2016. június 2., csütörtök

Az ölés művészete

Cain

- Nézd, én sem szeretnélek megkínozni, de ez lett parancsba adva. Tudod te, hogy hányféle módon tudnálak egyetlen mozdulattal megölni? - pillantottam le a székhez kikötözött lányra. A szemei nem fénylettek, és unottan nézett fel rám. A szája be volt kötözve. Pedig Arion biztos élvezte volna, ha hallhatja a sikolyait. Én már kevésbé. Nem szeretem a hangos dolgokat, embereket, élőlényeket, bánom is én mit. - Csak egy elég mély vágás a nyakadon, vagy a karodon. Egy erős szúrás a szívedbe, a hasadba. Igazából több helyre, mert utána úgyis elvéreznél. Pisztollyal? Hagy ne soroljam fel, szerintem tisztába vagy vele. Bármilyen nehéz tárgy, és le lehet valakit annyira ütni, hogy utána többet ne ébredjen fel. Zacskót húzni a fejedre és megfojtani? Csábító. Annyiféle mód van, ami könnyebb ezeknél, és mégis az itt látható eszközöket - mutattam az asztal felé. - Mind fel kell használnom és a lehető legtöbb fájdalmat okozni neked. Persze, megkönnyíthetnénk mindkettőnk dolgát, és eltussolni a helyzetet. Sajnos akkor Minne jön utánam, az meg nekem felesleges nyűg. - Megcsóváltam a fejem, és lemondóan néztem a lányra. Őt nem érdekelte az élet, az sem, hogy még mennyi minden állhatna előtte. A saját szemeimet láttam visszatükröződni az övéiben. Nem tudom milyen élete lehetett, hogy ugyan ott kötött ki a végén mint én. Annyi különbséggel, hogy ő az áldozat, én pedig a gyilkos. De ehhez már hozzászoktam, miután meguntam az áldozat szerepét kénytelen voltam megváltozni. Az utca egy kemény hely...

Az első emlékeim három éves koromból vannak, és minden hideg. Anya meghalt. Legalábbis hetekig ez visszhangzott a fejemben, és senki sem törődött vele. Sem velem. Anyáról úgy gondolták, hogy megőrült, hogy elmegyógyintézetben a helye. Az állította, hogy egy isten fia vagyok. Évekig én sem hittem ebben. Istenek nem léteznek. Mert ha léteznének, akkor nem az utcán sínylődnénk. Talán igazuk volt. Anya testével nem tudom mit csináltak, de utána nem volt senki, aki megvédjen. Nem volt semmim, és még csak azt sem fogtam fel, hogy hogy működik az élet a gettóban. Napi szinten vertek meg, megvédeni pedig nem tudtam magam. És naivak vagyunk, ha azt hisszük, hogy arrafelé bárki is megállna, mert egy sérült gyereket lát. Minden sarkon ült egy sérült gyerek, csak a legtöbbnek aztán volt hova hazamennie. Nekem meg volt életem. Végül is, az is valami, ugye? Az évek során persze megtanultam valamennyire megvédeni magam. Eléggé hamar meglehet unni az áldozat szerepét, te pedig szeretnéd minél hamarabb összeszedni magad, Szóval kénytelen vagy idő előtt felnőni, és betöltetni a saját gondviselőd szerepét, különben nem maradsz életben. Mert az utcán csak az erősek maradnak életben. Aztán olyan tizenegy éves lehettem, amikor találkoztam valaki hozzám hasonlóval. Nem mutatkozott be, nem mondott magáról semmit, de egy idő után kaptunk egy gúnynevet. Mi lettünk Cain és Abel, a testvérpár, aki állandóan öli egymást, annak ellenére, hogy közünk nem volt egymáshoz. Annak ellenére, hogy a sok vitázás mellett összedolgoztunk. Abelnek sajátos gondolkodásmódja van. Az emberek nem értik meg őt, és ezt nem is várja el tőlük. Teljesen máshogy van összerakva, teljesen más szögből látja a világot, ő egy teljesen más ember, mint, aki én vagyok. És ezek mellett annyira, de annyira gyerek tud lenni. De pont ettől voltunk olyan erős csapat. Ja, és az ő apja is egy isten. Arion az utcáról szedett minket össze, nem azt mondom, hogy túlzottan jó életünk lett ezek után, de ez nem jelenti azt, hogy nem jobb.

Felemeltem egy szikét az asztalról, és a bőréhez érintettem. Felnéztem rá. Csak várta, hogy mit csinálok. Mélyen nyomtam a karjába. Egy vágás. Két vágás. Három vágás.
A vörös vér felbuggyant a lány kezéből, és néztem, ahogy csorog le. Érdeklődve figyeltem a vörös csíkok útját és folytattam a dolgomat. Hosszú percek múltán az egész lány testét vágások borították. Aztán felemeltem a kést, és a torkához emeltem. A szemei kikerekedtek.
 - Nincs kedvem ehhez, úgyhogy gyorsítunk egy kicsit. - Lassú halált várt. Erősnek tartotta magát, ám a hirtelen halál gondolatától benne is beindult az életösztön. És a végén mégsem olyan, mint én. Persze, hogy élni szeretne. Mozgolódni kezdett, de az arcára kiült a fájdalom, a mellkasa szaporán emelkedett és süllyedt, a szemeibe élet költözött. És én elvigyorodtam, egy mozdulattal elmetszettem a torkát, és otthagytam. Pár perc múlva már halott lesz. - Viszlát, Kedvesem!

Arion sátrában ücsörögtem, és vártam, hogy visszatérjen. Valószínűleg már elégették a lány hulláját, vagy talán még most is ég a máglya, nincs kedvem kinézni. Arion órákkal később jött csak vissza.
 - Ugye jó kisfiú voltál, és nem kell Minnének ugyanazt megtennie veled, mint neked a lánnyal? - vonta fel az egyik szemöldökét.
 - Felesleges nyűg lett volna, ha Minnét rám küldöd, amúgy is. Mi van ha végén megöltem volna? Akkor valahogy te is kinyíratsz. Köszi, de nincs kedvem tizennégy év szenvedés után most meghalni. - Azzal befordultam a fal felé, de Arion még nem végzett.
 - Szóval megölted?
 - Gondolod, hogy nem? Ide érzem a füstöt, szerinted poénból rakott valaki tüzet? - forgattam meg a szemeim, a lehunyt szemhéjam alatt.
 - Velem te így nem beszélsz, Kutya. - Ökölbe szorítottam a kezeim, de nem néztem a srácra. Ő hozott ki a gettóból, csak gondolj ennyire.
 - Igenis - biccentettem.
 - Abellel mi lehet szerinted? - váltott hirtelen témát, mire én felültem a fotelban. Unott pillantásokat küldtem felé, és nagyon reméltem, hogy leesik neki, hogy ötletem sincs róla. - Napok óta nem kaptam jelentést tőle.
 - Biztos nem történt semmi fontos, tudod, mi vagyunk a gonoszak, ők a jók, a jók nem csinálnak semmit, mármint tényleg semmit.
 - És, ha mégis? - kezdett el fel-alá járkálni a sátorban, miközben gondolkozó fejet vágott.
 - A legokosabb ember, akit ismerek történt volna valami, és nem tudott belőle kimászni? Lehetetlen. Már nem azért, de ő egyedül mérföldekkel előtted jár. Kitudja, lehet talált magának valakit, akivel szórakozhat.
 - Ezt hogy érted? - állt meg egy pillanatra, és rám emelte a tekintetét.
 - Egy dugótársat? Várjunk, fogalmazzunk szebben, egy párt.
 - Mi van? - hökkent meg. - Képes a szeretetre?
 - Mondtam én ilyet? Nála ez tök komplex, ne próbáld fejtegetni. Nekem sem megy, pedig elvileg ismerem már három éve. Csak hát, eléggé kiismerhetetlen, és meg se próbáld tagadni, én jobban értem őt, mint te. - Kicsit megsértődve ült végül le a székébe, és kezdett bele valami rettentően fontos kidolgozásába. Percekkel később már ott álltam mellette, és magyaráztam, hogy mit javítson. És érdekes módon egy Kutya is lehet hasznos. Nem igaz?

Megjegyzés: Cain nem új szereplő, és nem is lesz vele több fejezet, csak az egyik karakterrel összekötött háttérsztorija van, és Arion kutyája a srác - mint az ugye kiderült - és kulcsfontosságúnak éreztem, hogy ne egy meglévő karakter tegye meg ezt. (Javítás: Ha valakinek nem jött át, akkor igen, Skyet ölte meg, és bocsánat, hogy nem volt rá elég utalás, amatőr hiba, tökre elfelejtettem, hogy csak mi tudjuk a háttérinformációkat pontosra.) Remélem elértem a kívánt célt, és sikerült Caint teljesen hidegnek beállítani, egy 14 éves gyerekhez képest, és nem szerethető karaktert csinálni belőle. Mert sajnos én megrögzötten ragaszkodom, minden Cainhoz hasonló karakterhez. Talán kicsit visszafele gondolkozok, bár ezt már észrevettem párszor magamon :D

5 megjegyzés:

  1. Szerintem szerethető lett Cain karaktere.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem is, ez a baj, pedig egy gyilkos, akit én imádok, és más értékrendje szerint ez nem normális. De hogy is tudtam volna nem szerethetővé tenni, ha én imádtam írni vele xD (Pepi voltam másik accountról xD)

      Törlés
  2. *jön a szeretjük Cain-t táblákkal*

    VálaszTörlés
  3. ugye igazából nem nyírtátok ki Skyet? :OO

    VálaszTörlés