Szerencsétlen szuka májának borja...

Te! Igen, te! Aki most olvasni készülsz. Tisztázzunk valamit. A címnek őszintén semmi köze nincs a mostani részhez, szóval... Jó olvasást és szúnyogosan jó éjszakát ^^ ~ Ann

Ui.: ....pill... elfelejtettem....

Ace: 

- Hogy az a kibaszott szerencsétlenn szuka májának borja! -nyögtem ahogy felültem egy padon valahol az erdő határán.  Ahogy felemelem a törzsem, egy hirteken és erős érzés nyilal a melkasomba. Mintha valaki most lőtt volna keresztűl egy nyilat rajtam. Szúr, mint a veszedelem. Mintha kést forgatnának benne. Biztos mozgás hiányom van. Akár úszni is elmehetnék. Különben sem izgat senkit, hogy  velem mi van. Én csak a srác vaki elhúzott a picsába két évre, itt hagyva mindent és mindenkit. 

Hátra dőlök a padon és lelógatom a fejem. Az ég kékje furcsa módon most kellemetlenül vakít a fák lombja közül a szemembe. Na! Most abba maradt. Akkor akár így is maradhatnék. De nem. Valamit kéne csinálni. Olyasmit, mint a mozgás. Csak ahhoz fel kellene állni. Nem ártana. Gyerünk Ace, mozdulj már meg. Állj fel, és irány a tó. Indulj el! Előre! Most! Mozduljál már meg. Arra ni. Legalább a szomszéd padig menj már el.

Ehh... Sosem voltam még ennyire lusta mint ma... Nem szeretek ilyen lenni. 

Rámtőrt az a kellemetlen érzés, mint mikor figyelnek. Szinte lyukat üt a koponyámra. Ez már kicsit több kedvet adott ahhoz, hogy megmozdoljak. Legalabb annyit, hogy hátra forduljak megnézni, hogy ki, vagy mi figyel itt mögöttem.

Első nekifutásként egy fájdalmas nyőgéssel hajoltam előlre, mert amint megmozdultam megint szúrni kezdett a mellkasomban. Legalabb tudom , hogy a szívemmel van valami gond. Remélem én nem örököltem az anyám problémáját...

-Neked meg mi bajod? -szólal meg egy ismerős hang mögülem. Hátra fordulok egy kellemetlen nyakrántás kíséretével, amitől most és a tarkóm, majd meglátom Willt, amint két fa között támasztja magát a lábával és éppen rágyújt. Szóval ő leste anint itt szuszogok a padon.

-Szúr a szívem. -morgom felé barátságtalanul közben a nyakamat dörzsölöm ott, ahol éget. Ez már inkább utal mozgás hiányra, mint az, hogy szúr a szívem.

- Mozgás hiány. -mondja a cigarettáját rágva. Nekem mondjuk más elképzelésem van erről, de ha ő azt mondja...

- Hát azt gondoltam. -morgok vissza- Te mióta vagy itt? -kérdem tőle fáradt hangon. Úgy tudom, nem kedvel, semmi oka sincs itt lenni. De akkor miért figyelt? Mielőtt leléptem, akkor is került mint a szart... szépszóval.

- Egy ideje. -sóhajtja és a fák felé fordul. Egy ideje, mi? - Skye nevét mondtad álmodban. - Skye?

- Ki az a Skye? -ráncolom a szemöldököm. Érdekes név. A tulajdonosa is olyan lehet, szóval egy ilyet biztosan megkegyeztem volna... ha megjegyeztem volna. Akkor most miért nem ugrik be? 

- Egy lány. -morogja unottan és enyhén visszanéz felém. Willtől én kicsit bővebb terjedelmű válaszra számitottam, de Most lehet, hogy csak szar napja van.

Hirtelen beugrik, ami tegnap este történt Will és James között. Hát nem mondom... érdekes látvány volt, pont azt a kettőt úgy látni ahogy, de nem kifejezetten foglalkoztam velük. Ami azt illeti, az az előtti este kicsit viccesebb volt. Lehet, hogy Will azt állítja, hogy csak egyetlen szálat szívott, de én teljesen biztos vagyok benne, hogy négyet számoltam. A hatása, viszont fergeteges volt. A "Will, te mennyire vagy beállva" kérdésre csak egy igennel válaszolni... és ő halál biztos abban, hogy csak egyet szívott. 

Azért érdekelne, hogy mi is történt tegnap este,  miután ezek ketten leléptek. Nem mintha Will természete nem lenne kicsit árulkodó, de akkor is.

