdtem, de csak tompa hangokat hallottam. Miért van ennyire rossz érzésem? Bemegyek.  Amint betettem a lábam a küszöbön, kikerekedtek a szemeim a látványtól. Alex olyan volt, mint egy félhalott. Jake erősen fogta a karját és egyáltalán nem volt önmaga.
-  Nem is ellenkezel? – vonta fel a szemöldökét, hangjából kihallottam a merő gúnyt. – Hol van a híres Árész lánya? Hm?
-  Ereszd el! Most! – szólaltam fel haraggal tele. Hogy bánhat így vele? Biztosan elmondta neki az igazat,de nem gondoltam volna,hogy Jake ennyire kijön majd a sodrából,hogy Alexet bántani meri. Ezt nem hagyhatom.
-  Na lám csak. Meg jött a díszvendég, aki kurja a csajom. Képzeld ma meg akartam volna kérni a kezét, de te mindent elrontottál. Azt hittem barátok vagyunk, de jól hátba döftél.
-  Meg akartad kérni a kezét és most agyonvered? – emeltem fel a hangomat olyannyira, hogy már majdnem kiabáltam. – Mi a halál van veled Jake? Teljesen elment a józan eszed?
-  A józan eszem? – nevetett fel őrült módjára. – Pont, hogy most jött meg.
-  Most odamegyek Alexért és elviszem – jelentettem ki mély hangon, ellentmondást nem tűrve. Senki nem érhet hozzá. Ezek után ő sem. Nem fogom a közelébe engedni. Láttam,hogy egyáltalán nem akar tágítani,lehet,hogy majd erőszakhoz kell folyamodnom?
-  Nehogy azt hidd, hogy te is büntetlenül megúszod – lépett közelebb felém. Testéből csak úgy áradt a düh.
-  Büntetlenül? – horkantam fel. – Csak nekem kellett volna szétverned a seggem. Nem Alex hibája, ő semmiről nem tehet. Hozzá se szabadott volna érned –sziszegtem a fogaim között a haragom visszatartva. – Teljesen megőrültél Jake! Nem vagy észnél. Elvakított a fájdalom és a mérhetetlenül nagy féltékenység.
-  Fogd be! – vágott közbe. – Nem vagy a pszichológusom, hogy diagnosztizálj. Most meg foglak ölni.
-  Nem gondolod komolyan, ha meg akarnál ölni, akkor már megtetted volna. Amint betettem ide a lábam simán nekem rohanhattál volna, ezen kívül ezernyi esélyed volt arra, hogy végezz velem. Nem tudnál végezni velem Jake, túl jó ember vagy. Nem is akartad ezt az egészet csak kissé eldurvultak a dolgok – amint ezeket kimondtam egy kisebb csend támadt majd arra lettem figyelmes, hogy Jake zokogva esett össze. Magamban sóhajtottam egyet. Lassan sétáltam oda hozzá, majd rátettem a vállára a kezem és édesanyám szavai jutottak eszembe, amiket hangosan ki is mondtam
: „Bár a hullámok irányát nem tudjuk megváltoztatni, megtanulhatjuk meglovagolni őket.” Anyám mindig ezt hajtogatta nekem –meséltem el a bent lévőknek is. -  Akkor még nem értettem, de hála neked már kapizsgálom – mosolyodtam el, majd szemeimmel a féltestvérem kerestem aggódva. – Elviszem Alexet az orvosiba. Rendbe rakom – felsegítettem a földről,majd az ölembe kaptam. Annyira pehely könnyű. - Te meg leszel? – néztem Jakere, aki fájdalmasan tekintett ránk. Nem tetszett ez az arckifejezése.
-  Egyedül szeretnék maradni – zárta le röviden. – És Alex! S-sajnálom, hogy túlmentem a célon. Nem akartalak bántani.
-  Nos, ami megtörtént az megtörtént. Megérdemeltem ezek után, amit tettem – mosolyodott el fájdalmasan.  Kibaszottul fájhat mindene. Minél előbb látnia kell egy orvosnak.
-  Ez nem igaz. Egy nő sem érdemel efféle durvaságot, csak mert nem azt hallotta a férfi ami az egójának megfelel. Megértelek, tényleg elhanyagoltalak mostanában. Az én hibám is nagyrészt. Ezért bocsátottam meg neked olyan hamar. Szeretném tisztázni, hogy nem azért jöttem ki a sodromból, mert lefeküdtetek, hanem mert azt mondtad, hogy már nem szeretsz. a szívem teljesen széttört abban a másodpercben és valami teljesen új érzés tört rám, amitől megőrültem. Csak, hogy tudd, támogatlak titeket és áldásom rátok – mi a picsa. Ez nem Jake. Nem mondana le ilyen könnyen Alexről. Nekem valami itt nagyon bűzlik.
-  Jake –szólalt fel Alex, az istenek tudják csak mit akart mondani , ugyanis Hermész fia felemelte kezeit, jelezve, hogy még nem fejezte be.
-  Mindig szeretni foglak – hajtotta le fejét, majd elővett egy tőrt.  Ugye nem? Ezt nem teheti Alexszel. Ebbe belehal. Fenébe!  – Hektor, vigyázz rá és ne engedd a közelembe.
