Különös találkozás

Ray:

   Egy hárpia ébresztett fel álmomból. Jobban mondva az egész tábort. Gyorsan kellett cselekednünk. Jó páran még pizsamában tartották a kezükben a fegyvert vagy éppen az íjat. Kivéve Alex. Komolyan mondom ez a csaj totál őrült. Én nem tudom, hogy mit szed vagy csinál éjjelente, hogy már hajnalban ilyen aktív. És fel volt öltözve! Ti ezt feltudjátok fogni?! Drága Tyche anyám rohadt nagy mázlijára esküszöm, hogy senki ismétlem SENKI sem tudja ezt Alex után megcsinálni. De visszatérve a hárpiára, ez egy gonoszabb fajta volt. Enyhén fogalmazva. Kirántottam a tőrömet - ugye milyen hősies vagyok? -  és a szörny felé futottam. Amikor odaértem, már egy lány harcolt vele. Mikor ránéztem, már akkor tudtam, hogy Íriszes. Hosszú barna melírozott haj és hippi szerkó, ez jellemző volt rájuk. És tudjátok, hogy mi volt a furcsa? Az, hogy egész jól harcolt ahhoz képest, hogy a szivárvány istennőjének a  lánya.

 - Áhh... - zökkentett ki a bambulásomból szivárványlány sikolya. Az a dög egy suhintással félrelökte, és repült vagy kétszáz métert, majd egy kisebb nyögéssel ért földet. Odaakartam menni hozzá, de a hárpia az utamat állta.

 - Friss félvér hús - nézett végig rajtam nyálát csorgatva.

 - Hát belőlem nem eszel. Bocsika, de én a szerencsémről vagyok híres. Tudod miért? - húztam fel a szemöldököm kérdőn.

 - A szerencse istennője Tyche fia vagy. Most elúszik az a nagy mázlid.

 - Nem. Ma még nem - jelentettem ki mosolyogva, majd támadásba lendültem. Egyetlen egy szúrással végeztem "ocsmánykával", aki porrá vált.

 - Ahhgr ... én akartam megölni - bosszankodott a hátam mögött Alex.

 - Van ilyen. Most nekem volt szerencsém - kacsintottam rá, majd az ebédlő felé vettem az irányt, hogy még véletlenül se tudjon megölni. Jó terv nem?

 - Neked mindig az van te idióta! - kiáltotta utánam.

 - Tudom - intettem vissza neki nevetve.

  Lehet, hogy könnyűnek tűnik, de nagyon nehezen tudtuk megölni a szörnyet. Így mire megöltem, igen ÉN, már a reggelihez készülődtünk. Amikor leültem a kajámmal az asztalomhoz, nem kezdtem neki egyből az evésnek.

  Igen a lányt vártam és igen kerestem őt. Körülnéztem az Íriszesek között, de nem láttam sehol. Csalódottan sóhajtottam egyet, majd felálltam és a tűz felé indultam. A kajám felét belekotortam a lángokba anyám tiszteletére, és néztem ahogy a füst felszáll az ég felé.

 - Te is szereted nézni a füstöt? - halottam meg egy kérdést mellőlem. Oldalra néztem és megláttam azt a személyt, akit az előbb annyira kerestem.

 - Te vagy az a lány.

 - Te meg az a srác - lepődött meg kissé.

 - Ray vagyok. És te? - mutatkoztam be a kezemet nyújtva.

 - Abby.

 - Nem sérültél meg? - néztem végig rajta kissé aggódva.

 - Egy két lila foltom lett, de amúgy semmi bajom.

 - Ennek örülök. Na és volna kedved?...

 - Igen - válaszolt gyorsan a még fel nem tett kérdésemre. Én pedig csodálkozva pislogtam rá.

 - Most mi az? - kérdezte nevetve.

 - Mi a franc, te talán gondolatolvasó vagy? Meg se vártad, hogy mit kérdezek - kiakadásomra még jobban nevetett.

 - Nem. Nem olvasok a gondolataidban. Csak kitaláltam, hogy elakarsz hívni valahova, mondjuk azért, hogy jobban megismerjük egymást.

 - Igen? És mi van , ha én MÁSRA akartalak volna meghívni és KÖZELEBBRŐL megismerni? - húztam fel a szemöldökömet mosolyogva.

 - Szerintem te nem olyan srác vagy.

 - Köszi a bókot - néztem bele mélyen a kék szemébe.

 - Igazán nincs mit. Akkor ma délután?

 - Elakarod rabolni a délutáni edzésem? - húzódott mosolyra a szám.

 - Óh, sajnálom nem tudtam...

 - El ne hidd. Csak vicceltem - nevettem fel jóízűen.

 - Szóval megfelel? - csillant fel a szeme.

 - Igen, megfelel - egyeztem bele bólogatva.

 - Szuper. Nemsokára találkozunk, Ray - mosolygott rám, majd egy puszit nyomott az arcomra. Néhány percig még néztem utána, aztán Zorall zökkentett ki gondolataimból a szokásos idióta beszólásával.

 - Na mi van? Szivárványra vadászol lóhere?

 - Zorall. Most állj le - néztem rá szúrós szemekkel.

 - Jól van, jól van csak nyugi.

 - Inkább megyek - fordultam sarkon és a bungalóm felé igyekeztem.

 - De hisz nem is ettél! - kiáltott utánam elképedve.

 - Elment az étvágyam. Ez ilyenkor normális nem? Mondjátok, hogy az és nem őrültem meg! Áhh, nem is érdekel, most készülődnöm kell egy randira.