Alex:
A mai napom úgy kezdődött, hogy kirugdostam Hektort az ágyból és ordibáltam egy sort Zorallal. Aztán betörtem Dee orrát. Az utóbbi úgy történt, hogy a zabpehely lány bal lábbal kelt fel. Én meg csak megmutattam neki, hogy hol a helye. Bár az orrtörést nem terveztem. De ez részletkérdés. Az eset után Kheiron magához hívatott. Nem lepődtem meg, szinte biztos voltam abban, hogy a búza beárul. Az irányt a Nagy Ház felé vettem, miután beléptem várnom kellett néhány percet.
- Alex. Beszédem van veled - jelent meg Kheiron szigorú arccal.
- Tudom, tudom. De nem az én hibám volt - kezdtem rögtön védekezni.
- Igazán? - húzta fel az egyik szemöldökét a kentaur.
- Jó talán egy kicsit - húztam be a nyakamat.
- Haa...Alex, ha nem fogod vissza magad, akkor kénytelen leszek téged...
- Nem. Nem fog előfordulni többé, csak ne küldjön haza - mondtam szinte suttogva, rémült arccal.
Kheiron hangja meglágyult és a kezét a vállamra tette.
- Jól van. De akkor ígérd meg, hogy ez volt az utolsó ilyen eset.
- Megígérem - mondtam a szemébe nézve komolyan.
- Akkor ezt megbeszéltük. Elmehetsz.
Amikor kiléptem az ajtón, Ryanbe futottam bele. Eléggé izgatott volt.
- Végre, megtaláltalak - lihegte. Biztosan futott.
- Csak nem kigyulladt valamelyik bungaló? - nevettem fel halkan.
- Az isteneknek hála nem. Viszont van egy látogatód.
- Kicsoda? - húztam össze a szemöldökömet.
- Hát én! - jött az ismerős hang Ryan mögül.
- Te most ugratsz? Mit keresel itt Aiden? És, hogy a fenébe tudtál ide bejutni? - zúdítottam rá kérdéseimet.
- Először is: nem, nem ugratlak. Másodszor: jöttelek meglátogatni. A harmadik kérdésedet, pedig nem értem.
- Elvileg nem tudna ide bejutni - néztem barátomra elgondolkozva.
- Hé. Ne zárjatok ki! - szólt közbe Aiden.
- Fogd már be egy kicsit, gondolkodom! - kiáltottam rá. És akkor beugrott. Nekünk nincsen aranygyapjúnk. A fenébe hogy felejthettem el egy ilyen fontos dolgot?!
- Úgy látom rájöttél - nézett a szemembe Ryan.
- Nincs aranygyapjúnk - jelentettem ki elrévedve. Ezek után hosszú csend következett, amit Ryan tört meg.
- Tényleg.
- Bocs, hogy félbeszakítalak titeket, de miért fontos az a gyapjú?
- Mert az védi a tábort a szörnyektől. Meg a halandóktól. Ide, ember nem léphet be. Csak félvér - magyaráztam lesütött szemmel.
- Aha. És ölelést nem kapok?
- Miért kapnál? Nem érdemled meg. Szó nélkül jöttél ide - tettem keresztbe a karomat és közben szigorúan néztem végig rajta.
- Miért vagy ennyire kegyetlen a bátyáddal?
- Mi? Neked van egy... - kezdett bele Hektor a mondatba, de Zorall fejezte be.
- Bátyád?
- Ti meg mit kerestek itt? Hallgatóztatok? - néztem rájuk megvetően.
- Ugyan Alex, mi csak éppen erre jártunk és elkaptuk a legjobb mondatot - magyarázta Hektor.
- Már megint min veszekedtek? - jelent meg Jake és mellém érve egy puszit adott az arcomra.
- Semmin - válaszoltam reflexből a fejemet rázva.
- A törpillának van egy bátyja - vigyorgott Zorall.
- Ki a törpilla?! Mindjárt...
- Hohóóó. Várjunk, várjunk. Mivan? - értetlenkedett Jake.
- Igen. Jól hallottad. Ő itt a bátyám, Aiden. Nem a vérszerinti, de a tesóm - mutattam a bátyámra.
- Hali mindenkinek - integetett totál idiótán.
- Ryan? Te ezt tudtad? - fordult Ryan felé Jake.
- Persze. Alex elmesélte - értetlenkedett.
- Miért van az, hogy te mindent tudsz Alexről? - tette fel magának a -szerintem költői- kérdést Jake.
- Ó jut eszembe. Elmegyünk abba a cukrászdába Ryan? - tereltem el a témát.
- Mégis milyen...óóó, igen. Menjünk. De vigyük Aident is - karolt belé mosolyogva.
- He? De... - próbált tiltakozni.
- Igen. Ez jó ötlet - álltam a másik oldalára és én is karon ragadtam. Így indultunk el.
- Most menekülsz előlem? - kérdezte Jake felhúzott szemöldökkel.
- Én? Menekülni előled? Hahaha. - kezdtem el csapkodni a vállát. - Na ne röhögtess, csak megkívántam a sütit - mosolyodtam el és közben azon kaptam magam, hogy még mindig a vállát veregetem.
- Alex. Ez kezd fájni.
- A szerelem néha fáj - vigyorodtam el, majd otthagyva őket, továbbindultunk hármasban.
Kaptunk engedélyt a kivételes eset miatt arra, hogy elhagyjuk a tábort. És igen. Tényleg elmentünk egy cukrászdába, ahol elég jó volt a hangulatunk. Aident a szó legszorosabb értelmében kicsináltuk. Az egész úgy kezdődött, hogy Ryan lenyalta az arcomról a habot, mire felháborodottan közölte velem, hogy a megcsalás nem szép dolog. Ezért kötelesek voltunk elmagyarázni neki, hogy Ryan meleg és barátságnál többet nem érzünk egymás iránt. Igen, itt nyíltak tágra a szemei. Azon a bizonyos meleg szón. Egy kis hatásszünet után, közölte velünk, hogy ő most kimegy a mosdóba.
- Segítsek? - reagált rögtön Ryan, mire én legszívesebben adtam volna neki egy pacsit.
Aiden ledermedve, falfehér arccal állt, míg én a fejemet fogva fulladoztam a nevetéstől.
- Nem kell kösz. - nyögte halkan, az után sietve indult el a mellékhelyiség felé.
Nem bírtam ki, hogy ne kommentáljak valamit én is. Hátradőltem a székemben és a fejemet rázva csattogtattam a nyelvem.
- Óh. Ellenkezik a kicsike. Te pont ezt szereted nem? - néztem a barátomra.
- Grrr - mondta Ryan kacsintva, majd mindkettőnkből kitört a röhögés.
Aiden:
Grrr. Ezen szakadtam nen tudták, hogy mi bajom van. Asszem mèg meg is könnyeztem. Úgy elkèpzeltem a jelenetet.
VálaszTörléspuszika
Örülök, hogy tetszett :DD és, hogy ilyen valósághűen tudtam leírni ezt a jelenetet :33
TörlésKöszi, hogy írtál puszii <3 :*