-  Haver, mire készülsz? – tettem fel a baromira hülye kérdést meglepetten, Jake felemelte a szúró eszközt és egy gyors mozdulattal a szívébe szúrta. Teljesen lesokkolódtunk mind a ketten. Még a levegő is megfagyott körülöttünk. Jake száján még egy utolsó mosoly és egy „szeretlek” szó látszódott Alexnek címezve, szájából ömlött a vér, szemei felakadtak.
-  Neeeeeee – sikoltott fel hisztérikusan Alex. Azonnal kiugrott a karjaimból, de nem engedhettem oda. Ilyen állapotban semmiképp.  – Eressz el! – zokogta. – Engedj hozzá.
-  Alex, nyugodj meg.
-  Nyugodjak meg? Hogy mondhatod azt, hogy nyugodjak meg? Azonnal hívd ide Kheiront! – üvöltötte.
-  Mi a fene folyik itt? - lépett be Ray kissé álmosan. Körbenézett, majd megakadt a szeme Jake vérben fekvő testén.
-  Ray! Hívd ide Kheiront. Most! – utasítottam tárgyilagos hangnemben.
A szerencse fiú habozott ez darabig,majd elszaladt. Alex csak zokogott, teljesen sokkban volt. – Mihiééért? Engedj el Hektor, engedj el! Meg kell mentenem. Ryaaaaan!
-Cscscs, Lex! Semmi baj. Már nem tud senki segíteni rajta kicsim – öleltem át,hogy megnyugodjon valamennyire. Teljesen kifordult magából. Néhány perc alatt megérkezett Kheiron is.
- Mi történt itt? Alex, Hektor! Jake…
- Megölte magát – szólalt meg Alex üveges tekintettel. – Hektor…
- Igen?
- El fogok ájulni – amint ezt kimondta, már el is vesztette az eszméletét. A karjaimban tartottam. Isteneim annyira törékeny most. Jake nem vagy normális,hogy itt hagytad.
- Hektor, vidd Alexet a gyengélkedőre – utasított Kheiron szigorúan. – Majd Rayel megoldjuk az itteni gondot. Te foglalkozz Árész lányával. Nem veszíthetjük el őt is.
- Értettem – bólintottam majd az ajtó fele indultam karjaimban tartva életem szerelmét. Basszus! Rina. Rá nem is gondoltam, a testvérei meg fognak ölni. De az a kisebb gond. Össze fog törni, ha megtudja mit tettem és, hogy már nem szeretem. Utálom magam a fellángolásokért, de az sem lenne jobb, ha vele maradok úgy, hogy egyáltalán nem érzek iránta semmit. Miken gondolkodok? Jake most ölte meg magát, én pedig már a volt barátnőjével tervezgetem az életem és azon töröm a fejem, hogy hogyan szakítsak a legkíméletesebben. Nem vagyok normális. Eldobnám a biztosat a bizonytalanért. Inkább nem is töröm a fejem, nem gondolkozok nem áll jól. Az orvosi előtt már vártak minket. Ryan aggódva tekintett a kezemben fekvő Alexre, Riley pedig mintha keresett volna valakit a tekintetével.
- Sziasztok! – köszöntem szinte suttogva.
- Mi történt? – kérdezte egyből Ryan. – Kheiron csak riasztott minket,hogy Jake és Alex megsérült.
- Jakeet Ray hozza? – vágott közbe Riley, arcán pedig aggodalmat láttam,de lehet,hogy csak képzelődtem. Sötét van és fáradt vagyok.
- Vidd be Alexet, Ryan – adtam át karjaiba. – Vizsgáld meg és vigyázz rá. Azt hiszem a bordáit fájlalta, a karja pedig megzúzódhatott.
- Bízd csak rám- bólintott,majd eltűntek az épületben.
- Mond már! – rivallt rám Apollon lánya. Sosem láttam még ennyire zaklatottnak. – Hektor! Tudnom kell.
- Riley…Jake…
- Meghalt – szólalt meg alig hallhatóan. – Mi a fene történt?
- Megölte magát a saját szemem láttára – mondtam ki a súlyos szavakat.
- Öngyilkos lett? Miért?
- Már én sem tudom – szorult össze a torkom. – Úgy tűnt,hogy minden rendben van,megbeszéltük a dolgokat…
- Összevesztetek? – vágott közbe.
- Leginkább ő és Alex. De én voltam a gond forrása.
- Tessék? – lepődött meg teljesen.
- lefeküdtem Alexszel. – Csend. Súlyos csend lett köztünk. Csak a lélegzetünket lehetett hallani meg a hűvös szél hangját.
- Nem vagy normális – szólalt meg végül Riley. – De ez nem magyarázat Jake tettére.
- Szerintem sem. Ugyanis megbocsátott, bocsánatot kért Alextől aztán pedig áldását adta ránk, amit meg végképp nem értettem. Utána előkapta azt a tőrt… - kezeim ökölbe szorultak az emlék felidézésétől.
- Magamra hagynál? – ébresztett fel Riley.
- Természetesen. Megnézem hogyan boldogul Ryan – amint ezt kimondtam hátat fordítottam neki, lábaimat pedig a bejárat fele szedtem. Még hallottam,ahogy a földre rogy és a sírással küzd. Teljesen összetört ő is? Azt hiszem a mai nap egy igazi kárhozat. 