- Mit csináltatok ti Jamesszel tegnap este?-kérdem, és igyekszek nem mosolyogni, mert van némi elképzelésem arról, hogy mi is történt.

- Basztunk. - mondja tök lazán, mintha csak egy egyszerű... nem is tudom miről lenne szó, majd kicsit elgondolkodom. Elismerem, történtek velem érdekes dolgok... Csehországban... és nagyon remélem, hogy az a pár pohárka, nem emlékszem már micsoda után, semmi hasonló nem történt köztem és Martyn között. Nagyon sok világ törne össze bennem akkor.

Lehet, hogy én is meleg vagyok? Ugh... Ha már menthetetlen vagyok, akkor inkább legyek olyan mint Will... Azt biztosabb, hogy el tudnám viselni. Hogyan fogok így beszélni a lányokkal? Általában sokat jár a szám, pláne, ha ideges vagyok, és ha ilyenkor ez is kicsúszik a számon, akkor ott már nem sok esélyem marad. Vagy ha esetleg a lilával akarnék... Ouu...

Jut is eszembe. A kócosnak nem ártana megtudni a nevét. Nem hiszem, hogy sok fogam marad, ha csak úgy hívom, hogy "felmosó" vagy "kócos". Bár arról fogalmam sincs, hogy hogyan lett belőle ez. 

-Te Will.-töröm meg a kellemes csendet hirtelen, mire felém fordul- Nem tudod, mi a neve annak a lila hajú lánynak? -kérdem válasz reményében, de ahogy az eddigi beszélgetés haladt, nem sok esély lesz rá.

- De. -vágja rá miután kifújta a füstöt és ennek a kellemes kis szellőnek hála, az pont az arcomba szállt. Utalom a cigaretta füstjét. Talán, mert anyám és a nevelő apám is egyfolytában bagózik. Hosszú távon megfájdul tőle a fejem.

-És... nincs kedved elmondani? - kérdem elégedetlenséggel a hangomban, mert ez nem az a válasz volt mint amit hallani szerettem volna.

-Miért nem kérdezed meg tőle te magad? Mát úgyis lassan három napja ismered. - mondja unottan, mire felállok és a szúró érzéssel a mellkasomban, elsétálok. Mi a franc baja van ennek? James dobta, mert rájött, hogy Will egy állat, vagy mi van? Nagyon furcsa ez a srác.

Megkereshetném a kócost. Tőle valamiért nem is zavar ez a viselkedés. Sőt, el se tudnam képzelni anélkül. 

Nem is kellett túl sokat mennem, ahogy megkerültem az egyik bungalót, megláttam, amint az egyik fa tövében molesztálja azt a szerencsétlen macskát.

- Kócos! -kiálltok oda neki, mire a kis maccs kiugrott a kezéből, és elszaladt.

- Mit akarsz? -kérdi barátságtalan hangnemben, és megint úgy néz rám, hogy a hideg futkos a hátamon.

- Egy ölelést. -tárom szét a karjaimat, de azonnal vissza is eresztem magam mellé, mert megint lándzsával döfködik a szívemet... vagyis ami megmaradt belőle.

- Álmodban. -morogja közben feláll és unott testtartásban összefonja a karját maga előtt. A bal kezemet a szívemre tartom, mire furcsa pillantást vet rám.

- Neked meg mi bajod? -kérdi ... ugyan úgy mint Will.

- Szúr a szívem. -felelem.

- Mozgás hiány. -mondja kioktató hangsúllyal. 

- Mitől vagy ebben olyan biztos? -kérdem fölényesen.

- Úszó vagyok. Tapasztaltam. - mondja és várakozón a körmére néz.

- Egy öleléstől is biztos jobban lesz. -erőszakoskodom.

- Már mondtam, hogy álmodban. -mondja lenézően.

- Ott már meg volt. -vigyorgok a képébe mire csak a szemét forgatja. Azt a gyönyörű fekete szemét.

- Olyan hülye va... -kezdte el mondani, de megszakítottam. Eszembe jutott egy hülyeség, mert most sem bírok magammal.

- Nincs kedved íjászkodni? - kérdem, remélve, hogy ő nem tud.

- Minek? -mert most szemét vagyok és én csak azért is akarok egy ölelést.

- Csak úgy. - vonom meg a vállam. -És gondolom nem akarsz a nap utolsó óráiban unatkozni. - egy fa alatt ücsörögve Will barátságtalan macskáit simogatva.

- Hát pedig pontosan ezt terveztem. 

- Azt máskor is csinálhatod. -mondom, és a karjába kapva húzom az Apollón bungalóhoz, ahol is az íjamat hagytam.

