2015. november 11., szerda

Egy túl hosszú nap

Will:

A délelőttöm érdekesen alakult, igen, mondjuk azt, hogy érdekes. Egyébként marhára nincs kedvem mesélni, muszáj? Mindegy is, mert úgyis azt fogjátok mondani, hogy muszáj, és akkor én el fogom mondani, mert kedves vagyok. Nem is vagyok. Nem baj. 
Nem mondanám, hogy nyugodt éjszakám volt. Ryan ügyes, Ryan cuki, Ryan meggyógyította a kezem, valamennyire, én pedig hálás vagyok, megértem, hogy elfáradt, mire eljutottunk hozzám, de attól még rohadtul fáj, és kellemetlen minden tízedik percben arra ébredni, hogy lüktet a fájdalomtól a kézfejed. Mindkettő, hála Isteneknek. Aztán mire el tudtam volna aludni, már a nap is felkelt, világosban pedig nem tudok aludni. Ezért utálom a nyarat. Jó, augusztus van, tény, nem négykor, hanem ötkor világosodik, hát váó! Enyhén igencsak nyúzottan pihengettem az ágyamban, olyan kilencig, amikor mindenki elkezdett mozgolódni, így képtelenség volt bármiféle nyugtot kívánni magadnak. A felkelés mellett döntöttem, ami egyébként nagy hiba volt, legalábbis a testem szerint, mert a szekrényig való elkecmergés is elég sokáig tartott ilyen szédülés mellett, de azért megtaláltam az "I love sex, you are next" feliratú pólómat, hogy mégse egy szál bokszerben rohangáljak a táborban. Pedig tuti, hogy lennének olyanok, akik értékelnék, mármint. Most komolyan, ha Alex bevallja, hogy szexi vagyok, akkor mindenki. Öhm, nagy egy kicsit az egóm, nem? Aztán ha már elhatároztam magam, hogy felöltözök, akkor el is akartam indulni valamerre, úgyhogy a Nagy Ház felé vezetett az utam. Mégis Alex volt az, akit tegnap támadás ért rajtam kívül, nem? A két sérült látogassa meg egymást, mármint, inkább én őt, mert azon kívül, hogy fáj, és dög álmos vagyok nincsen semmi bajom. Nála ez egy kicsit összetettebb dolog volt már. Az ajtóhoz érve, unottan löktem azt be, sikeresen eltalálva a kentaur tomporát, aki erőltetett nyugalommal nézett rajtam végig. Jó, tizenkét évesen talán volt egy eset, hogy berobbantottam a fél tábort, és esetleg ő meg nagyon mérges volt rám emiatt, de attól igazán megbékélhetne, utána három évig nem is látott! Szóval végül csak elindultam befelé, a pólómra meg inkább már nem is mondott semmit, ne is tegye, nem éri meg. Felszaladtam a lépcsőn, és megkerestem Alex szobáját. Hangosan köszönve nyitottam az ajtót, Alex fel-alá sétálgatott a szobában, frusztrált arckifejezéssel.
 - Mi újság?
 - Nincs meg a nyakláncom – nézett rám ijedten. Így már mindent értek. Gondolom már kereste mindenhol, úgyhogy nem kérdeztem ezzel kapcsolatban semmi mást.
 - És azok a ruhák? – böktem Alex éjjeli szekrénye felé, ahol egy magas torony ruha állt.
 - Hektor és Zorall kinőtt ruhái, azt mondták, hogy kezdjek velük valamit, tényleg, nem akarod megpróbálni? Biztos, hogy jól állna neked a terepszín. – Varázslatos módon egyből egy mosoly került az arcára, ahogy felvetette az ötletet.
 - Hát, végül is, miért ne? – vontam vállat, és a ruhák felé kezdtem sétálni. Egy terepszínű nadrágot, valamint egy egyszerű fehér pólót vettem ki a göncök közül, és elkezdtem átöltözni. Nadrágban, póló nélkül sétálgattam a szobában, Alex kérésére, amikor valaki benyitott.
 - Hello, izé, egy lovat keresek, ha minden – elhallgatott, végignézett rajtam, aztán Alexre tévedt a pillantása. Majd vissza rám, és zavartan lépett hátrébb. – Sorry – mondta vidáman, ahogy visszacsukta az ajtót.
 - Te, ez ki a faszom volt? – nézett rám Alex kérdőn.
 - Nem tudom, de stírölt – vágtam rá.
 - Jó, folytathatod a mászkálást, mert még mindig jól nézel ki, ez a srác is úgy gondolta – vigyorgott rám.
 - Tudom, hogy szexi a testem, de azért Alex, neked barátod van, viszont neki – utaltam az előbbi srácra. – Biztos, hogy nincs.
 - És mész megkeresed és megdöntöd?
 - Dehogy! Elvileg én most szerelmes lennék egy szőke álomistenbe – ráztam meg a fejem.
 - Ja, tényleg. Will és a szerelem – elnevette magát. – Jó vicc.
 - Hagyjál – vágtam morcos arcot, aztán felkaptam a pólót. – Ez a büntetésed.