2017. március 5., vasárnap

Vérben fekve

Alex:

Falfehéren álltam Jake előtt. Szememből sütött a szégyen. Nem volt bátorságom a szemébe nézni. Mindazok ellenére, amit tettem. Megbocsátana nekem. Hogy lehet valaki ennyire higgadt természetű? Hiszen csak most mondtam el neki, hogy mi történt Hektorral a fürdőszobában és ennek ellenére még mindig feleségül akar venni. Végre felnézek rá, tekintete lágy, szemeiből süt a reménység és a szeretet. Annyira mélyről sugárzik belőle az irántam érzett szerelme, hogy önkéntelenül is könnybe lábadnak a szemeim. Akármennyire is szeretem, nem vagyok hozzá méltó. Nem érdemlem meg, hogy a felesége legyek. De azt sem, hogy a barátnője.
-  Ne gyötörd magad Alex – suttogta a fülembe lágyan. – Szeretlek! Azt akarom, hogy a feleségem légy.
-  Nem.
-  Nem? – ráncolta össze a szemöldökét, majd hátrált egyet.
-  Jól hallottad – sóhajtottam fel és merítettem egy kis bátorságot végre. – Nem megyek hozzád. Belegondolva akkor sem mentem volna, ha nem kefélek Hektorral – csattantam fel.
-  Mi a fene ütött beléd hirtelen? Az imént még szinte sírva könyörögsz, hogy bocsássak meg, most meg flegmán visszautasítasz és a féltestvéreddel való dugásodat vágod a fejemhez! – emelte meg a hangját, amit eddig sosem tett. Szeméből pedig a fájdalom tükröződött. Annyira fáj, hogy bántom, de kénytelen vagyok. Jobb lesz ez így számára.
-  Az előbb hazudtam arról, hogy nem szeretem – Isteneim miért mondok neki ilyeneket? Csak folytasd Alex, így lesz a legjobb neki. – Nagyon is vonzódom hozzá. A szex eget rengető volt vele – gyerünk, tipord még jobban össze. – Már nem szeretlek – mondtam ki elcsukló hangon. Hosszú csend keletkezett. Nem vártam el, hogy megszólaljon. Ha én lennék a helyében én sem tudtam volna szóhoz jutni.
-  Akkor menj – préselte ki a választ nagy nehezen a fogai közül. – Fuss Hektorhoz! Dugasd meg magad olyan eget rengetően.
-  Jake..- vágtam közbe.
-  A kurva életbe Alex! Meg ne szólalj! – ordította az arcomba. – A kezdetektől fogva melletted voltam. Kiálltam érted. A rohadt életbe még akkor is veled maradtam, amikor felcsináltalak. Ha egyáltalán én voltam az, ezek után.
-  Te voltál – suttogtam kihűlten.
-  Kussolj! – mondta ki olyan gyűlölködően a szót, hogy beleremegtem. Sosem láttam még ennyire kiborulva és soha nem beszélt még így velem. Dühében ököllel vágott bele egyet a falba úgy, hogy az azon nyomban megrepedt. – Takarodj innen- mondta alig érthetően, de rám se nézett. Nem tudtam megmozdulni, amit észre is vett és sebes léptekkel vágtatott felém- Azt mondtam takarodj innen ribanc! -  A falnak lökött a nyakamnál fogva. A lábamat már nem érte a talaj. Francba, egyre nehezebben kapok levegőt.
-  J-Ja-Jake – mondtam ki nagy nehezen, de semmit nem ért. Azt hiszem, a kezei által fogok meghalni itt és most. Talán jobb is ez így – önkéntelenül mosolyodok el ettől a gondolatomtól.
-  Mi a picsát mosolyogsz? – sziszegte, majd odébb hajított. Sietve kapkodtam a levegőt.
-  Mi van veled? Sosem bántál volna velem így.
-  Kihoztad belőlem a legrosszabbat – kapta el a csuklómat erősen. Annyira nincs erőm ellenszegülni. Tőlem aztán agyon is verhet. Megérdemelném.
-  Nem is ellenkezel? – vonta fel a szemöldökét. – Hol van a híres Árész lánya? Hm?
-  Ereszd el! Most! – hallottam az ismerős hangot. Hektor, ó ne. Ez csak rosszabb lesz így.
-  Na lám csak. Meg jött a díszvendég, aki kúrja a csajom. Képzeld ma megakartam volna kérni a kezét, de te mindent elrontottál. Azt hittem barátok vagyunk, de jól hátba döftél.