A faházhoz érve megkértem a szép szemeim segítségével, hogy várjon itt, amíg kihozom. Ahogy az ágyamhoz értem, el kellett gondolkodnom, hogy hova is tettem. Tettem? Ki se vettem még a bőröndömből. Kihúzom az ágy alól, és ahogy kinyitom, ki is ugrik, mert mikor beraktam éppen, hogy sikerült befeszegetnek ebbe a szerencsétlen táskába. 

Szóval a kézbe vett  íjjal és néhány nyíllal léptem ki a bungalóból, és kicsit megkönnyebbültem, hogy a kócos itt maradt. Ahogy eddig megismertem őt, azt is képes lettem volna hinni, hogy itt hagy.

- Meg ne merd kérdezni, hogy miért maradtam itt. -sóhajtja.

- Nem kérdezem, mert tudom. Tetszem neked - mondom kicsit selypítve a végét.

-Tetszel te a szarnak... -tuti tetszem neki.

Kiszúrtam, mint egy másik lány aki szintén íjászkodik a gyakorló pálya szélén, vagyis arra készül. Gondoltam mi is csatlakozhatnánk. 

Ahogy odaértünk a csajszi a vörös loboncával valami idegen nyelven kezdett el vele beszélgetni, amit úgy tűnik, hogy kócos ért, mert válaszolt.

- Amúgy Izabella a nevem - na, ezt már értettem.

A vörös elővett egy illetve egyetlen nyilát és az idegre helyezte, majd lőtt és célba is talált, átlyukasztva a táblát. Nem mondom, erős íja van a kis hölgynek, pedig ő maga nem tűnik annak.

 - Ez szép volt, de most találd meg a nyilat - nevetettem fel kárörvendőn.

Amíg Bella kedves, azt várja hogy a nyila magától visszataláljon hozzá, én kihasználom lila pillanatnyi figyelmetlenségét és a háta mögé állva illetve amennyire csak lehet, hozzásimulva "mutatom" neki az íj használatát. Nem pont olyan mint egy ölelés tőle, amit szerettem volna, de most van hozzám a legközelebb. Kicsit megborzongott ahogy észrevette, ahogy hozzá értem és ettől kicsit jobban éreztem magam. Még a szúró érzésről is megfelejtkeztem a mellkasomban.

 - Ne tanítsalak inkább én? - Ajánlotta fel Bella és már közelebb is lépett, de ez az ötlet nem nagyon tetszik. Én szerettem volna vele lenni. Kekkett nekem ide jönni... Viszont neki ugye nincs most nyila.

 - Hogyan, mikor nincsen nyilad? - néztem rá kissé fölényesen.

 - Mindjárt lesz. - Mondta magabiztosan, és a kezét kitartotta. Most tényleg azt hiszi, hogy visszaszáll a nyíl?! Elnézek a távolba, amerre a nyilat lőtte és látom amint megcsillan ott valami, majd a szemem lattára repült vissza a kezébe az elveszett nyíl, én meg csak pislogok.

 - Na ezt hogy csináltad? - képedtem el.

 - Varázstárgy - Olyanom nekem is van. Most is itt lóg a nyakamban. - Szóval... Engeded, hogy tanítsam? - kérdi a vörös.

 - Hát, rendben. - Vontam vállat, elvettem az íjam, majd leléptem. De nem túl messze. Itt akarok maradni míg végeznek, és nem is kell túl sokat várnom. Illetve nem akarok. Ahogy lila visszaadja Bellának az íját, befogom a kócos száját, és  berántom egy vaskos törzsű fa mögé, hogy Bella ne lásson meg. Kicsivel később kissé rémülten fut el a Nagyház irányába, mire csak mosolygok, majd kócos lehámozza magáról a karjaimat és egy halvány haraggal a tekintetében néz rám.

- Mond, te normális vagy?! - mondja ingerülten, amit nem kifejezetten értek.

- Mert? -nézek rá kérdőn.

- Kibaszottul latszik azon a szerencsétlen lányon, hogy üldözési mániája van, erre elrántasz mellőle?!-Wáóó... Ilyen jó ember ismerő lenne?

-Hát bocsi de... - kezdtem mondani, de félbe vágott.

-Tudod mit? A mai napra hagyjál békén. Elegem van. -s azzal le is lépett. 

Ehh... talán ezt nem kellett volna...

Egy darabig még nézem amint elhalad, majd én is indulnék, de halk beszélgetésre leszek figyelmes a fák közül, és két sracot pillantok meg. Nem ismerem fel őket, de az egyik igen csak sántít. Végül úgy döntök, hogy velük nem foglalkozva szépen elsétallok.