2015. augusztus 26., szerda

Kémkedősdi

Skye

Ennyit arról, hogy minden könnyedén fog menni. Nagyon jó volt, értékelem az ötletgazda humorát. Majd szóljon az, akinek három nap erdőtúra után egy gyors gyomorszájon ért ütés, és perceken keresztül tartó hajtépéssel való kísértést követő vaskos fához kikötés tetszik. De most halál komolyan… Ez az Arion, minden követőjét így köszöntötte, vagy csak velem ily’ módon kedves. De végül is, kit érdekel. Azért vállaltam el ezt a kémkedősdit, mert végig gondolva a dolgokat, az elkövetkezendő napok, vagy hetek legizgalmasabb pillanata egy-egy szerelmi románc… azaz csak a szokásos. De azért remélem nem unatkoznak ők sem nagyon. Jó lenne arra visszamenni, hogy vérben úszó… Jó ég, de beteg fantáziám van.
Jelen pillanatban a fejemet fájlalom, és próbálom felfogni a környezetemet. Kicsit nagyot koppant a fejem, mikor nekilöktek a fának. A kezem valami érdes anyaggal van szorosan megkötve. Próbálom mozgatni a kezemet. Ha sikerül kiakasztanom a csuklómat, le tudnám fejteni a kötelet és ki tudnám szabadítani a kezem. Közben azért hallgatom a többieket is körülöttem. Néhányuknak volt némi akcentusa. Az oroszt és a németet felismertem, de volt más is. Kicsit talán latinos, vagy nem is tudom, viszont mind tisztán és érthetően beszélt.
Ketten közelednek még. Kicsit sietősen, de sétálva, nem futva. Talán Arion és az egyik, aki „behatolót” kiáltott. Ha jól emlékszem a fejtágításra, nincsenek sokan, így nem lepne meg, ha igazam lenne… Nagyjából, mint minden nyomorult alkalommal.
- Te meg mit keresel itt és ki vagy te? – szólt hozzám kicsit agresszívan az érezhetően dominánsabb figura a környezetemben. Igen, ez biztosan az az Arion, akit említettek. Felemeltem a fejemet és ráemeltem a legszúrósabb tekintetemet. Nem mondom, hogy nem helyes, mert tulajdonképpen az. Kemény a tekintete, de látszik, hogy van egy erős gyengéje, szinte világít a szemében… Csak rá kéne jönni, hogy mi az.
 - Az első válaszom az lenne, hogy semmi közöd hozzá – néztem mereven a szemébe. - De most okkal vagyok itt – nem is eggyel.
 - Mégpedig? - húzta fel szemöldökét kérdőn, de még mindig az arcomat kémlelve, reakciót remélve… feltéve, ha az a célja, hogy félelmet ébresszen bennem. Ha igen, esélytelen. Egy ijesztő tekintettől még nem fogok megriadni. Az túl egyszerű lenne.
 - Át akarok állni, seggarc – szinte köptem a szavakat. Nem tetszik a srác. Olyas fajtának látszik, ki azonnal megsértődik, vagy ugrik, ha beszólnak neki. Gyengeség, amelyet senkitől nem tűrök, még ellenségtől sem.
 - Mit ne mondjak, ez felettébb nőies volt - lepődött meg egy kicsit. Úgy fest, a fapofa nem tartozik az erősségei közé. Meg sem lep. - De visszatérve a lényegre, miért akarnál átállni? – Állna át a halál… Nincs az a pénz, hogy emellett „küzdjek” mint a többi pihent agyú.
 - Legyen annyi elég, hogy azért, amiért a többi is - böktem állával a köröttünk állókra. Nem tudom, hogy én csináltam-e valamit, vagy szimplán ez a normális Arion közvetlen közelében, de szinte tapintható a feszültség a levegőben… Tetszik.
 - Tetszik a válasz – ez hülye. - Viszont, hogy jutottál be ide? – kérdezte. - Tudod mit? Amíg válaszolsz, addig oldozzátok el! – intett az egyik mögöttem állóra, de mire az nekiállhatott volna a feladatának, hangosan roppant a csuklóm. Sikerült kiakasztanom, és így már le tudom venni a kezemről a kötelet, vagy tudja halál, mi ez. 
- Ez mi volt? – nézett rám Arion.
- A csuklóm – feleltem egyszerűen és elővettem a kezeimet az ölembe. Egy darabig döbbenten figyelte, míg a kezemet piszkálom. Ez sosem ropogtatta még az ujjait?! 
- Te nem vagy komplett.
- Ezt úgy mondtad, mintha úgy néznék ki, de megnyugtatom pici lelked, sosem voltam normális – és sosem leszek az. – De a kérdésedre visszatérve, hogy vajon hogy is jutottam el idáig… Megmondom neked halál őszintén,… - hatás szünet. – Halovány hupilila fingom sincs róla – mondtam kicsit nevetésben megtört hangon. – és ezzel nem is hazudtam nagyot…