-  Meg akartad kérni a kezét és most agyonvered? – emelte feljebb a hangját Hektor. – Mi a halál van veled Jake? Teljesen elment a józan eszed?
-  A józan eszem? – nevetett fel őrült módjára. – Pont, hogy most jött meg.
-  Most odamegyek Alexért és elviszem – indult el felém Hektor magabiztosan és gyilkos szemekkel. Jake támadó állásba állt, nem akart tágítani. Ennek nem lesz jó vége, valamit tennem kell. Csakhogy, mozdulni sem tudok. A talajra érkezésnél kissé rosszul estem és valami nincs rendben a bordáimnál.
-  Nehogy azt hidd, hogy te is büntetlenül megúszod – lépett közelebb egy lépést Jake, Hektor felé.
-  Büntetlenül? – horkant fel. – Csak nekem kellett volna szétverned a seggem. Nem Alex hibája, ő semmiről nem tehet. Hozzá se szabadott volna érned –sziszegte. – Teljesen megőrültél Jake! Nem vagy észnél. Elvakított a fájdalom és a mérhetetlenül nagy féltékenység.
-  Fogd be! – vágott közbe. – Nem vagy a pszichológusom, hogy diagnosztizálj. Most meg foglak ölni.
-  Nem gondolod komolyan, ha meg akarnál ölni, akkor már megtetted volna. Amint be tettem ide a lábam simán nekem rohanhattál volna, ezen kívül ezernyi esélyed volt arra, hogy végezz velem. nem tudnál végezni velem Jake, túl jó ember vagy. Nem is akartad ezt az egészet csak kissé eldurvultak a dolgok – Hektor szavai után súlyos csend támadt. Jake zokogva esett össze. Féltestvérem lassan sétált oda hozzá, majd rátette vállára kezét és így szólt: „Bár a hullámok irányát nem tudjuk megváltoztatni, megtanulhatjuk meglovagolni őket.” Anyám mindig ezt hajtogatta nekem. Akkor még nem értettem, de hála neked már kapizsgálom – mosolyodott el, majd szemei rám tapadtak. – Elviszem Alexet az orvosiba. Rendbe rakom – segített fel és az ölébe kapott. - Te meg leszel? – nézett felé.
-  Egyedül szeretnék maradni – zárta le röviden Jake. – És Alex! S-sajnálom, hogy túl mentem a célon. Nem akartalak bántani.
-  Nos, ami megtörtént az megtörtént. Megérdemeltem ezek után, amit tettem – mosolyodtam el fájdalmasan.  
-  Ez nem igaz. Egy nő sem érdemel efféle durvaságot, csak mert nem azt hallotta a férfi ami az egójának megfelel. Megértelek, tényleg el hanyagoltalak mostanában. Az én hibám is nagyrészt. Ezért bocsátottam meg neked olyan hamar. Szeretném tisztázni, hogy nem azért jöttem ki a sodromból, mert lefeküdtetek, hanem mert azt mondtad, hogy már nem szeretsz. a szívem teljesen széttört abban a másodpercben és valami teljesen új érzés tört rám, amitől megőrültem. Csak, hogy tudd, támogatlak titeket és áldásom rátok.
-  Jake –kezdtem volna bele, de felemelte kezeit, jelezve, hogy még nem fejezte be.
-  Mindig szeretni foglak – hajtotta le fejét, majd elővett egy tőrt. Egy percre megállt előttem az idő, mit akar tenni? Annyira rossz érzésem van. – Hektor, vigyázz rá és ne engedd a közelembe. 
-  Haver, mire készülsz? – kerekedtek ki a szemei. Jake felemelte a szúró eszközt és egy gyors mozdulattal a szívébe szúrta. Teljesen lesokkolódtam. Levegőt is nehezen tudtam venni. Jake száján még egy utolsó mosoly és egy „szeretlek” szó látszódott, szájából ömlött a vér, szemei felakadtak.
-  Neeeeeee – sikoltottam hisztérikusan. Kiugrottam Hektor karjaiból a fájdalmammal mit sem törődve, de ő nem hagyta, hogy közelebb menjek Jake testéhez. – Eressz el! – tört ki belőlem sírva. – Engedj hozzá.
-  Alex, nyugodj meg.
-  Nyugodjak meg? Hogy mondhatod azt, hogy nyugodjak meg? Azonnal hívd ide Kheiront! – üvöltöttem.
-  Mi a fene folyik itt? - lépett be Ray kissé álmosan. Körbenézett, majd megakadt a szeme Jake vérben fekvő testén.
-  Ray! Hívd ide Kheiront. Most! – utasította Hektor tárgyilagos hangnemben. 

