Egy barátság kezdete

James

  Fura ez a csaj. Mármint, értitek. Mindenki koslat utána, mégis leszarja az embereket. Csak azokkal foglalkozik, akik közel állnak hozzá. Csodálják, bámulják, próbálnak vele kapcsolatot létesíteni, de nem reagál. Megközelíthetetlen, és ez nem néz ki úgy, mintha változni akarna. Egyszerűen nem értem, hogy miért ilyen. A külseje megvan hozzá, hogy népszerű legyen, az Apollónosoknál beleszólhat mindenbe, mert a bátyja a vezető, és biztos vagyok benne, hogy a kemény külső egy törődő belsőt takar. Egyszerűen kész főnyeremény lenne. Kíváncsi vagyok rá, hogy miért ilyen. És ne mondjátok, hogy túl sok szabadidőm van, mert ilyenek gondolkozom, mert tényleg túl sok szabadidőm van. A ráérésem pedig ahhoz vezetett, hogy megfigyeljem a csajt. Jobb dolgom éppen nem volt. Nem mondanám, hogy követtem, inkább úgy mondom, hogyha arra járt, amerre én, akkor mindig figyeltem. Sok mindent meg lehet tudni az emberről pár nap alatt. A szőkeségért tényleg mindenki oda meg vissza van. Szeret kihívóan öltözködni, így rövidgatyában, mármint tényleg rövid gatyában mászkál, a ruhája pedig sosem felel meg Kheirón kikötésének. Ha ráerőszakolják a tábor pólót, akkor azt szétvagdosva veszi fel, alapból pedig fekete felsőket vesz fel. Csak annyit mondok, hogy dekoltázs. Szerintem ezek után mindenki érteni fogja, hogy Kheirónnak miért nem tetszik a lány öltözködése. Lábbeli gyanánt tornacipőt, vagy bakancsot szokott felvenni. Ritkán látni őt magas sarkúban, de az tuti, hogy extrém magas lesz. Nem sok emberrel szokott mutatkozni, sőt igazából csak a bátyja, és az egyik Hermészes srác mellett szoktam látni. Bár benne van egy bizonyos baráti társaságban, de nem nagyon szokott beszélni. Ha mégis, akkor unott képet vág, forgatja a szemeit, és csak ritkán látod őt nevetni. Egyetlen egy esetben változnak meg az arcvonásai, ha a bátyjával van valami. Hirtelen gondoskodó lesz, és ezek után nehéz elképzelni, hogy ugyanarról az emberről beszéltem eddig, akit most láttam. 

– Hé, mit csinálsz? – pattant le mellém Nico. Annyira bele voltam merülve a gondolataimba, hogy észre sem vettem, hogy közeledik. A fejemet az imént érkező felé fordítottam, és a szőkeség felé mutattam. 

– Nem ismered véletlenül őt? – Ránézett a lányra, majd megvonta a vállát.

– Látásból ismerem, de tuti, hogy Apollón lánya, és asszem’ van egy ikerbátyja. Messziről lerí róla, hogy napsugár lány. 

– Nem mondod komolyan? Ennyit én is tudok, különben nem túlzottan napsugár. Kicsit olyasmi lehet, mint én. Kilóg a testvérei köréből.

– Tetszik? – kérdezte Nico, összevont szemöldökkel. Meglepődött tekintettel néztem rá, majd megráztam a fejem.

– Egyáltalán nem, csak felfedezni vélem magamat benne. Kíváncsi lennék a személyiségére.

– Vagyis bejön.

– Mondom, hogy nem.

– Hát, jó – mondta, majd elővarázsolt a földből egy macskatetemet. Néhol már a csontjai látszódtak, de még volt rajta némi hús is. A szaga förtelmes volt.

– Hogy bírod ezt a szagot? – álltam fel Nico mellől. Ha a macska marad, akkor én megyek. 

– Hozzászoktam. Egyébként rajtam nem érzed a halál szagát? Biztos vagyok benne, hogy én is hasonlóan kellemes illatokat áraszthatok. – Magát meghazudtolva egy vigyort húzott az arcára, és kissé cinikusan beszélt. Bár lassan hozzászokhatnék ehhez az új Nicohoz.

– Néha szoktam, csak tudod, az én cigi szagom azt elnyomja. Ezt már rohadtul nem. Viszont én itt hagylak, jó szórakozást neked, meg a félig megrohadt macskádnak.

– Köszi – biccentett. A kis beszélgetésünk után Nicoval elhatározásra jutottam, így odamentem a szőke lányhoz, mindenképp be akartam mutatkozni, meg elmesélni neki, hogy mire jöttem rá vele kapcsolatban. Szerintem nem fog örülni.

Odaléptem mögé, megkopogtattam a vállát, mire kissé mérges tekintettel fordult felém, amolyan „Ki a faszom az” stílusban. 

– Szia, James vagyok – nyújtottam a kezemet felé. Ő csak ránézett, majd vissza az arcomra.

– Örülök neki – vont vállat, és elfordult tőlem. Flegma, nem is kicsit. 

– Értem már, hogy miért nem mernek azok hozzád szólni, akik folyamatosan bámulnak. 

– Ijesztő lennék? – kérdezett vissza.