A délelőttöm kellemesen telt Alex társaságában, meg a délutánom is, és csodálom, hogy nem ájultam el a fáradtságtól. Aztán elmentem vacsorázni, majd vissza a bungalóba, na és akkor jött a sokk. A macskák a tál körül voltak, először meggyőződésem volt, hogy alszanak. Megpróbáltam felkelteni őket. Aztán beleszagoltam a vízbe. Nem volt olyan szaga, mint kellett volna, már az is baj volt, hogy egyáltalán szaga van a víznek. Néhány perc kiesett az emlékezetemből, csak arra emlékszem, hogy Jake próbálja elmagyarázni, hogy nem egészséges halott kismacskákat pátyolgatni, miközben a sarokban ülsz teljesen letörten. Aztán idehívta Keitht aki megnyugtatott, és elmentünk eltemetni a kismacskákat. Jake is határozottabban nyugodtabb lett, miután nem a sarokban ücsörögtem, hanem életjeleket adtam magamról. Más nem rémlik, talán Jake vagy Keith el tudná mesélni a történteket. Aztán jött az este, és éjfél körül úgy döntöttem, hogy már nagyon aludnom kéne, szóval elindultam a Hüpnosz bungaló felé, hátha valaki tud segíteni az alvásproblémáimon.

- Valaki sürgősen segítsen nekem elal… - ekkor néztem körül a szobában, igazából mindenki aludt, és az egyetlen dolog, amit hallani lehetett odabent az a halk szuszogás. Aztán valaki nekiütközött a hátamnak, ahogy belépett a bungalóba. Hátrapillantva egy szőke fejet láttam meg, a fiú egy fejjel volt nálam alacsonyabb, és ez a fiú Lauri volt. Zavartan léptem előre egyet, és fordultam meg, hogy láthassam őt. Unottan mért engem végig, majd a felismerés szikrája suhant át az arcán.
- A múltkor a te ágyadban aludtam – mondta csak úgy mellékesen, nekem meg egyből eszembe jutott, hogy utána napokig éreztem a kókusz illatát az ágyamban. Az igazat megvallva itt is kókusz illat van. Hüpnoszosok… - Mit szeretnél? – érdeklődte. A hangjában nem volt semmi, mármint tényleg semmi, mintha üres lenne a srác.
- Aludni – válaszoltam, kissé elfúló hangon. – Elég sok minden van most a fejemben, és egyszerűen csak nem megy.
- Oké, nekem meg most nincs kedvem aludni, úgyhogy esetleg segítek, gyere, keressünk egy másik helyet. – A válaszomat meg sem várva indult útnak, hogy valami nyugodtabb helyet keressen. Igazából eszembe sem jutott, hogy ne a Hermész bungalóba aludjak ma éjjel, sokat segített volna pedig. A Nagy Ház felé sietett, aztán egyenesen fel az emeletre, és benyitott az egyik üres szobába. Ha Kheirónon múlik, akkor én el is felejthetném, hogy itt aludhassak, inkább akkor már Keithékhez mentem volna. Leült az ágyra, és a hátát a falnak támasztotta. Rám pillantott, szinte várakozóan, én az ajtóban álltam.
- Akkor most segítsek, vagy ne? – A kérdés jogos volt, végül is én rontottam be az éjszaka közepén a Hüpnosz bungalóba, hogy aludni akarok. Ő meg pont akkor jött be, habár elgondolkodtat, hogy merre járhatott.
- Bocsánat – biccentettem, és leültem mellé az ágyra.
- Jó, most már elmesélheted, hogy mi a gáz – vont vállat lazán. Várjunk, mi? Honnan tudja, hogy bármi bajom van? Ki is pontosan ez a srác? Mert valójában nem tudok róla semmit. Csak azt, hogy marhaédes, hogyha ilyen lazán viselkedik, meg úgy alapból is.
- Öhm, hát. Valaki megmérgezte a kismacskáimat – mondtam zavartan. – Meg tegnap szereztem pár kisebb sérülést. Kaptam segítséget egy Apollónostól, de még mindig nem jó – mutattam fel az átlyukasztott tenyeremet. Halvány mosolyt húzott az arcára, aztán kicsit közelebb fészkelte magát hozzám, a vállamra hajtotta a fejét.