2016. november 29., kedd

And the stars look very different today

Will
Rakok zenét, mert most éppen ahhoz van kedvem x3 The Neighbourhood- Leaving tonight
(Ja és, Willauri pillanatok, csak, hogy tisztázzuk, és bocsánat a rövid fejezetért.)


 - Jó, nekem ez elég volt. - Dante mérgesen pattant fel az asztaltól, felvont szemöldökkel néztem utána, miközben minden porcikámmal arra koncentráltam, hogy a megvetés ne üljön ki az arcomra. Lauri elvigyorodott, és kitartóan bámulta a srác hátát. Szeretett azzal szórakozni, hogy addig néz valakit, amíg az teljesen ki nem akad, és inkább próbál minél messzebbre sétálni a fiú látköréből.
- Azt hiszem valaki itt homofób. - Szólalt fel az asztal másik oldaláról Jake. A táborban ez a téma mindig is érdekesen jött elő. Amióta az eszemet tudom, itt toleráns volt mindenki. Főleg Ryan miatt. Az a srác egy angyal, és igazából senki sem lenne képes őt szándékosan bántani. De aztán természetesen itt voltam én. Aki nem teljesen homoszexuális, aki nem is részesít senkit előnyben, csak szimplán van, és azt szeret, akit. Na meg persze Lauri, aki mindenkit utált, és az érzés kölcsönös volt, mert őt is utálta szinte mindenki. És így tökéletes célponttá váltunk annak a néhány homofóbnak, aki még itt volt a táborban. Mi persze pont leszartuk őket. Ők meg minket nem, és ez volt benne a vicces rész. És ez volt annak is az oka, hogy Lauri kárörvendően nézett minden olyan ember után, aki bántani akarta őt. A végén ők estek a fiú csapdájába, és a végén mindig ő nevetett. Az egészben pedig az volt a pláne, hogy ezt a lehető legnagyobb eleganciával és természetességgel tette, mintha ez a tulajdonsága az egész életét behálózta volna, és úgy tudta volna használni a fegyvereit mások ellen, hogy azok egy tökéletes pókfonálba essenek áldozatul, ahonnan soha többet nem lesznek képesek kiszabadulni. Lauri a mellkasomnak dőlve ült, én pedig átkaroltam a testét. Felnézett rám, a szemében ott csillogott még a vidámság. Egy csókot nyomtam a szájára, aztán kicsit jobban befészkelte magát a karjaim közé.

