2015. június 27., szombat

Sötétség

Alex:

  Ah. A franc essen ebbe a terhességbe. Ha éppen nem a hányinger kínoz, akkor a fáradtság. Jake, pedig elmehet a fenébe. Most miatta vagyok ide bezárva. Megértem, hogy terhes nőknek nem igazán ajánlott a harc, de könyörgöm! Árész lánya vagyok, nekem kell a harc.
 Egy nagyot sóhajtottam magamban, majd az ágyhoz lépve ledőltem. Összekuporodtam és a múltkori álmomra gondoltam. Kezemet ösztönösen a hasamra tettem, mintha azzal megvédhettem volna a kicsit. Még nem is látszódott a hasam, de tudtam, hogy ott van és ez nekem elég is volt. Jake persze most nem volt itt, mivel mindenki vacsorázott. Kheirón nem volt túl boldog, mikor kiderültek a dolgok. Viszont azt mondta, hogy akik "botlottak", azok közül nekem van rá normális magyarázatom. Hiszen én Japánban voltam akkor pont, így nem szegtem meg a szabályokat. A kismamákat majdhogy nem karanténba záratta. Naponta csak egy-két órát lehettünk kint és azt is nappal. Na meg kísérővel. A háború kegyetlen dolog, ugyanakkor mókás is. Bár a móka részével nem sokan értettek egyet. Lehet nem is ez rá a megfelelő szó. Amit nem is csodálok. Behunytam a szememet és mély lélegzeteket véve, beszívtam a friss levegőt. Éreztem, ahogy az oxigén végigfut a légcsövemen, majd a tüdőmben ver tanyát. Még néhány percig így maradtam, aztán fáradtan eszméltem rá, hogy én kibaszottul dinnyét akarok enni. Nagy nehezen felkászálódtam fekvőhelyemről és megfagyott bennem a vér, ahogy megláttam a szemben lévő ágyon ülő fekete alakot. Ajkát, elsápadt arcom láttán, mosolyra húzta. A jobb kezében egy karót tartott.
 - Szép estét, Csipkerózsika - szólalt meg irritálóan kedves hangon. - Ó, megrémisztettelek? Bocsi, nem akartam.
 - Te vagy a sorozatgyilkos? - néztem rá ijedten. - Caleb, aki zombisat játszik?
 - És még humorod is van. Kár, hogy meg kell öljelek - szorította meg a kezében lévő fegyvert.
 - Na abból nem eszel - próbáltam szóval tartani.
 - Nem, tényleg nem fogok most enni belőled, az már kannibalizmusnak számít - magyarázta, mint egy hülyének.
Felvett maga mellől egy pohár pezsgőt és kortyolgatni kezdte.
 - Tudod mi a jó ebben a "zombiságban"? Az, hogy nem tudok lerészegedni. - Elgondolkodva forgatta a poharat. - Igazából ittasan is kívánnám a bosszút.
  Körbenéztem a szobában, hogy hogyan juthatok el minél előbb és gyorsabban a fegyveres szekrényhez. Végül nem alkottam stratégiát, csak egyből cselekedtem. A lehető leggyorsabban odaugrottam a fegyvertárunkhoz és szinte feltéptem a szekrényajtót. Caleb ezt nem hagyta annyiban. Mielőtt kivehettem volna bármelyik fegyvert is, a falnak taszított a nyakamnál fogva. A hirtelen jött támadásra egyáltalán nem számítottam. A lábammal a levegőben kapálództam. Levegőhöz kapkodtam, de egyre jobban csak szorította a nyakamat. Éreztem, ahogy kezdek szédülni. Nem halhatok így meg.
 - Nem! - taszítottam el magamtól és felkaptam a kezéből kiesett karót. Nagyon fura volt a markolata. Nem egy átlagos fegyver volt és égette a bőrömet. A fenébe, ezzel nem harcolhatok, mindjárt lángra lobban a tenyerem. Visszadobtam a földre, támadóm pedig időközben összeszedte magát. A nyakamhoz kaptam, hogy a saját kardomat hívjam elő ellene. Kusanagi nem csak a szörnyek ellen volt jó, hanem félvéreket is képes volt megsebezni. Egy pillanat. Hol van a nyakláncom? A rohadt életbe. Hol van? Biztos leeshetett, mikor...
 - Ezt keresed? - emelte fel a kezét Caleb, a nyakláncommal együtt. - Szép kis darab. Gondolom fontos lehet neked, mert eléggé ijedten kapkodtál a nyakadhoz.
 - Rohadj meg - szűrtem a fogaim közt.
 - Na-na-na. Egy hölgy nem beszélhet így - mosolygott még mindig.
 - Kurvára leszarom a véleményed - mordultam rá.
 - Egy kicsit fel van vágva a nyelved nem gondolod? - húzta vigyorra a száját. - Bár már nem sokáig fogsz így visszabeszélni.
 - Majd meglátjuk - jelentettem ki, majd mélyen a szemébe néztem.
 Hirtelen vad nevetésbe kezdett, ami visszhangzott az egész bungalóban. Majd hirtelen eltűnt. Természetesen ekkor sem engedtem le a védelmemet, bármikor előbukkanhatott. Elindultam a fal mentén az ajtó felé és rángatni kezdtem. Nem nyílt.
 - Ez most mi? - próbáltam betörni az üveget, de az visszapattant róla. - Fenébe.
  Valami fura hang jött a hátam mögül, majd meghallottam.
 - Meglepetés - suttogta bele a fülembe.
Meg akartam fordulni, de hátulról átkarolt. Ahhoz képest, hogy már egy ideje halott, nagyon erős. Megpróbáltam szabadulni, de csak azt értem el, hogy az egyik keze a torkomra fonódott. A másikkal a karót tartotta, amit az államtól végig vezetett teljesen a hasamig. Éles fájdalmat éreztem. Levegőért kapkodtam és valószínűleg sokkot is kaptam, mert elhomályosult minden előttem. Aztán felhangzott megint az az idegesítő gonosz kacaj.
 - Kettőt egy csapásra - ütögette meg a vállát, ezzel gratulálva magának.
 - Sz-szemét - estem össze a padlóra.
 A kezemet a hasamra szorítottam, amiből ömlött a frissen ontott vér. Számmal Jake nevét formáltam, de egy hang se jött ki a torkomon. Az utolsó, amire emlékszem az az, hogy behunyom a szemem és elnyel a jótékony sötétség.

