Patkánycsapda

Nico:

Tudom, szörnyű vagyok, de egyszerűen muszáj belinkelnem ezt a számot; Skinred - Rat Race

   Egy kibaszott patkánycsapda. Ördögi kör, vagy a huszonkettes csapdája. Bárhogy is hívjuk, mindig beleesek. A patkánycsapda annyival rosszabb helyzetbe hoz, hogy képtelen vagyok kimászni belőle. Ami oda bemegy, az többet már nem jön ki. Én pontosan így jártam. Nagyon tetszett ez a srác – pillantottam itt Ryanre - és egyszerűen nem tudtam vele semmit sem kezdeni. Nem nézett rám, nem érdeklődött felőlem, én meg szépen lassan bele fogok őrülni a saját hülyeségembe. Említettem már, hogy utálom ezt az érzést? Szerelmesnek lenni csak teher a félvér számára. Aggodalmat okoz, és bármit megadnál azért, hogy megvédd a szeretted, akár az életed is. Erre pedig nem volt szükségem, viszonzatlanul szeretni, nincs rosszabb érzés a világon. 

You know it's gonna get you whoa

And it will never let you go.

   Próbáltam Jamesre figyelni, aki egyébként hozzám intézte a szavait, de egyre inkább csak egy zeneszöveg ment a fejemben. Rattrap we can't escape from it whoa, and it will never let you go whoa whoa. Végül fogtam magam és köszönés nélkül leléptem. Senki nem jött utánam, nem is vártam el. Lesétáltam a tópartra, és ott ültem le. Egy patkány csontvázával kezdtem szórakozni, milyen ironikus. 

Percekkel később a cigi füst szaga csapta meg az orromat, így, ahogy vágtam egy fintort, már intéztem is Jameshez a szavaimat.

 - Nem vagyok rád sem kíváncsi – nem néztem az adott irányba, csak annyit vettem észre hogy leül mellém. 

 - Nem tudom, hogy mit tettem, amiért nem vagy rám kíváncsi, de ha nem gáz, most inkább maradnék. – James hangját vártam, nem ő volt az. Kellemes, és mély hang volt. 

 - Azt hittem, hogy a Szürke Szivárvány jön, bocsi – néztem félre. – És ne nézz, mert érzem magamon a pillantásod – húztam el a számat. Tudtam, hogy engem figyel, de most ahelyett, hogy békén hagyott volna, vagy elvörösödve elkapná a fejét, mint pár nappal ezelőtt, kitartóan nézett. Ez kifejezetten idegesített, gyűlöltem, ha néztek, vagy besétáltak a személyes terembe. Miért jött egyáltalán utánam? Senki sem kérte őt erre, maradt volna ott a testvérével, és a barátaival. Sokkal jobb társaság, mint én. 

 - Aki cigizik, meghal – mondtam csak úgy a semmibe. Jamesnek is mindig ezt mondtam, de ő csak vállat vonva szívta tovább.

 - Miért, aki nem, az nem hal meg? – megint éreztem Ryan pillantását magamon. Inkább felé fordítottam a tekintetem. Mosolygott, egyenesen rám, és csak számomra. Talán túl sokat látok bele. 

 - Végülis de, kevés néha a hely odalent, gondolom ezért - vontam vállat.

 - Tényleg, hogy-hogy most itt fent élsz? 

 - Menjek vissza? – néztem rá összeszűkült szemekkel.

 - Ne! – szólalt fel hirtelen, tőlem egy kérdő tekintetet kapott. – Akarom mondani, jó helyen vagy itt. – Most ő fordult el tőlem, megint elvörösödve. A Sztüx folyóra esküszöm, hogy nem értem ezt a srácot. 

 - Valahogy egyszerűbbnek tűnt az élet, mint apával. Még akkor is, ha szinte senkit sem ismerek Jamesen kívül. 

 - De téged ismernek, és ez már valami. 

 - Ez nem jelenti azt, hogy szeretnek is – húztam el a számat. Erre már nem mondott semmit, és nem nézett rám megint. Pedig látni akartam azokat a gyönyörű aranysárga szemeket. Nehéz volt úgy megmaradnom a közelébe, hogy ne húzódjak hozzá közelebb, vagy ne érintsem meg. Főleg most, hogy nem figyelt. Túlságosan is csábító volt, de nem szabadott. Ennyi önuralmam még volt, bár nem hiszem, hogy sokáig, de egyelőre még volt. 

 - Miért jöttél el szerény kis köreinkből? – intézte hozzám a kérdését, de továbbra is a tó vizét bámulta. Hogy mondhatnám el neki, hogy pont miatta? Mert féltem, hogy olyat tennék, amit még megbánok. Erre utánam jön, és kísérti a sorsát. Én a helyében messziről elkerülném magamat. 

 - Unatkoztam – hazudtam. Na és? Ti nem szoktatok?

 - Aha, persze, Alex mellett szerintem nem lehet unatkozni – nevetett fel, ahogy az Árészos lányra gondolt. Engem túlzottan nem érdekelt ez a téma. - Nem jössz vissza velem?

 - Nem – ráztam meg a fejem. Ha ma már ezt a mozdulatsort nem sikerült vagy ötvenszer eljátszani, akkor egyszer sem. 

 - Akkor maradok – nézett rám. A mosolya ott ült az arcán, kedvesen mosolygott. A szemei csillogtak, ahogy felém pillantott. Még jobban kiemelte az arany színét. Az levegőt most szaggatottan fújtam ki, nem tudom, hogy miért vált ki belőlem ilyen érzéseket ez a srác. A szívem hirtelenjében egyre jobban kezdett dobogni, és a gyomrom is görcsbe rándult. Miért kell ennyire jól kinézned? 

 - Szépek a szemeid – suttogtam. Ryan arcszíne megint kezdett vörösessé válni. Még ez is jól állt neki. Az én bőrömön túl furcsán mutatott még a pír is, az övén aranyos volt.

 - Köszi – motyogta, én pedig odahajoltam hozzá, és hirtelen felindulásból egy puszit nyomtam az arcára, majd egy szó nélkül felpattantam. 

 - Menj vissza a többiekhez, én sétálok egyet – pillantottam rá, majd az árnyék felé nyúltam, és percekkel később már a tengernél találtam magam. Mint mondtam, ez egy kibaszott patkánycsapda, amiből már nem fogok tudni kiszabadulni. Több hozzáfűznivalóm nincs a mai naphoz.