***

 Nagyjából augusztus vége felé kezdődhetett ez a valami közöttünk. A nem alvásnak vannak pozitív hatásai is, például a hajnalig tartó beszélgetések a Nagy Ház egyik szobájában, miközben néha-néha lopok magamnak egy kókusz ízű csókot, hogy aztán a napnak adjunk egy szép lezárást. Meglepődnétek, de Laurival igenis lehet beszélgetni. Furcsa srác, de egyben talán az egyik legérdekesebb is, akivel valaha is találkoztam. Lenéz másokat. Ez tény, és ez alapvetően egy rossz tulajdonság is lehetne, ha nem róla lenne szó. Tudjátok, mindig azt szokták mondni, hogy mindennek van alapja, hogy mindenki okkal olyan, amilyen. Ő egy nagyon okos srác, és csupán tizenöt éves létére, mintha mindenható lenne, mintha a világ minden tudása a birtokában lenne. Ellenben veszettül naiv tud lenni. Legyen bármennyire jó megfigyelő, nem érti, hogy az átlagos emberek mit, miért tesznek, ahogy engem sem értett meg, és egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy valaha képes lesz-e rá.
 A hátamon feküdtem, Lauri a mellkasomon. A hajával játszottam, egy-egy tincset felcsavartam az ujjaimra. Az éjjeliszekrényen lévő lámpa biztosította fényforrást, és pont eléggé világos volt a szobában. 
 - Mit gondolsz? - kérdezte meg hirtelen a semmiből. Szoktak ilyen kérdései lenni, mintha a véleményemet kérni ki valamivel kapcsolatban, mintha előtte beszélgettünk volna valamiről, mintha egyébként kitalálná a gondolataimat. 
 - Erősen beléd szerettem, ennyit tudok mondani - próbáltam elkapni a pillantását, de nem nézett rám, Nem vártam el, hogy mondjon is bármit, nála ez egy kicsit máshogy működik. 
 - Tudom - suttogta aztán a csöndes éjszakába, és legurult a mellkasomról. - Aludni akarok - jelentette ki. Ez megint egy olyan dolog volt, amit gyakran csinált. Inkább követelt, mint kért. Arrébb csúsztam az ágyban, a hátát a testemnek vetette, aztán kényelmesen elhelyezkedett. Átkaroltam őt, és semeddig nem tartott elaludnom. Amióta Laurival alszok álmodok. 


***

 - Az esték azért készültek, hogy olyan dolgokat is kimondhassunk, amikre másnap már nem lennénk képesek. - Valamiről magyarázott. Valami olyasmiről, hogy nappal, amikor mindent felemészt a fény, akkor a sötét gondolatok nem szökhetnek be a fejünkbe. Az álmok is azért vannak, hogy megvédjenek minket. De amikor valaki nem alszik, és egész éjjel fent van, akkor jobb, ha vigyáz magára. Feltápászkodott és két kézzel megtámasztotta magát a matracon, hogy fölém tudjon magasodni. - Miért van az, hogy nem tudok mással törődni, csak veled? -
 - Mert szeretsz?
 - Én ezt így nem mondanám. - Nem látok a fejébe, és ez mindennél jobban idegesített. Nem képes a szeretetre, de mégis velem volt, mégis úgy éreztem, hogy szeret, de lehet, hogy az egész csak egy illúzió. Végül is honnan tudhatnánk biztosra, hogy mi is a szeretet. Azt hisszük, hogy érezzük, közben mindenkit máshogyan és másképpen szeretünk.
 - Szerintem én szeretlek.
 - Szerintem meg tévedsz, a szeretet egy elvont dolog.
 - Lehet, de én így érzem. - Visszaborult mellém a matracra, és a plafont kezdte bámulni. Sóhajtott egyet.
 - Képzeld el a legerősebb érzést, amit valaha is éreztél. Ami felemészt, de egyszerre annyira erősen ragaszkodsz hozzá, hogy soha nem lennél képes elengedni azt, és ennél még a halált is szívesebben választanád, mert így nem lehet élni. Én ezt érzem irántad. - Követtem a példáját és szintén a sötétbe borult plafont bámultam. Próbáltam megérteni, felfogni azt, amit mond. - Az élet szar - szólalt meg végül, és befordult a fal felé. Ilyenkor az egyetlen, amit tenni tudok, hogy csöndben megvárom, amíg visszafordul felém. Szíve szerint egyedül lenne, de nem akar itt hagyni, ezért az álmaiba menekül.
 - Az élet szar - ismételtem meg a mondatát.

***

 - Számunkra van boldog befejezés?
 - Az igazat mondjam, vagy a szépet? - elhúztam a számat. Nem volt, esélytelen volt, és már akkor tudhattam volna, hogy nem jó ötlet, amikor megláttam őt. De annyira más volt, annyira érdekes, és annyira vonzott, hogy ő nem átlagos. Valami teljesen újat kaptam, és ezt nem szeretném elveszíteni, mert annak ellenére, hogy szenvedek, élvezem.
- Inkább a szépet, valahogy jól esne a lelkemnek.
- Ha azt mondanám, hogy a virágok egy sötét szobában is virágzanak, elhinnéd?
- Neked bármit. - Megforgatta a szemeit. Nem szerette, hogy ennyire naivan megbízok benne. Valahogy olyan érzésem volt, mintha nem szabadna neki mindent elhinnem, de nem tudtam változtatni ezen, ittam a szavait, legyen igazság, legyen hazugság.
- Tisztában vagy vele, hogy nem kéne. - Aztán nem mondott ezzel kapcsolatban semmi mást. Inkább folytatta az előző gondolatmenetet. - A szép pontosan ugyanannyira lenne abszurd, mint az előző mondatom.
 - Tudom, hogy lehetetlen.
 - Akkor ne kérdezz hülyeségeket.
 - Kijössz velem? Ráakarok gyújtani. - És kijött. És aznap este a csillagok annyira máshogy néztek ki.