– Nem túlzottan, inkább csak utálatos. 

– Picsába. – Megint tett egy 180 fokos fordulatot, és most ő nyújtott kezet. – Riley – mutatkozott be, én pedig elfogadtam a kézfogást. – És akkor most egy kérdés, mit akarsz?

– Megismerni? 

– Semmi esélyed nálam – nézett rajtam végig.

– Nem is azért, emlékeztetsz magamra. 

– Nem ismersz, akkor hogyan? 

– Ennyire nem figyelsz a körülötted lévő emberekre, napok óta figyellek. – Azt hittem, hogy sokkal nyitottabb szemmel jár.

– Rengetegen bámulnak, egy szempárral több, mint sem számít az.

– Jó, akkor most elmondom rólad a véleményem, amit pár nap alatt sikerült alkotnom.

– Biztos, hogy kíváncsi vagyok rá? 

– Igen, meg látszólag érdekel, mert ha nem így lenne már rég faképnél hagytál volna – vigyorogtam rá.

– Azt terveztem. 

– Nem baj.

– Na, hallgatlak. – Végre a minden figyelmét nekem szentelte, és elmondhattam róla mindent, amit gondoltam.

– Először is, merev vagy, kegyetlen, és igencsak hidegvérű. Az következtetés ebből, hogy valami történt a múltadban. Előtte valószínűleg a bátyád pontos mása voltál. Ezeken kívül valami nagyon nyomja a szívedet, mert gyakran látni téged a gondolataidba mélyedve. Szerintem, ha túladnál ezen a dolgon, akkor még lehetnél életvidám ember. Nem olyan szürke, mint én. – Ennyi volt minden, amit egyelőre sikerült megfogalmaznom. Valójában sokkal mélyebben szántóra terveztem ezt a beszélgetést. Rileyt egyáltalán nem hatották meg a szavaim.

– Ez minden? Köszi a véleményt, majd ha egyetértek veled, hívlak. – Nem akart semmit mondani az észrevételeimre, így biztos voltam benne, hogy beletrafáltam a közepébe.

– Esetleg titkolsz valamit, vagy kaptál egy rossz hírt, talán valamelyik rokonod meghalt? 

– Állj már le, semmi közöd a dolgaimhoz – fordított hátat újra. 

– Hidd el, hogy egyszerűbb lenne elmesélni valakinek.

– Ja, valakinek, de az nem te vagy – biccentett, és elindult.

– Igazán elmondhatnád. – Nos, ez már egy kisebb provokálásnak, és befolyásolásnak bizonyult, de nem túlzottan érdekelt. Csak szimplán tökéletesen megértettem az emberi érzéseket, ezt a tulajdonságomat pedig egyszerűen kihasználtam. 

– Tényleg ennyire kíváncsi vagy rá? – emelte fel kicsit a hangját. Tuti, hogy éppen visszatartotta a haragját, csak is azért mert nem akarta felkelteni mások érdeklődését. 

– Igen – bólintottam. – Ha egy nyugodt helyen akarod elmesélni, akkor ajánlom az Írisz bungalót. Egy tesóm van, ő meg tuti, hogy nincs ott, mert képtelen megmaradni egyhelyben. 

– Oké – bólintott ő is, majd követni kezdett a tizennégyes bungaló felé. Az Írisz bungaló egyébként már messziről kitűnik a tömegből. Túl színes a többihez képest, és nem csak kívülről. Ha bemész, kábé olyan érzésed lesz, mintha lehányt volna egy szivárvány. Az én ágyamat, egyébként nagyon egyszerű volt észrevenni. A színek hirtelen átfutottak feketébe, és az egyetlen színes dolog egy lila plüssállat volt, amit a nővéremtől kaptam. Riley leült az ágyamra, én pedig követtem. Vett egy nagy levegőt, és beszámolt az élete minden egyes pontjáról. 

– Aphrodité átka – sóhajtott egy hatalmasat. 

– Nehéz vele élni? – kérdeztem tőle. 

– Ha most jobban ismernélek, azt mondanám, hogy egyáltalán nem, és te pedig ezt tök simán elhinnéd nekem. De valójában igenis nehéz. Mindenhol párokat látsz magad körül, és… Nézd, a bátyám homoszexuális. Még neki is van kapcsolata, és nem is kellett messzire mennie, hanem itt, helyben, a félvértáborban találta meg azt, akit keresett. Mennyi ennek az esélye? Mégis összejött neki. És itt vagyok én, aki egészen kiskora óta érzi ezt, és csak a látszat kedvéért volt eddig barátom. A másik pedig az, hogy nem merem neki elmondani. Mármint Ryannek. Tuti, hogy azt mondta volna, hogy ez hülyeség, és mégis, hogyan lehetek ennyire felelőtlen. Ezt nem szeretném. Nekem ő mindennél többet jelent, és ha bárkitől vagy bármitől meg kéne őt menteni, akár az életem árán is megtenném. – A hangjába rengeteg érzelem vegyült. Szomorúság, megbánás, aggodalom és gondoskodás. A fejét a vállamra döntötte és úgy szólalt meg még egyszer. – Az élet nehéz – sóhajtotta, majd jó pár perccel később elaludt. Nos, így kezdődött a mi barátságunk.