Ray:
Alex túl kemény edzéseket tart, így inkább egyedül jöttem le gyakorolni. Nem kell nekem, hogy a Pöttöm Panna pattogjon a képembe azt hajtogatva, hogy "Ray, miért nem csinálod utánam?", "Elfáradtál? Az ellenség nem fog. Kihasználja majd a gyengeségedet az első adandó alkalommal", meg hasonlók. Jelenleg erre ma nincs meg az idegrendszerem.
- Hát helló Ray - szakította meg a gondolatmenetem az emlegetett mini terrorista.
- Sz-sziaa - mosolyodtam el kényszeredetten. Jó szarul festhettem ki.
- Tudom, hogy kihagytad az edzésem - jött hozzám közelebb, nekem pedig bizsergett a hátamon a szőr. - Nem haragszom, ne aggódj. Bár bírod a fejemet mióta visszahoztalak, de a felkészítési módszerem biztosan terrorizmusnak tartod.
- Dehooogy, hogy gondolhatnék ilyet én ... -hagytam abba a magyarázkodást, mivel felhúzta a szemöldökét tudatván, hogy felesleges próbálkoznom. - Annak tartom - zártam le röviden.
- Ilyen nehéz volt igazat mondani?
- Nem akartalak megbántani - tettem a szívemre a kezem.
- Jóvá teheted - kacsintott, majd előhívta a nyakláncába zárt kardját. - Gyakorolsz velem egy kicsit? Ne csak egy mozdulatlan fabábut püfölj a tőröddel.
- A fabábu igazából tökéletes ... - a mondatomat sem tudtam befejezni, de már a földön hevertem. Mi a fasz? - Legalább lehetnél egy kicsit illedelmesebb és megvárhatnád amíg befejezem a mondandómat, nem pedig egyből letepersz.
- Oh, bocsika. Milyen udvariatlan vagyok. Pont, mint az ellenség - mosolyodott el.
- Nehogy elkezdj itt nekem szónokolni, mert agykövet kapok.
- Helyes - jelentette ki, majd hirtelen eltűnt a látókörömből. Ezt meg hogy csinálta? Na mindegy, most ne ezzel foglalkozz Ray, hanem inkább számítsd ki, hogy honnan fog legközelebb lecsapni. Egy pillanatig azt hittem, hogy pontosan tudom hol fog előbukkanni, de elhagyott a szerencsém. Ismét. Nesztelenül került a hátam mögé, amit egy jó tarkón ütéssel díjazott. Azonnal összeestem és úgy éreztem, mintha felhasadt volna a koponyám.
- Hé, Alex! Ez csak gyakorlás emlékszel? Kicsit lehetnél óvatosabb, nem én vagyok az ellenség - fordultam felé a fejemet fogva. Az állam is leesett,mikor megláttam. Mintha egy démonnal kerültem volna szembe, teljesen kifordult magából, a szeme üveges volt. Ő már nem Alex. Lassan maga elé emelte a kardját, majd mormogott valamit japánul.
- Lex! Kérlek, figyelj rám. Tudom, hogy még valamennyire magadnál vagy - engedtem le lassan magam mellé a tőrömet.
- Ne szólíts így Arion, te nem érdemled meg,hogy így nevezz - felelte rezzenéstelen arccal. Egy pillanat, Ariont mondott? Rám?
- Alex, én vagyok az Ray. Arion nincs itt - próbáltam meggyőzni, de hiába. Alex olyan hirtelen rontott nekem, mint egy villámcsapás. Egyre nehezebb volt kikerülni a támadásait úgy, hogy ne bántsam őt. - Aleeeeex! - kiáltottam rá erőteljesen, mire hirtelen megtorpant, a kardja épphogy nem szúrta át a homlokom.
- Majdnem megöltelek. Azt hittem, hogy Arion vagy. Isteneim majdnem... - dobta el a kardját majd a földre rogyott, én pedig elkaptam.