Véletlen telepakoltam zeneszövegekkel, a címen kívül a többi szabad fordításban található benne ~
David Bowie - Space Oddity "And the stars look very different today"
Kendrick Lamar - Poetic Justice ft. Drake “If I told you that a flower bloomed in a dark room, would you trust it?"
Artic Monkeys - Do I wanna know "The nights were mainly made for saying things that you can't say tomorrow day."

2016. november 27., vasárnap

Marry me?



 Alex:

Felhívom a figyelmeteket,hogy ez már egy elég +18-as tartalom,szóval tényleg mindenki a saját felelősségére olvassa! :) Ez most így alakult. 

Csókolóztunk. Vadul és szerelmesen. Nem bírtam betelni vele, de látszott rajta, hogy ő se velem. Nem kéne ezt tennünk, ez egyáltalán nem helyes. Mégis, annyira jó és élvezem. A francba többet akarok! Érezni akarom őt magamban. Mintha olvasott volna a gondolataimban, egy mozdulattal lerántotta rólam a pólót, de a nadrágommal se habozott. Azt hiszem ebből vad szex lesz. Hirtelen felkapott és a zuhanyzó felé kezdett vinni. Lerakott előtte, majd óvatosan nekidöntve a csempének a nyakamat kezdte el csókolgatni és szépen lassan haladt lefele a melleimhez. Keze közben pajkosan eljátszadozott a melltartóm kapcsával. Oh, isteneim csak ne húzná ennyire az időt. Most miért lassult le?
- Szeretlek! – súgta a fülembe, majd kiszabadította melleimet a melltartóból. Az említett ruhadarab a földön landolt. Hektor csillogó szemekkel végignézett rajtam és szinte elakadt a lélegzete. – Gyönyörű vagy. Rohadtul kívánlak – hajolt megint közel a számhoz és könnyed csókot lehelt rá, majd ismét felfedező útra indult a testemen. Ezúttal elérte a hasamat is, amit szintén csókokkal halmozott el. Végül leért a bugyimhoz, amit szintén egy könnyed és határozott mozdulattal rántott le rólam. Innen már nincs visszaút.
- Kár, hogy rajtad csak egy törölköző van – mosolyodtam el.
- Jobban élvezted volna, ha több mindent levehetsz rólam?
- Kötelező válaszolnom? A végén még elszállsz – kacsintottam rá jókedvűen.
- Már most elszálltam. De tőled- nézett mélyen a szemembe, mire én elmosolyodtam és lerántottam róla a törölközőt. -  Szóval így állunk? – húzta fel a szemöldökét.
- Így – jelentettem ki, majd egy kecses mozdulattal beléptem a zuhanyzóba. Mosolyogva jött utánam és óvatosan húzta be a függönyt. A tusfürdő fele nyúlt, felpattintotta a tubus száját, majd nyomott belőle egy pont megfelelő mennyiségű adagot a kezébe. Összedörzsölte a kezeit és felém közelített. Először megmosta a nyakamat, a vállamat, majd elért a melleimhez is. Óvatosan cirógatta őket, a bimbóimon az ujjai köröztek, amik kényes nyögést váltottak ki belőlem. Egyik keze lejjebb csúszott, de a másik még ott maradt játszadozni. Éreztem, ahogy az ujja szépen lassan belém csusszant és ezeket a mozdulatokat ismételte folyamatosan és fokozatosan egyre gyorsabban. Közben nem feledkezett meg a számról se. Ösztönösen rámarkoltam férfiasságára, majd fel-le járt a kezem rajta. Ő egy kicsit felszisszent a hirtelen érintésemtől, de látszott rajta, hogy élvezi. Nagyon is. A csempéhez lökött, szája ismét a nyakamhoz tapadt, méretes és kemény testrészét az alsó bejáratomhoz nyomta. Majd egy jól irányzott mozdulattal belém csúszott, én pedig a fejemet hátravetve élveztem a pillanatot. - Imádlak - suttogta a fülembe,miközben be és ki mozgott bennem. Az egyik lábammal összekulcsoltam,hogy még mélyebbre tudjon jönni belém. Szorosan húztam magamhoz, mintha azt akartam volna,hogy soha ne hagyjon el. Teljesen egybeolvadtunk. Nem csak a testünk hanem a lelkünk is. Körmeimet a hátába vájtam, fogaimmal pedig enyhén harapdáltam a fülét, mire ő sóhajtozni kezdett és mélyebbre döfött. 