***

- Ez mind szép és jó, de hogy a bánatba jussak el oda?! – kérdeztem kicsit ingerülten. Az egy dolog, hogy kémkedek, de kérdés, hogy hol? Eddig azt sem tudtam, hogy van valami másik tábor  illetve, hogy az ez ellen van, és az itteni összes elme roggyant gyűjtőhelyének lett keresztelve egyeseknél.
- Nem lesz vele gond. Ace tud egy módot az odajutásra. Igazam van? – szólalt meg a kentaur, mire mindenki a colosra pillantott. A srác kissé zavartan nézett ránk vissza. – Kaptál valamit Apollontól, ha jól tudom – néhány másodpercig habozott, majd mikor felfogta, hogy miről is beszélünk, kicsit kikerekedtek a szemei a felismeréstől és a mellkasára kapott. - Ja, igen… de még nem használtam, illetve… - magyarázott, de Alex kicsit ingerülten félbeszakította. - Senkit sem érdekel, hogy használtad-e, vagy sem! Tudod, hogy hogy működik, vagy sem?! – csattant fel.
 - Egyáltalán mi az? És miért nem említetted, hogy kaptál valamit tőle – morgott Riley. 
- Irigykedsz? – nézett rá vissza  pimasz vigyorral az arcán, és kihúzott egy medált a pólója alól.
 - Persze, majd pont rád fogok irigykedni… - folytatta Riley, de a megállt a mondatában, mikor a kentaur dobbantott egy nagyot. Erre mindenki elcsendesedett egy másodpercre, majd onnan folytatták, ahol abbahagyták. Mi sem meglepőbb. A veszekedés, vitatkozás lassan elért egy olyan szintet, ahol már engem is kezdett idegesíteni, ami nagy szó. Viszont ahelyett, hogy beszálltam volna a szócsatába követve a többiek példáját, fogtam magam, és a velem mit sem törődő bandát faképnél hagytam. Talán már csak azt vették észre, hogy a huzat becsapta mögöttem az ajtót. A tópartot vettem célba. Még van pár percem, míg élvezhetem a csendet magam körül, utána pedig leváltjuk az őrséget Willel. Valószínűleg semmi sem fog történni az este hátralévő részében… legalábbis nem velem. Már kezdtem élvezni a csendet, mikor lépteket zajára lettem figyelmes a fűben. Ezzel úgy nem is lett volna gond, mert talán csak erre van dolga a srácnak, de az volt oly rendes, és összetörte bennem a reményt e felől. Remek. 
- Kapd össze magad, mi jövünk – hallottam meg Will hangját. Szinte tapintani lehet a levegőben a felőle áradó kedvetlen hangulatát, de meg tudom érteni. Ugyan melyik elme roggyantnak lenne kedve egész éjjen át gyalogolni a tábor területén, hulla fáradtan.
- Tudod, eszméletlen nagy mázlid volt azzal, hogy nem vettél részt az előző kis beszélgetésen – álltam fel
-Miért? Megint volt? – kérdezte unottan. Látszólag nem ez az ami nagyon csigázza a fantáziáját.
- Sajnos, viszont ezúttal csak a vezetőknek, de mivel Ryan is ott volt, ezért Riley is ment, meg ugye Ace az előző alatt bealudt a sarokban, ő is részt vett rajta, aztán kiderült, hogy amúgy szükség van rá, mert ő tud valamit, hogy eljuthassak a másik táborba – hadartam. Pár másodpercig még csendben állt és nézett, valószínűleg próbálta felfogni amit mondtam, aztán oldalra billentette kicsit a fejét, jelezvén, hogy egy árva szót sem értett meg abból, amit mondtam. Nem lep meg, mert már arra sem emlékszem, hogy miről is beszéltem – Igen, én is fáradt vagyok, menjünk.

***

- Szóval… - foglalt helyet a sátrában Arion, és várta, hogy figyeljek. – Hallgatlak, hogy jutottál el idáig? – tette fel a kérdését ismét. – Egyáltalán mióta vagy a táborban? Nem emlékszem rád.
- Már mondtam, hogy fingom sincs, és alig egy két hónapja érkeztem – morogtam vissza .– Mellesleg Skye vagyok.
- Akkor… Skye… Miért döntöttél úgy, hogy át állsz hozzánk? Meséltek rólam és rájöttél, hogy többre viszed itt, mint ott? – Hányingerem van.
- Mondhatnám akár ezt is, de nem. Tulajdonképpen alig két napja tudok a létezésedről - mondtam lenéző hangsúllyal  –  Amúgy… - hatásszünet . – Valójában kémnek küldtek – jelentettem ki magabiztos mosollyal az arcomon. 

5 megjegyzés: