2015. április 6., hétfő

Ismerős szimbólum


Hektor:

A múlt éjszaka mindenki számára meglepetés volt. Egy hatalmas sikolyra ébredtem, amit először nem is vettem komolyan. Biztosan csak egy pókot láttak a lányok és mindjárt jönnek nagy patáliát csapni, hogy üssük le. Igen volt már rá példa. És nem csak az Athénések játszották már ezt el velünk. A Démétér kabin is előszeretettel rontott be az éjszaka kellős közepén. Így hát vártam, hogy mikor törik be az ajtónkat. De senki nem jött. Hirtelen rossz előérzetem támadt és villámgyorsan felpattantam az ágyamból. A fölöttem alvó Alexre néztem, aki úgy durmolt, mint egy kiscica. óvatosan elkezdtem rázogatni, mire elkapta a karomat és halálos nézéssel nézett vissza rám. Mérgesen megkérdezte, hogy „Mi a fasz van?”, mire én hosszas bocsánatkérés után elmondtam, hogy mi a helyzet. Amíg Alex összeszedte magát, felkeltettem Zorallt is. Drága barátom nem igazán örült annak, hogy ilyenkor keltem fel. De, ha egyszer a szükség hív. Én pár másodperc alatt felvettem egy melegítőnadrágot, amíg ők vagy öt percen keresztül húztak fel egy pólót. Alex csukott szemmel, Zorall pedig be is aludt öltözés közben. Isteneim és ők nevezik magukat Árész gyerekeinek? Talán használhatnám a kulcs szót, amire tuti felébrednek. Elmosolyodtam, majd hangosan kimondtam azt, hogy „Harc van ti gyökerek”. Na, egy másodperc se kellett mindenki felpattant, még az is, aki eddig aludt. Klio, David és Tom vigyázzban is álltak.
 - Bocs a téves riasztásért, de máshogy nem tudtalak volna titeket életre kelteni – mosolyodtam el, majd magam elé tettem a kezemet, hogy hárítsam a felém repülő párnákat, cipőket és egyéb dolgokat. Ez történik, ha feleslegesen felébresztesz egy alvó Árészost.
 -  És akkor tulajdonképpen, most miről is van szó? – kérdezte Tom egy ásítást elnyomva.
 -  Menjünk és nézzük meg a sikoly keletkezésének helyét és okát.
 -  Ha megnézzük, akkor visszafeküdhetünk aludni? – szólalt meg Alex félkómásan és eléggé sápadt is volt. Csak nem beteg lesz? Inkább most betegedjen le, mint harc közben. Szükségünk lesz rá. Jakeel jó párost alkotnak küzdelem közben is.
 - Igen, akkor vissza.
 - Megtisztelő – morogta. Várjunk csak egy percet. Most egy kicsit helyet cseréltünk nem? Nem én szoktam ott morogni és Alex pedig itt dirigálni? Isteneim ott fent az Olümposzon! Adjátok, hogy ne váljak Alexszé. Hé, Hektor! Térj vissza. Föld hívja Hektort. Hektor jelentkezz! Oké, magamnál vagyok.  
 - Mehetünk? – kérdeztem rájuk nézve, mire hevesen bólogattak. Az ajtót szinte feltéptem úgy rohantam kifele. Fogalmam sem volt, hogy merre menjek, de az ösztöneim a Démétér kabin felé vezettek. Amikor odaértünk az ajtó nyitva volt és halk zokogást lehetett hallani. Gyorsan besiettünk, de amit láttunk az megdöbbentő látvány volt. Rég nem láttam ezt a gyilkolási módot. Ugye nem?
 - Mi a … - szólalt meg a hátam mögött David.
-  Hektor. Te láttál már ehhez hasonlót? – kérdezte Alex szinte suttogva.
 - Igen. Nem is egyszer – feleltem elmélyedve majd megráztam a fejemet és odasétáltam a reszkető Deehez. Megérintettem a vállát, mire összerezzent és zokogásban tört ki. – Tom és David. Vigyétek el a lányokat Kheironhoz. Zorall, vizsgáld meg jól a holttestet.  Alex te is elmennél… Alex? Te meg hova tűntél?
 - Kirohant – rántotta meg a vállát Klió. Erre a kijelentésére összehúzott szemöldökkel néztem rá, majd kimentem, hogy megnézzem mi lelte kedves agresszív kismalacunkat. Csak nem megsértődött, mert én kezdtem el parancsokat osztogatni? Hmm… hol lehet? Megálltam és körülnéztem, de nem láttam sehol. A francba Alex! Majd hirtelen halk öklendezést hallottam az egyik bokor mögül.
 - Alex? Jól vagy? – kérdeztem egy kissé aggódva.
 - Ne gyere közelebb, ha nem akarod a ma esti vacsorát viszont látni. Kissé hígabb állapotban – felelte kissé remegő hangon. – Fúj. Mi a picsát ettem, amitől ilyen piros az egész?
 - Én azért odamegyek hozzád. Láttam már hányást, szóval egyáltalán nem zavar. Egyébként szerintem a céklától lehet piros.
 - Annak nem lilának kellene lennie?
 - Egyezzünk meg a lilás pirosban – guggoltam le mellé és mélyen a szemébe néztem. – Mi a baj?
 - Rosszul vagyok – döntötte rám a fejét. Rég nem volt velem ennyire őszinte. Örülök, hogy most újra megnyílt.
 - Visszaviszlek a kabinba – mondtam neki, majd a karjaimba vettem és elindultam vissza az Árész bungalóba. Visszafektettem az ágyba, levettem a cipőjét, betakartam majd egy puszit nyomtam a fejére. Ez a jelenet már egyszer gyerekkorunkban is lejátszódott, amikor elvesztette az anyját és idekerült a táborba. Hetekig magába volt fordulva és állandóan a tóparton ücsörgött. Én pedig felrántottam a padlóról.
 - Tom és David elmentek lányokkal? – tértem vissza a Démétér bungalóba a kérdést pedig Zorallnak szegeztem.
 - Igen, de Dee végül Dariussal ment.
 - Darius? – húztam fel a szemöldökömet.
 - Jah. Idejött ő is és elvitte. Azt mondta majd ő vigyázz rá.
 - Értem – feleltem röviden és a tekintetemet a felkarózott lányra emeltem. Közelebb léptem és megpillantottam a karóba vésett jelet. Kitágultak a szemeim, mikor megláttam az ismerős szimbólumot. Ugyan úgy nézett ki , mint hat évvel ezelőtt. Mint egy keresztre feszített ember. 
 - Hé! Mit jelent ez a japán betű szerűség? - mutatott Apryl nyakára. Hát persze, hogy is felejthettem el? Mindig megpecsételte az áldozatát. 
 - Nem sok jót, haver. Nem sok jót - ráztam meg a fejemet, majd tekintetemet a nyitott ajtóra szegeztem. Caleb visszatért.  


9 megjegyzés:

  1. Szia! Díj neked a blogomon! :)
    http://mogotteesazontul.blogspot.hu/2015/04/elso-dijam.html

    VálaszTörlés
  2. nagyon jó lett és gratula a díjhoz!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük! :) (Nessa még nem kelt fel, így én válaszolok) :D

      Törlés
    2. Köszönöm szépen 😊 ^^ és köszönjük :3

      Törlés
  3. Izgalmas fejezet lettm nagyon tezszett. Alex ugye nem terhes, mivel nem hiszem hogy a látványtól lett rosszul, mert erőssebb lánynak gondolom az előzőkből ítèlve.
    nagyon várom a kövit hogy mi lesz ebből. Pusziii

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm:3 próbáltam minél izgalmasabbra :D Nem, nem a látványtól lett rosszul ezt biztosíthatom :D Puszii :3

      Törlés
  4. Mondom hogy kemèny csaj!!!
    puszikaaa jó éjt

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mindig is az volt :3 Az évek keménnyé tették :D
      Puszi :* Jó éjt <3

      Törlés