 - Ahh - szaladt ki a számon. 
 - Jól vagy? - lihegte. 
 - Persze csak... túl mélyre döftél és ez egy kicsit fájt. 
 - Bocsánat - csókolt meg gyengéden, sajnálatát kifejezve. 
 - Semmi gond - mosolyodtam el és visszacsókoltam. 
 - Te vagy az én szerelmem, az egyetlen, a jövőm, a feleségem és a gyermekem anyja - suttogta a fülembe, mire a szemeim elkerekedtek és rettenetes bűntudatom lett. Jake. Ő a jövőm, nem Hektor. Mégis mit műveltem? Hirtelen szörnyű hányingerem lett, magamtól, azért amit műveltem. Undorodom magamtól. Hogy tehettem ezt? 
 - Most...mennem kell - mondtam ki nagy nehezen szinte suttogva a szavakat. 
 - Valami rosszat mondtam? 
 - Nem, pont, hogy jót. Rádöbbentem,hogy mennyire undorító dolgot művelek most. Nekünk nincs közös jövőnk Hektor. Soha nem volt és nem is lesz. Kérlek felejtsd el ezt az estét - néztem mélyen a szemébe. Egy szót sem szólt, rám se nézett, lehajtott fejjel húzódott ki belőlem. 
 - Akkor menj! - szólalt meg halkan, majd a zuhany ajtajára mutatott. - Tűnj el! Fuss Jake-hez és mondj el neki minden kis szaftos részletet, élvezni fogja. 
 - Hektor...
 - Takarodj! - emelte fel a hangját és olyan dühösnek láttam,mint még soha. Kiléptem a zuhanyzóból, kerestem egy törölközőt és gyorsan felöltöztem. 
 - Sajnálom - mondtam  a lehető leghalkabban, de volt egy olyan érzésem,hogy hallotta, Amikor kiértem a bungaló elé a fürdőből egy hatalmas ordítás hallatszott, majd egy hatalmas csörömpölés. Nem mertem visszamenni, úgy sem neki esett baja, hanem valami más törékeny tárgynak. Biztosan az a hatalmas tükör volt. vettem egy mély levegőt és elindultam a  Hermészesekhez. Szokatlanul nagy volt a csend, csak valami halvány világítás látszódott a szobából. Az ajtóhoz értem és fülelni kezdtem. Semmi zaj, semmi suttogás. Aludnának? Lehetetlen, ilyenkor? Még túl korán van. Benyitottam, de a folyosón teljes sötétség fogadott. Kitapogattam a villanykapcsolót, de semmit se ért, ugyanis az egész házban nem volt áram. Beléptem a gyertyafényben megvilágított szobába, ahol ott állt Jake öltönyben,  egy megterített asztal mellett. A gyertyákból egy feliratot lehetett kiolvasni, amitől megfagyott bennem a vér: " Hozzám jössz?" 
  - Mondanom kell valamit. 
 - Nekem is - jött felém mosolyogva. - Lennél a feleségem?  
 - Lefeküdtem Hektorral - beszéltünk egyszerre. Kínos csend következett utána. 
 - Mi? - kérdezett vissza Jake.  - Hogy mit csináltál? 
 - Jól hallottad - a szememből könnyek kezdtek el potyogni, nem tudtam megfékezni őket. Jake leült a kanapéra és fejét a tenyerébe hajtotta. 
 - Szereted? 
 - Nem - mondtam halkan. 
 - Őszintén válaszolj kérlek. Szereted? - tette fel még egyszer a kérdést, de továbbra is nyugodt volt a hangja. 
 - Én sem tudom biztosan mit érzek, de azt biztosra tudom,hogy bűntudatom volt utána és azt gondoltam,hogy én veled szeretném leélni az életem. 
Csend. Hosszú hallgatások, feszült légkör volt közöttünk. Nem fogom bírni ezt sokáig.
 - Kérlek. Szólalj meg vagy legalább legyél dühös rám, de beszélj hozzám - könyörögtem.
 - Tudod - szólalt meg végül. - Nem tudok rád haragudni. Én megértelek. Mostanában egy kissé elhanyagoltalak minden értelemben.
 - Én ezt...észre se vettem. Nem volt okom, amiért lefeküdtem volna Hektorral csak - vettem mély levegőt - megtörtént. De, én nagyon sajnálom és megértem, ha most rögtön szakítanál velem.
 - Nem. Túlságosan szeretlek ahhoz,hogy elveszítselek. Ráadásul nem okozok örömöt annak az idiótának és szabad utat sem adok neki. Megbocsátok, mindkettőtöknek, de el nem engedlek. Soha.
 - Jake...
 - Most pedig válaszolj! Hozzám jössz?


* Marry me? - Hozzám jössz feleségül?