2014. szeptember 27., szombat

Mi nem viccelünk

Keith

Tudjátok, amióta Ridien - hülye R betű, anya, most komolyan, Kurt Cobainről miért nem tudtad elnevezni szegény gyereket, hmm? - is itt lakik velünk a Niké bungalóba, Kim annyira sem engedi magát, mint eddig. Mármint, nem tudott nekem soha ellenállni, most mégis megteszi, ez pedig egy kicsit irritáló tud lenni. De a reggeli szexet nem fogom elengedni, most nem.
 - Úgy látszik új győztesünk van - pillantottam Ridien ágya felé. A kölyök már rég nem volt bent, így a „ki ébred fel hamarabb” nevű játékot most ő nyerte. Kim csak nyögött egyet a mondatomra, és inkább a párnájába temette a fejét. Lemásztam hozzá, leültem az ágya szélére, és megbökdöstem a vállát.
 - Hagyjál - morogta, és megpróbált lelökdösni az ágyról.
 - De nincs itt a kölyök, ugye tudod, hogy ez mit jelent? - vigyorodtam el.
 - Mondom, hogy hagyjál.
 - Ugyan már! Tudom, hogy te is akarod - hajoltam oda hozzá, a tenyeremet pedig végigsimítottam a hátán. Kim erre még egyszer erőt vett magán, és letaszított az ágyról, én pedig rántottam őt magam után. A földet érésünk után magamhoz húztam egy csókra, onnantól meg leállíthatatlanok voltunk. Egészen addig, amíg az ajtó ki nem nyílt, és egy óvatlan Ridien lépett be.
 - Az Istenekre, ti tényleg nem vicceltek - motyogta maga elé. Kim a derekamon ült, egyelőre még fehérneműben, és még rajtam is rajtam volt a boxerem. Vigyorogva pillantottam a drága kisöcsénk felé, aki elhűlve bámult minket.
 - Akkor, most beszállsz, vagy kifáradsz innen, hogy befejezhessük? - kérdeztem.
 - Eléggé közvetlen vagy - húzta el a száját. - Talán, ha Kim… De nem, köszi, nem vagyok híve a vérfertőzésnek, és asszem’ egy kissé homofób vagyok. - Kimmel egymásra néztünk, és a poén kedvéért még hozzátettük, hogy „Pedig már kezdtük remélni, hogy kipróbálhatjuk az édes hármast, de a nem, az nem.”
 - Akkor húzás kifelé - biccentettem felé. - Ja, és Ridien? - szóltam még utána, mire kérdőn nézett rám. - Tudtommal három biszex, és kettő homo srác van a táborban, ne emlegesd nagyon, hogy homofób vagy.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése