Wings of Freedom (Különleges fejezetek...)
Aiden:
Éppen, hogy csak beléptem a helységbe, rögtön nekem szegezte a kérdést.
- Azt mondtad, hogy át tudod állítani Alex-et! Akkor miért nem lépsz végre? - kiabált rám, amennyire csak tudott és nem volt feltűnő. Nem mintha az nem keltett volna már elég nagy feltűnést, hogy egy lány a férfi mosdóban volt... Dehogy... Miért is keltene?
- Attól, hogy még a testvére vagyok, nem fog rögtön átállni a ti oldalatokra - vontam össze a szemöldököm. - Na meg... Nem tűnt túl vérszomjasnak az a tábor.
- Sokkal szörnyűbb dolgok fognak ott történni, ha te nem segítesz nekem - bicegett arrébb. Még mindig nem fért a fejembe, hogy hogyan lehet egy ilyen szép lány, pszichopata. Mert nekem senki ne mondja azt, hogy Minnne nem az! Hölgyeim és Uraim, bemutatom Minnét! Most éppen jó kedvében van.
- Értettem. Mit csináljak akkor pontosan? - tettem fel a kérdést, mire villant egyet a szeme.
Az egyik pilanatban még a mosdó közepén állt, a másikban pedig azt vettem észre, hogy a hideg kővel ütközik a hátam és a fejem, a torkomnak pedig egy eléggé élesnek kinéző ollót tart.
- Két válsztásod van. Az egyik - mászott bele a képembe -, hogy kimész és elmondod neki, hogy álljon át.
- Azt mondtad... - Közbe akartam vágni, de féltem, hogy a végén még ő vág. És nem a mondatomat félbe, hanem a torkomat el. Ami pedig ijesztőbb, hogy őrülten csillogott a szeme. Nem úgy, mint más... őrülté, hanem, mint aki tudja is magáról, hogy őrült és már meg is barátkozott a gondolattal.
- A második pedig - közelebb nyomta az ollót. - A halál. - Mondta ezt olyan természetességgel, mintha csak azt közölte volna, hogy esik az eső.
- Rendben. - Nagyot nyeltem, meg kell próbálnom és nem csak azért, mert Minne úgy kívánja, hanem, mert Alex is nagyobb biztonságban van egy nyugodt táborban.
A lány lekászálódott rólam és az ajtó felé mutatott.
- Most ne bazd el! - köpte még oda a szavakat és az őrült fény is tompult a szemében.
- Rendben - bólintottam jóval magabiztosabban, mint ahogy éreztem magam.
Lenézően megrázta a fejét és el tűnt. Szó szerint köddé vált! Még nem értettem teljesen ezt a félisten dolgot, de ez szerintem nem normális.
Kiléptem a folyosóra 57 lépés és szembenézek vagy Alex-szel vagy a halállal.
Revenge:
- Elég sok energiámat elszívja ez a köd fel-köd le trükk - vetettem szemrehányást Minnének.
- Az engem hol zavar? - forgatta meg a szemeit.
Ez tipikus Szépség és a Szörnyeteg szituáció Minne felől. Csak kihagyták az "a"-t. Mivel Minne Szépség és Szörnyeteg is egyben. Egy gyönyörű szociopata. Nem beszél sokat, ha meg megszólal, akkor is a hátad borsódzik tőle.
- Mitől váltál ilyenné? - Végre fel mertem tenni ezt a kérdést neki.
Két dolgot vártam. 1. Meghalok. 2. Megkínoz és csak utána halok meg. Viszont e helyett hirtelen eltűnt a szemében lévő eszelős csillogás és helyét fájdalom vette át. Egy pillanat erejéig megláthattam azt a lányt, aki évekkel ezelőtt lehetett. Aztán elkapta a tekintetét. Csendben sétáltunk haza. Lehet, éppen arról gondolkodott, hogy hogyan fog megölni. Ki tudja mik járhatnak ennek a nőnek a fejében..?
- Egy este hazafelé tartottam egy házibuliból. - Hirtelen szólalt meg és én összerezzentem, de megmukkanni sem mertem. - Tizennégy éves lehettem. Apa már nem él, tesóim nincsenek. Anyám drogozott és ivott. Nem volt egy minta anya. - Feszültté tett, hogy múltidőben beszélt az anyáról. Meghalt már azóta? - A fülembe szólt a zene és nem érdekelt semmi. Nem nagyon ittam, mert tudtam, hogy nem bírom az alkoholt. A járdán sétáltam és az egyik saroknál egy kéz tapadt a számra. Sikítani akartam, rúgtam, haraptam, karmoltam, de nem értem el vele semmit. Éles fájdalmat éreztem a combomban, majd sötétség. Elájulhattam és rengeteg vért vesztettem. De nem csak vért vesztettem. Az ártatlanságom is oda lett. Másnap a kórházban keltem és mindenról felvilágosítottak. A férfi megerőszakolt és egy életre nyomorékká tett. Olyan ideget érintett a fegyver, melyet már nem tudtak helyrehozni az orvosok. Sánta maradtam. Mint kiderült egy olló okozta bennem a kárt.
Elhallgatott. Lassan visszaérünk a táborunkhoz.
- Az orvosok hazaengedtek egy idő után, de otthon ugyan az várt, mint mindig. Anyám kuncsaftjai és a tisztításra váró dohány. Egy nap kezembe akadt egy olló és anyám rosszkor volt rossz helyen. Ő volt az első áldozat. Megérdemelte és egy kicsit sem sajnáltam. Úgy éreztem, hogy amit velem tettek, azt vissza kell adnom a világnak. Egyenlőséget akartam. Elvették tőlem az életem, így nekem is el kellett vennem valamit a világtól. Életeket. - Felsóhajtott. - Egy év sem kellett és megtaláltam az embert, aki megerőszakolt. Becsöngettem, rámosolyogtam és megöltem. - Megvonta a vállát. Mintha azt mondaná "Semmiség!" - Este volt, senki nem láthatta. Éreztem a bosszú édes ízét. Mégis valahogy hiányzott valami. Nem volt elég két élet. Többet akartam. És... Kaptam is...
Annyira belemerültünk a történetbe, hogy észre sem vettük, hogy "haza" értünk.
- Senkinek egy szót se, vagy búcsút mondhatsz... Min-den-nek. - Hajolt egyre közelebb az arcomhoz és fapofával, üres tekintettel ejtette ki az utolsó szavakat.
Bólintottam. Ez köztünk marad. Örökre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése