2014. augusztus 11., hétfő

Cukrászda

Alex:

  A mai napom úgy kezdődött, hogy kirugdostam Hektort az ágyból és ordibáltam egy sort Zorallal. Aztán betörtem Dee orrát. Az utóbbi úgy történt, hogy a zabpehely lány bal lábbal kelt fel. Én meg csak megmutattam neki, hogy hol a helye. Bár az orrtörést nem terveztem. De ez részletkérdés. Az eset után Kheiron magához hívatott. Nem lepődtem meg, szinte biztos voltam abban, hogy a búza beárul. Az irányt a Nagy Ház felé vettem, miután beléptem várnom kellett néhány percet.
 - Alex. Beszédem van veled - jelent meg Kheiron szigorú arccal.
 - Tudom, tudom. De nem az én hibám volt - kezdtem rögtön védekezni.
 - Igazán? - húzta fel az egyik szemöldökét a kentaur.
 - Jó talán egy kicsit - húztam be a nyakamat.
 - Haa...Alex, ha nem fogod vissza magad, akkor kénytelen leszek téged...
 - Nem. Nem fog előfordulni többé, csak ne küldjön haza - mondtam szinte suttogva, rémült arccal.
Kheiron hangja meglágyult és a kezét a vállamra tette.
 - Jól van. De akkor ígérd meg, hogy ez volt az utolsó ilyen eset.
 - Megígérem - mondtam a szemébe nézve komolyan.
 - Akkor ezt megbeszéltük. Elmehetsz.
Amikor kiléptem az ajtón, Ryanbe futottam bele. Eléggé izgatott volt.
 - Végre, megtaláltalak - lihegte. Biztosan futott.
 - Csak nem kigyulladt valamelyik bungaló? - nevettem fel halkan.
 - Az isteneknek hála nem. Viszont van egy látogatód.
 - Kicsoda? - húztam össze a szemöldökömet.
 - Hát én! - jött az ismerős hang Ryan mögül.
 - Te most ugratsz? Mit keresel itt Aiden? És, hogy a fenébe tudtál ide bejutni? - zúdítottam rá kérdéseimet.
 - Először is: nem, nem ugratlak. Másodszor: jöttelek meglátogatni. A harmadik kérdésedet, pedig nem értem.
 - Elvileg nem tudna ide bejutni - néztem barátomra elgondolkozva.
 - Hé. Ne zárjatok ki! - szólt közbe Aiden.
 - Fogd már be egy kicsit, gondolkodom! - kiáltottam rá. És akkor beugrott. Nekünk nincsen aranygyapjúnk. A fenébe hogy felejthettem el egy ilyen fontos dolgot?!
 - Úgy látom rájöttél - nézett a szemembe Ryan.
 - Nincs aranygyapjúnk - jelentettem ki elrévedve. Ezek után hosszú csend következett, amit Ryan tört meg.
 - Tényleg.
 - Bocs, hogy félbeszakítalak titeket, de miért fontos az a gyapjú?
 - Mert az védi a tábort a szörnyektől. Meg a halandóktól. Ide, ember nem léphet be. Csak félvér - magyaráztam lesütött szemmel.
 - Aha. És ölelést nem kapok?
 - Miért kapnál? Nem érdemled meg. Szó nélkül jöttél ide - tettem keresztbe a karomat és közben szigorúan néztem végig rajta.
 - Miért vagy ennyire kegyetlen a bátyáddal?
 - Mi? Neked van egy... - kezdett bele Hektor a mondatba, de Zorall fejezte be.
 - Bátyád?
 - Ti meg mit kerestek itt? Hallgatóztatok? - néztem rájuk megvetően.
 - Ugyan Alex, mi csak éppen erre jártunk és elkaptuk a legjobb mondatot - magyarázta Hektor.
 - Már megint min veszekedtek? - jelent meg Jake és mellém érve egy puszit adott az arcomra.
 - Semmin - válaszoltam reflexből a fejemet rázva.
 - A törpillának van egy bátyja - vigyorgott Zorall.
 - Ki a törpilla?! Mindjárt...
 - Hohóóó. Várjunk, várjunk. Mivan? - értetlenkedett Jake.
 - Igen. Jól hallottad. Ő itt a bátyám, Aiden. Nem a vérszerinti, de a tesóm - mutattam a bátyámra.
 - Hali mindenkinek - integetett totál idiótán.
 - Ryan? Te ezt tudtad? - fordult Ryan felé Jake.
 - Persze. Alex elmesélte - értetlenkedett.
 - Miért van az, hogy te mindent tudsz Alexről? - tette fel magának a -szerintem költői- kérdést Jake.
 - Ó jut eszembe. Elmegyünk abba a cukrászdába Ryan? - tereltem el a témát.
 - Mégis milyen...óóó, igen. Menjünk. De vigyük Aident is - karolt belé mosolyogva.
 - He? De... - próbált tiltakozni.
 - Igen. Ez jó ötlet - álltam a másik oldalára és én is karon ragadtam. Így indultunk el.
 - Most menekülsz előlem? - kérdezte Jake felhúzott szemöldökkel.
 - Én? Menekülni előled? Hahaha. - kezdtem el csapkodni a vállát. - Na ne röhögtess, csak megkívántam a sütit - mosolyodtam el és közben azon kaptam magam, hogy még mindig a vállát veregetem.
 - Alex. Ez kezd fájni.
 - A szerelem néha fáj - vigyorodtam el, majd otthagyva őket, továbbindultunk hármasban.

Kaptunk engedélyt a kivételes eset miatt arra, hogy elhagyjuk a tábort. És igen. Tényleg elmentünk egy cukrászdába, ahol elég jó volt a hangulatunk. Aident a szó legszorosabb értelmében kicsináltuk. Az egész úgy kezdődött, hogy Ryan lenyalta az arcomról a habot, mire felháborodottan közölte velem, hogy a megcsalás nem szép dolog. Ezért kötelesek voltunk elmagyarázni neki, hogy Ryan meleg és barátságnál többet nem érzünk egymás iránt. Igen, itt nyíltak tágra a szemei. Azon a bizonyos meleg szón. Egy kis hatásszünet után, közölte velünk, hogy ő most kimegy a mosdóba.
 - Segítsek? - reagált rögtön Ryan, mire én legszívesebben adtam volna neki egy pacsit.
 Aiden ledermedve, falfehér arccal állt, míg én a fejemet fogva fulladoztam a nevetéstől.
 - Nem kell kösz. - nyögte halkan, az után sietve indult  el a mellékhelyiség felé.
Nem bírtam ki, hogy ne kommentáljak valamit én is. Hátradőltem a székemben és a fejemet rázva csattogtattam a nyelvem.
 - Óh. Ellenkezik a kicsike. Te pont ezt szereted nem? - néztem a barátomra.
 - Grrr - mondta Ryan kacsintva, majd mindkettőnkből kitört a röhögés.

Aiden:

2 megjegyzés:

  1. Grrr. Ezen szakadtam nen tudták, hogy mi bajom van. Asszem mèg meg is könnyeztem. Úgy elkèpzeltem a jelenetet.
    puszika

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett :DD és, hogy ilyen valósághűen tudtam leírni ezt a jelenetet :33
      Köszi, hogy írtál puszii <3 :*

      Törlés