- Cscshh, semmi baj. Azt hiszem a legjobb most az lenne, ha ezzel a problémával elmennénk Kheironhoz. Ő biztosan talál megoldást -jelentettem ki határozottan.
- Nem bírok mozogni - mondta ki a szavakat, majd elájult a karjaimban. Azonnal el kell vinnem őt a Nagy Házba, ölbe kaptam majd elindultam vele. Az odafele vezető úton megtaláltam Hektort aki aggódva nézett rám és a karjaim közt tartott szerelmére. Elmeséltem neki a történteket, de megnyugvás helyett csak még idegesebb lett, amit megértek.
Kheiron bőszen bújta a könyveket Alex esetére, amíg végül óráknak tűnő várakozás után megtalálta a neki megfelelőt.
- Le kell mennünk az Alvilágba - csukta be a vaskos könyvet.
- Vele megyek - szólalt fel Hektor.
- Nem, te itt maradsz és felügyeled a többieket. Rayre és Nicora lesz szükségem. azt javaslom, hogy máris induljunk, nincs túl sok időnk. Kérlek hozd őt- nézett rám, mire én bólintottam.
- Miért nem tért még magához? És mégis hogy segít rajta az Alvilág? - kérdezte a kentaurt Árészfiúnk.
- Mert transzban van, éppen a józan eszével küzd. Odalent pedig van egy mitikus lény, az aranyagancsú szarvas, akitől ugyan az istenek félnek, mert a vérétől elvesztik halhatatlanságukat,de Alex elméjét kitisztítja. Már csak le kell jutnunk.
- Itt jön a képbe Nico - néztem rá Kheironra.
- Igen, kaput nyit nekünk aztán meg kell keresnünk a szarvast, de most már menjünk, minden perc számít - jelentette ki,majd kilépett az ajtón és a Hádész bungaló felé vette az irányt. Alexhez léptem, teste mozdulatlan volt.
- Na gyere kislány, elviszünk és helyreteszünk - vettem fel ma már másodjára az ölembe.
- Ray, vigyázz rá kérlek - nézett rám aggódva.
- Nem lesz baja - mondtam komolyan, hogy kissé megnyugtassam. - Vigyázni fogok rá.
- Köszönöm.
- Semmiség, de majd akkor köszönd meg a legjobban, ha rendbe is jön - biccentettem még oda mielőtt kiléptem volna az ajtón. Mire a Hádész bungalóhoz értem Kheiron és Nico már indulásra készen állt. A földön egy forgó, fekete és paca szerű átjáró tátongott.
- Ennek van mellékhatása? - kérdeztem miközben nyeltem egy nagyot.
- Mellékhatás? - vont kérdőre pazar átjárónyitós barátunk.
- Hát tudod hányinger, fejfájás esetleg has...- hirtelen egy lökést éreztem, ami pont akkora erővel jött, hogy azon nyomban lezuhantam a sötét ismeretlenbe az eszméletlen Alexel együtt. - Áááá -ordítottam el magam zuhanás közben. Szerencsémre egy folyóba érkeztünk, amely első ránézésre a Sztüxnek tűnt, de hamar rájöttem, hogy ez a Kókütosz vagyis a jajgatás folyója. Gyorsan a folyó széléhez úsztam és kiraktam Lexet, majd én is kimásztam belőle, mielőtt elkezdenék jajgatni, értitek. Na jó ez szar vicc volt Ray, elnézést kérek mindenkitől. Nem sokkal később Kheiron és Nico is megérkezett, azonban ők szépen lassan ereszkedtek le egy liften.
- Most komolyan volt lift és ti lelöktetek? - háborodtam fel.
- Tudtuk, hogy itt a folyó - rántotta meg a vállát Nico.
- Hát, kösz. Azért megkérdezhettetek volna, hogy hogyan akarok ideérkezni.
- Igen, de ez viccesebb volt - kaptam meg a nagyszerű választ.
- Erre gyertek - törte meg a kínos csendet Kheiron, mi pedig követtük az ismeretlenbe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése