Egyszer minden jó véget ér

Alex:

- Kibaszottul unatkozom itt! – dőltem hátra az ideiglenes ágyamon. Már teljesen jól voltam és a sebem is gyönyörűen begyógyult. Hála Ryannek. Sokkal tartozom neki. Az éjjeli szekrényemre néztem, ahol egy kupac ruha állt. Úgy egy órával ezelőtt tört rám Hektor és Zorall ezekkel a kezükben. Azt mondták, hogy már kinőtték őket, szóval, ha gondolom, válogathatok belőlük, ami pedig nem kell, azt dobjam ki vagy ajándékozzam el. Most semmi kedvem átválogatni azokat a cuccokat, amiket még esetleg fel is vennék. Azt hiszem az itt töltött napokban egy kicsit ellustultam. Lassan ideje lenne egy kis edzésnek – nyúltam a nyakamhoz, hogy megérintsem Kusanagit, de legnagyobb megdöbbenésemre nem volt a nyakamban. Basszus! Az istenekre! Hova tűnhetett?! Gyorsan felpattantam, hogy megnézzem az ágyban, az ágy alatt, a ruháim között. Minden egyes lehetséges és lehetetlen helyet átkutattam, de nem találtam meg. Ekkor kopogtak az ajtómon.

- Gyere be! – kiáltottam idegesen. Az ajtómban Kheiron jelent meg aggódó arckifejezéssel.

- Hogy vagy? – kérdezte végül.

- Tökéletesen lennék, ha meglenne a nyakláncom.

- Eltűnt? – húzta össze a szemöldökét. – Ez meg hogy lehetséges?

- Fogalmam nincs! Soha nem vettem le és még soha nem hagytam el. Magától nem tudott leesni, csak ha valaki leszedte – halkult el a hangom és akkor leesett a tantusz.  

- Gondolod, hogy Caleb tette?

- Nem csak gondolom, hanem biztos vagyok benne – csaptam bele a falba. – A jó édes francba! Megölöm!

- Először is nyugodj meg. Visszafogjuk szerezni a nyakláncod. Elkezdjük az intézkedéseket és mindent megteszünk, hogy megtaláljuk Calebet. Jelenleg Artemisz istennő és a vadászok is az ő nyomában vannak.

- Egy valamit szeretnék kérni Kheiron – szólaltam meg határozottan és a kentaur szemébe néztem. – Én akarom őt megölni – mondtam ki a szavakat. A levegő megfagyott körülöttünk egy pillanatra, majd Kheiron hátat fordított és az ajtóhoz lépkedett.

- Rendben – szólalt meg végül és a kilincs felé nyúlt volna, de az magától lenyomódott és hirtelen kinyílt az ajtó. Sikeresen eltalálva négylábú főnökünket. Will volt az, hát persze ki más? Mindig ő kerül vele ilyen helyzetekbe. A két személy egymáshoz se szólva cseréltek helyet.

- Mi újság? – kérdezte Will félbeszakítva az ideges fel-le járkálásomat. Oh, észre se vettem, hogy szaladgálok ide-oda.

- Nincs meg a nyakláncom – néztem mélyen azokba a gyönyörű szemekbe. Alex! Neked barátod van. Térj észhez!

- És azok a ruhák? – bökött az éjjeli szekrényem felé, ahol a Zoralléktól kapott ruhák tornyosultak.

- Hektor és Zorall kinőtt ruhái, azt mondták, hogy kezdjek velük valamit, tényleg, nem akarod megpróbálni? Biztos, hogy jól állna neked a terepszín – mosolyodtam el önkéntelenül és eljátszadoztam a gondolattal, ahogy leveszi a pólóját. Hmm…Fenébe! Miért őrjít meg ennyire? Lehet jobb lenne kerülnöm egy darabig.

- Hát, végül is, miért ne? – vont vállat, és a ruhák felé kezdett sétálni. Egy terepszínű nadrágot, valamint egy egyszerű fehér pólót vett ki a göncök közül, és elkezdett átöltözni.

- Figyelj, nem akarsz egy kicsit modellkedni nekem? – mosolyogtam rá a legédesebb mosolyommal, ő pedig nevetve sétálgatott nadrágban, póló nélkül a szobában, amikor valaki benyitott.

