Sötétség

Alex:

  Ah. A franc essen ebbe a terhességbe. Ha éppen nem a hányinger kínoz, akkor a fáradtság. Jake, pedig elmehet a fenébe. Most miatta vagyok ide bezárva. Megértem, hogy terhes nőknek nem igazán ajánlott a harc, de könyörgöm! Árész lánya vagyok, nekem kell a harc.

 Egy nagyot sóhajtottam magamban, majd az ágyhoz lépve ledőltem. Összekuporodtam és a múltkori álmomra gondoltam. Kezemet ösztönösen a hasamra tettem, mintha azzal megvédhettem volna a kicsit. Még nem is látszódott a hasam, de tudtam, hogy ott van és ez nekem elég is volt. Jake persze most nem volt itt, mivel mindenki vacsorázott. Kheirón nem volt túl boldog, mikor kiderültek a dolgok. Viszont azt mondta, hogy akik "botlottak", azok közül nekem van rá normális magyarázatom. Hiszen én Japánban voltam akkor pont, így nem szegtem meg a szabályokat. A kismamákat majdhogy nem karanténba záratta. Naponta csak egy-két órát lehettünk kint és azt is nappal. Na meg kísérővel. A háború kegyetlen dolog, ugyanakkor mókás is. Bár a móka részével nem sokan értettek egyet. Lehet nem is ez rá a megfelelő szó. Amit nem is csodálok. Behunytam a szememet és mély lélegzeteket véve, beszívtam a friss levegőt. Éreztem, ahogy az oxigén végigfut a légcsövemen, majd a tüdőmben ver tanyát. Még néhány percig így maradtam, aztán fáradtan eszméltem rá, hogy én kibaszottul dinnyét akarok enni. Nagy nehezen felkászálódtam fekvőhelyemről és megfagyott bennem a vér, ahogy megláttam a szemben lévő ágyon ülő fekete alakot. Ajkát, elsápadt arcom láttán, mosolyra húzta. A jobb kezében egy karót tartott.

 - Szép estét, Csipkerózsika - szólalt meg irritálóan kedves hangon. - Ó, megrémisztettelek? Bocsi, nem akartam.

 - Te vagy a sorozatgyilkos? - néztem rá ijedten. - Caleb, aki zombisat játszik?

 - És még humorod is van. Kár, hogy meg kell öljelek - szorította meg a kezében lévő fegyvert.
 - Na abból nem eszel - próbáltam szóval tartani.
 - Nem, tényleg nem fogok most enni belőled, az már kannibalizmusnak számít - magyarázta, mint egy hülyének.
Felvett maga mellől egy pohár pezsgőt és kortyolgatni kezdte.
 - Tudod mi a jó ebben a "zombiságban"? Az, hogy nem tudok lerészegedni. - Elgondolkodva forgatta a poharat. - Igazából ittasan is kívánnám a bosszút.

  Körbenéztem a szobában, hogy hogyan juthatok el minél előbb és gyorsabban a fegyveres szekrényhez. Végül nem alkottam stratégiát, csak egyből cselekedtem. A lehető leggyorsabban odaugrottam a fegyvertárunkhoz és szinte feltéptem a szekrényajtót. Caleb ezt nem hagyta annyiban. Mielőtt kivehettem volna bármelyik fegyvert is, a falnak taszított a nyakamnál fogva. A hirtelen jött támadásra egyáltalán nem számítottam. A lábammal a levegőben kapálództam. Levegőhöz kapkodtam, de egyre jobban csak szorította a nyakamat. Éreztem, ahogy kezdek szédülni. Nem halhatok így meg.

 - Nem! - taszítottam el magamtól és felkaptam a kezéből kiesett karót. Nagyon fura volt a markolata. Nem egy átlagos fegyver volt és égette a bőrömet. A fenébe, ezzel nem harcolhatok, mindjárt lángra lobban a tenyerem. Visszadobtam a földre, támadóm pedig időközben összeszedte magát. A nyakamhoz kaptam, hogy a saját kardomat hívjam elő ellene. Kusanagi nem csak a szörnyek ellen volt jó, hanem félvéreket is képes volt megsebezni. Egy pillanat. Hol van a nyakláncom? A rohadt életbe. Hol van? Biztos leeshetett, mikor...

 - Ezt keresed? - emelte fel a kezét Caleb, a nyakláncommal együtt. - Szép kis darab. Gondolom fontos lehet neked, mert eléggé ijedten kapkodtál a nyakadhoz.

 - Rohadj meg - szűrtem a fogaim közt.

 - Na-na-na. Egy hölgy nem beszélhet így - mosolygott még mindig.

 - Kurvára leszarom a véleményed - mordultam rá.

 - Egy kicsit fel van vágva a nyelved nem gondolod? - húzta vigyorra a száját. - Bár már nem sokáig fogsz így visszabeszélni.

 - Majd meglátjuk - jelentettem ki, majd mélyen a szemébe néztem.

 Hirtelen vad nevetésbe kezdett, ami visszhangzott az egész bungalóban. Majd hirtelen eltűnt. Természetesen ekkor sem engedtem le a védelmemet, bármikor előbukkanhatott. Elindultam a fal mentén az ajtó felé és rángatni kezdtem. Nem nyílt.
 - Ez most mi? - próbáltam betörni az üveget, de az visszapattant róla. - Fenébe.
  Valami fura hang jött a hátam mögül, majd meghallottam.

 - Meglepetés - suttogta bele a fülembe.
Meg akartam fordulni, de hátulról átkarolt. Ahhoz képest, hogy már egy ideje halott, nagyon erős. Megpróbáltam szabadulni, de csak azt értem el, hogy az egyik keze a torkomra fonódott. A másikkal a karót tartotta, amit az államtól végig vezetett teljesen a hasamig. Éles fájdalmat éreztem. Levegőért kapkodtam és valószínűleg sokkot is kaptam, mert elhomályosult minden előttem. Aztán felhangzott megint az az idegesítő gonosz kacaj.

 - Kettőt egy csapásra - ütögette meg a vállát, ezzel gratulálva magának.

 - Sz-szemét - estem össze a padlóra.
 A kezemet a hasamra szorítottam, amiből ömlött a frissen ontott vér. Számmal Jake nevét formáltam, de egy hang se jött ki a torkomon. Az utolsó, amire emlékszem az az, hogy behunyom a szemem és elnyel a jótékony sötétség.