- Segítek elaludni, cserébe viszont velem alszol – jelentette ki. Eszemben sem volt ellenkezni. – A múltkor is hihetetlenül kényelmes volt melletted aludni. – Hogy tud ilyen dolgokat ekkora természetességgel mondani? Mármint tényleg. – Tudod, az élet nem könnyű, úgyhogy a macskák miatt ne legyél letörve, oké, értem én, hogy élő lények, meg minden, de rengeteg ember öli meg a kismacskákat hidegvérrel, szóval ne miattuk legyél letörve, nekik már úgyis mindegy, nem?
- Nem könnyű, mi? – mosolyodtam el. Tizenhárom évesen egy húsz éves barátom volt, tizennégy évesen anyám elküldött otthonról, mert „meleg vagyok”. Tizenöt évesen már tudtam, hogy milyen megcsalva lenni, megcsalni valakit, és mégis szerettem az illetőt, talán ő is engem. Tizenhat évesen drogfüggő voltam négy hónapig. Tizenhét évesen rendbe jött az életem, de nem tudtam elfelejteni a dolgokat. Tizennyolc éves koromra Keith kihúzott a depresszióból. Nehéz volt, nagyon nehéz, és most úgy érzem, hogy szépen, lassan újra felemészt az egész. Ha nem lennének mellettem azok az emberek, akik most itt vannak, akkor talán nem is érdekelt volna, hogyha tegnap éjjel Caleb megöl.
- Évek óta nem láttam anyámat – szólalt meg újra Lauri.
- Ismerős.
- Nem tudtam feldolgozni, hogy elhagyott – rázta meg a fejét. Miért mondja mindezt el nekem? Talán… Régóta nem volt alkalma bárkivel is beszélni? Ötletem sincs, tényleg. – Még mindig nem megy.
- Hány éves is vagy tulajdonképpen?
- Tizenöt.
- Basszus – nyögtem fel. Én meg lassan huszonegy. Ugyan, mi az a hat év? Jeff és köztem is hét volt.
- Mi van? – nézett fel rám. Elhúztam a számat, nem fűlött hozzá a fogam, hogy válaszoljak. Végülis miért is sejtené, hogy teljesen oda meg vissza vagyok érte. Az, hogy velem akar aludni csak puszta természetből ered, hogy imád aludni, főleg ott, ahol kényelmesen érzi magát. Ha ez most mellettem van, akkor mellettem fog aludni.
- Csak, áh. Mindegy. Megcsókolhatlak? – Nem válaszolt, nem lepődött meg a kérdésemen, csak tette, amit nekem kellett volna. Odahajolt hozzám, és az ajkait az enyéimnek nyomta. A testével felém fordult, szinte az ölemben ült, nagyjából egy másodpercig fel sem fogtam, hogy megengedte, sőt, hogy gondolkodás nélkül csókolt meg, én meg természetesen vissza.
- Szép álmokat – mondta, ahogy hátrébb húzódott. Ó, hogy egy Hüpnoszos csókja erre is jó? Mindent értek.

5 megjegyzés:

  1. Azt a jó.... Hát ez nagyon imàdnivalóra és profira sikeredett! *-*
    Borzasztóan tetszik nekem ez a Will-Lauri páros ^_^
    Mondjuk kinek nem? :D Imádtam ezt a részt és remélem, minél hamarabb folytatjátok! ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük a kommentet Hapcii c: Mindig feldobja a napunkat egy komment :3 és motivál minket az írásra ^^ Megpróbáljuk minél előbb hozni a következő részt ❤

      Törlés
  2. Nagyon jó volt ez a rész. Már csak azt tudnám, hogy mikor jön a következő.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A következő ismét Pep billentyűzetéből fog kiszaladni, amit hétvégére ígért nekünk. Ha nem, akkor rálépünk a nyak... Khm. Azaz a fülére ^^

      Törlés
    2. Így van :D Hétvégére ígérte,reméljük sikerülni fog neki és nem kell ismét heteket várni a részekre c: :D

      Törlés