13 megjegyzés:

  1. Fúúúúú.
    Pont itt kell abbahagyni ..
    Amúgy jó lett, folytassátok gyorsan

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bocsiii :D ^^ <3
      Most pepii fejezete következik ;) Majd nyaggatom, hogy siessen :D

      Törlés
  2. Válaszok
    1. Szia!
      Tervezünk felrakni fejezetet a héten, ugyanis a következőn (6-12) nem lesz egyikünk sem. Talán Anne, mert táborba megyünk mind :D Azért sietünk ^_^ Köszi, hogy írtál

      Törlés
    2. Igen én is így gondoltam Alexa,hogy még a héten kell a Pepii fejezet szóval Pepiiii sieeees vagy a táborban megnyúzlak. ^^ :D ❤

      Törlés
  3. Helloka..... Nagyon szégyenlem, hogy nem írtam, de egyszerűen nem tudtam, hogy mit kéne. az az átkozott kezem meg remeg..... Ez csakis Nessa hibája, mert olyan jól (Nem mintha a többiek kevésbé) ír, hogy az egész rész egy izgalom bomba ami a lételemem. Amúgy már vagy 5ször akartam valami csúnyát írni, de nem írtam le. Asszem. Alex megfog hallni?! És mi lesz Jakkel?! Depressziós lesz, ahohy Alex is, ha nem hal meg. Mert a baba biztosan meghal. Kegyetlenség. Iza, pedig egy halhatatlan félistent szül?? A nem jó ját! Izgalmakból tuti nem fogytok ki, aminek csak örülni tudok!

    U.i.: Iza+Maddox cukiiii. Jake+Alex jajj...
    A rész huuuu... A blog és az írói: imádom o.o

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! ^_^
      Először is: Mi is imádunk! *-*
      Másodszor: Írd meg rögtön, még ha "csúnya" is :D mi is sajnos kezdünk áttérni a +16-ból...
      Harmadszor: Nem tudom, de biztosan akartam valamit XD
      Puszi: Lex

      Törlés
    2. Szia :D Nagyon imádlak :D ❤ Hogy Alexszel meg Jakeel milesz azt majd a későbbiekben megtudod :D ;) Nem árulok el semmit,mert akkor nem lesz izgalmas a rész :D Köszönöm,hogy írtál :3 Csúnyaszavak is jöhetnek ezerrel :D Bombázz meg velük nyugodtan :D :33 ❤ sok puszii ^^

      Törlés