 - Hello, izé, egy lovat keresek, ha minden – elhallgatott, végignézett Willen, aztán rám tévedt a pillantása. Majd vissza Willre, és zavartan lépett hátrébb. – Sorry – mondta vidáman, ahogy visszacsukta az ajtót.

 - Te, ez ki a faszom volt? – néztem Willre kérdőn.

 - Nem tudom, de stírölt – vágta rá egyből. Igen ezt sajnos én is láttam. - Jó, folytathatod a mászkálást, mert még mindig jól nézel ki, ez a srác is úgy gondolta – vigyorogtam rá.

 - Tudom, hogy szexi a testem, de azért Alex, neked barátod van, viszont neki – utalt az előbbi srácra. – Biztos, hogy nincs.

 - És mész megkeresed és megdöntöd?

 - Dehogy! Elvileg én most szerelmes lennék egy szőke álomistenbe – rázta meg a fejét.

 - Ja, tényleg. Will és a szerelem – nevettem el magam. – Jó vicc.

 - Hagyjál – vágott morcos arcot, aztán felkapta a pólót. – Ez a büntetésed.

 - Ajj ne már – vágtam be a durcát és keresztbe tettem a kezem. – Akkor már nem is kellesz, mehetsz is kifele.

 - Aleeeex – nyújtotta el a nevemet. Rossz előérzetem van.

 - Mi…- nem tudtam befejezni a mondatomat, ugyanis olyan gyorsan letepert az ágyra, hogy pislogni se volt időm.

 - Nem küldhetsz csak el úgy – mosolygott rám azzal a bugyi szaggató mosolyával.

 - Te pedig nem teperhetsz le csak úgy.

 - Ezt vegyem kihívásnak? – húzta fel a szemöldökét.

 - Annak veszed aminek akarod – néztem mélyen bele a szemébe, mire a kezét felcsúsztatta a combomtól, egészen a derekamig. Az érintésbe akaratlanul is beleborzongtam. Basszus!

 - Ha nem lenne pasid, én pedig nem lennék szerelmes most szexelnénk egy jót. De helyette most megcsikizlek.

 - Mi? Ne! – húztam össze magam és védekező pozícióba váltottam, de nem volt menekvés. – Wihihill! Fe- haha. Fejezd be!

 - Könyörögj! – állt meg egy pillanatra.

 - Kérlek!

 - Na, jó most megkönyörülök rajtad – dőlt le mellém. Egy darabig még így feküdtünk és csak beszélgettünk, nevetgéltünk, amíg el nem szállt az idő. Végül Will megéhezett és elment vacsorázni. Örültem, hogy itt volt velem.

***

- A háború elkezdődött - jelentette ki Kheiron. – Abby halott. – A teremben súlyos csend uralkodott. Senki nem fogta fel a történteket, senki nem tudja, hogy pontosan mi történt. Ray eltűnt, Zorall pedig megsérült és még mindig nem ébredt fel. James pedig… bezárkózott a kabinjába és aki csak betette a lábát azon nyomban elfogta a szomorúság és a gyász érzése. Abby temetését még a minap megtartjuk. Meg tudom érteni valamennyire Rayt, de azt nem tudom elfogadni tőle, hogy a saját barátnője temetésére se fog eljönni. Talán már soha nem látjuk, talán már szíven szúrta magát egy tőrrel. Ki tudja? Azt hiszem utána kéne mennem és megkeresnem, de félek, hogy erre most nincs időnk. Az intézkedéseket már megtettük. A tizenöt év alattiakat hazaküldtük vagy éppen Keithék házánál szálltak meg. A maradék körülbelül negyven félvérrel pedig fel kell készülnünk a következő támadásokra. Caleb nyomára még mindig nem bukkantunk sem pedig Arionéra. A kardom pedig még mindig náluk van. Rohadékok, megfizetnek. De legfőképpen Abbyért. Austin pedig remélem a Tartaroszban rohad. Mindig is tudtam, hogy egyszer áruló lesz. Lerítt róla, folyton Arionon törte a fejét és fontolgatta, hogy utána megy. Így is tett. 

- Alex? – ébresztett fel egy hang a gondolataimból.

- Elnézést. Elgondolkoztam. Mi volt a kérdés?

- Elmennél Jameshez?