2016. május 4., szerda

November

Kim:

Halsey - Young God

 Kint sétáltam a tónál. A felszíne visszaverte a Hold tükörképét, amit néha megzavart egy-egy falevél. Hamarabb eljött a november, mint gondoltam. Sokan maradtak a táborban, de voltak akiknek el kellett menniük. Ebbe nem szólhattunk bele. Ray rengeteget segített azzal, hogy felderítette a másik tábort, így nagyjában tisztában voltunk a létszámokkal és eléggé jó hír az, hogy szörnyekkel együtt is körülbelül egyformán állunk. A levegő lehűlt és engem kirázott a hideg. Jólesett az, ahogy a csontomig hatol a fagy. Egy rövidnadrágban és egy ingben mászkáltam, pedig a levelek már jócskán lehullottak.
 Élénken élt bennem az, amiért kijöttem. Egy buta álom, és mégis annyira valósan lebegett a szemem előtt a két összefonódó test. A szőke tincsek, amiket nem tévesztenék össze senkiével, hiszen annyiszor túrtam bele az álmatlan éjszakákon. Viszont a másik, az a homályos alak. Keith álmomban az ő nevét nyögte és neki suttogott a fülébe, miközben hagyta, hogy elvegyen mindent, amit felkínál a másik. Inkább hagyjuk. Azért jöttem ki, hogy kiszellőztessem a fejem, de ha folyton csak agyalok, akkor ez nem fog összejönni.
 - Gondolj szépekre Kim - biztattam magam. - Csak van valami a fejedben, amire szívesen emlékszel.
 És akkor rá kellett döbbennem, hogy a táborig, nem volt életem. Előtte az árvaházban egy nevelőszülőt sem érdekeltem. Mindig volt valami bajuk velem. "Túl szőke. Túl fiatal. Túl idős. Túl vékony. Túlságosan csillog a szeme, biztos bajkeverő." Pedig tényleg mindent megpróbáltam, hogy én legyek az, akit majd elvisznek és felnevelnek, de örökké csalódnom kellett. Aztán jött az a szatír és idehozott. Örömmel hagytam ott mindent. Keith meg elrontott, de nem bánom.
 Összehúzott levélkupacok hevertek mindenhol, ahogy végül elértem a stéghez. Leültem és felhúztam a térdeimet. Nem akartam most senkivel sem találkozni. Hagyjanak egy kis magányt. Ridiennek is el kellett mennie a táborból, így megint egyedül éreztem magam. Persze voltak barátaim, de a kis srác olyan szinten a szívemhez nőtt, hogy érzem, neki bármit el mernék mondani. Ha lehetőségem van rá, meg is teszem. Éppen el akartam jobban merülni a bánat mocsarában, mikor egy ismerős hang a nevemen szólított.
 - Kim! Hol vagy? - kiabált, ezzel félve, hogy felveri az egész tábort.
  Mikor meglátott, elkezdett futni felém, majd széles vigyorral a képén állt meg végül velem szemben és azzal a lendülettel leült mellém.
 - Az az én cigim? - mutatott a szálra, amit csak az istenek tudják, hogy mikor gyújtottam meg.
 - Minek akarod felébreszteni az egész tábort? - kérdeztem az érdeklődés teljes hiányában.
 - Suttogjak? - hajolt a fülemhez.
 Bólintottam. Csak ültünk egymás mellett és egyikünk sem szólt egy szót sem. Néztük, ahogy a tó vizét néha felkavarja a szél, vagy a sárgás levelek. Olyan nyugodt volt minden és senki nem gondolta, hogy lassan itt egy háború. Kirázott a hideg a gondolatra, mire Keith átkarolta a vállam. Nem értettem miért, de nem akartam az érintését, így felálltam és kiraktam a zsebemből a doboz cigit.
 - Meg fogsz fázni - nézett fel rám. Sehol egy vicces megjegyzés, sehol egy félmosoly. Tudta, hogy van valami gond, de nem hozta szóba. Legalábbis még nem.
 Megvontam a vállam és nagy levegőt véve beleugrottam a tóba. Mit mondtok? Hogy hülye vagyok és meggondolatlan? Ezek közül mindkettő igaz. A fogaim összekoccantak, ahogy kirázott a hideg, de abban a szent pillanatban, semmi nem érdekelt. Hátamra dőltem és hagytam, hogy elnyeljen a fagyos víz. A tüdőm szúrt és ezzel a tudtomra adta, hogy kellene neki a friss levegő. Viszont egyetlen porcikám se kívánta magát feltornázni a felszínre. Túl kényelmes volt ebben a sötét burokban. Egy csobbanást hallottam tompán, majd valaki a kezemnél fogva felhúzott a felszínre.
 - Hülye vagy - vett nagy levegőt.
 - Nem fulladtam volna meg - somolyogtam az előttem lebegőre, miközben én is oxigénhez juttattam a tüdőmet.
 Közel hajolt hozzám, mire picit hátrahőköltem. Úgy éreztem magam, mint az első csókunknál. Zavart voltam.
 - Tudtam, hogy van valami gond, na mesélj.
 - Nincs semmi - vontam vállat és beljebb úsztam.
 Szerettem, mikor utánam jött.
 - A semmi miatt keltél fel mellőlem hajnali négykor és jöttél ki megmártózni egyet, ebben a "hagynemondjamkimilyenhideg" vízben? - kapta el ismét a kezem és maga felé rántott.
 Nem tudtam hogyan kezdjek bele. Hiszen annyira hülyeségnek tűnt és ezt meg is mondtam neki, de Keitht nem lehet lerázni ennyivel. Részleteket akart tudni, így elmeséltem neki az álmomat. Ő meg képen röhögött.
 - De olyan szép volt - néztem félre zavaromban.
 - Te vagy a szép - ölelt át szorosan és így lebegtünk egy ideig.
 - Hízelgő - motyogtam, majd egy gyors csók után, a part felé kezdtem úszni.
Kimásztam a vízből, de szinte azonnal vissza is akartam menni, mert a kinti szél még hűvösebb is volt. Ahelyett, hogy a cuccaimért mentem volna, elszaladtam a legközelebbi levél halomig és semmivel sem törődve beledőltem.
 - Mondták már, hogy totálisan bolond vagy? - állt meg felettem remegve a tesóm.
Felnevettem. Ez biztos az őrültség első jele. Egyik pillanatban teljesen jókedvem van, a másikban meg már inkább sírva vonulnék el a világ elől. Most egyszerre éreztem, hogy bármelyik pillanatban szétszakadhatnék és már jött is. A könnyek minden ok nélkül kezdtek potyogni a szememből, miközben felültem és próbáltam nevetéssel leplezni. Keith meg csak Keith, nem lehet előle elrejteni semmit. Leguggolt hozzám és csak átölelt. Nem is kellett most több, csak a tudat, hogy ott van és mindig számíthatok rá.
 - Gyere - húzott fel, mikor már alább hagyott a sírás.
A cuccaim ott voltak a kezében és szép lassan, összeölelkezve indultunk el egy irányba. Míg végül a zuhanyzóknál kötöttünk ki.
 - Csak be akarsz csábítani - pislogtam egyre laposabbakat.
 - Miket gondolsz te rólam? - nyomott egy puszit a homlokomra. - Menj, én hozok tusfürdőt, meg törölközőt.
 Hagytam, hogy bevezessen az egyik fülkébe és megnyissa a csapot. Aztán otthagyott, én pedig észre se vettem mennyi idő telt el. Aztán Keith megjelent és bemászott mellém a zuhanyfülkébe. Letusoltunk együtt, de tényleg semmi más nem történt. A következő dolog, ami rémlik, hogy a fejem párnát ér és karok ölelnek át, hogy ne fázzak. Furcsa, eddig észre sem vettem, hogy remegek. A fáradtságtól, meg a víztől is gondolom.
 - Álmodj nyugodtan - bújt még közelebb Keith és nekem nem kellett kétszer mondani.
Alighogy lehunytam a szemem, már aludtam is.

2 megjegyzés: