A váratlan útitárs

Alex:

Jake távozása után a gyakorló pálya felé vettem az irányt. Mikor odaértem, társaság fogadott.

- Percy! - lepődtem meg.

- Hello Alex! - biccentet felém.

- Te meg mit csinálsz itt? Nem úgy volt, hogy…

- Nyaralok a szüleimmel? Ami azt illeti, de... - fejezte be mondatomat.

- És mi történt? - kíváncsiskodtam.

- Milyen jól ismersz már - mosolyodott el.

- Hamar kiismerem az embereket, szóval?

- Akadt egy kis gondunk. Megtámadott egy-két szörny - fonta keresztbe a karját.

- Az szívás - értettem egyet.

- Hol van Annabeth? - kérdezte a szemembe nézve.

- Egy küldetésen van, nem tudom mikor tér vissza - mondtam vállamat megrántva.

- Értem.

- Gyere! - ragadtam meg a karját, és magammal húztam.

- Hová megyünk?

- A sárkányhoz. Én vagyok a soros, hogy megetessem - válaszoltam lazán.

- És ugye nem velem akarod megetetni?!

- Csábító ajánlat, de most nem - nevettem fel.

- Most nem? Ezek szerint máskor vele fogsz megetetni?

- Talán, még meggondolom - villantottam egy gonosz mosolyt.

- Tudod, kezdek félni tőled - nyelt egy nagyot.

- Ezt jól teszed - kacsintottam rá mosolyogva.

Amikor a fához értünk megdöbbentő látvány fogadott. Megszólalni sem tudtunk a sokktól. Még soha nem történt ehhez hasonló.

- Ez... lehetetlen! - tért észhez Percy elsőként a meglepettségből.

- Mi a franc történt itt?

- Az aranygyapjú... - kezdte Percy.

- Eltűnt... - fejeztem be helyette.

- Hol van a sárkány? - nézett körül.

- Ott - mutattam fel a fa tetejére, ahol az említett lény lógott, lánccal a nyakában.

- Halott? - kérdezte aggódva Poszeidón fia.

- Nem, él még. Percy segíts feljutnom oda! - kértem határozottan.

- Nem nagy ügy. Simán megoldom - jelentette ki, majd koncentrálni kezdett és víz termett alattam. Egy szempillantás alatt a sárkánynál voltam.

- Nyugi kislány. Kiszabadítalak - nyugtattam meg a sárkányt és a kardomat használva, kettéhasítottam a láncot. A sárkány hálásan nézett rám. Háláját pedig úgy fejezte ki, hogy a hátára vett és levitt a fáról.

- Ugye tudod, hogy én is le tudtam volna hozni? - vágta oda Percy, új barátomnak.

Nagyra nőtt barátom szúrós szemekkel nézett vissza rá és tűzokádásra készült.

- Jól van, jól van, csak nyugi. Nem kell egyből felkapni a vízet, vagy mondjam inkább, hogy a tűzet? - gondolkodott el.

- Percy, nincs időnk szórakozni! Szólnunk kell Kheironnak - szóltam közbe komolyan.

- Igazad van, bocs. Menjünk.

Futásnak eredtünk és meg sem álltunk a Nagy Házig. Kheiron 2 lánnyal beszélgetett, az egyikük Annabeth volt, a másikat pedig még sosem láttam. Vörös hajában egy fehér tincs látszódott. Szeplős arcán értetlenség tükröződött.

- Kheiron! - kiáltottam felé.

- Ó, Alex. Jó, hogy itt vagy. Szeretném bemutatni neked... - kezdett bele a mondatba.

- Erre most nincs időnk! Az aranygyapjú eltűnt - szóltam közbe, majd félrehívtam és elmeséltem neki a történteket az elejétől a végéig.

- Azonnal meg kell találnotok! - jelentette ki és máris kinevezett vezetőnek a küldetéshez. - Még válassz magad mellé két társat.

- Ez nem kérdéses, hogy Annabeth és Per...

- Jobb lenne, ha Percy helyett, most valaki mást vinnél - vágott bele a mondatomba Kheiron.

- És mégis kit?! - csattantam fel idegesen.

- Izabellát. Ő az, akit az előbb be akartam neked mutatni - mutatott a vöröske felé.

- Rendben. Kinek a lánya? - kérdeztem kíváncsian.

- A helyzet az... hogy nem félvér - kezdett bele szorongva.

- Akkor mi? Isten? - kezdtem dühbe gurulni.

- Halandó...

- Mi?! Na nem! Szó se lehet róla, hogy egy halandót vigyek a küldetésre! - akadtam ki teljesen.

- Hasznát vennéd - bizonygatta.

- Azt kötve hiszem - vágtam oda sértődötten.

- Viszed és kész. Nincs vita - mondta ellentmondást nem tűrő hangon.

- De... - kezdtem ellenkezni, viszont Kheiron szigorúan nézett rám. - Jól van na.

- Hidd el, remekül ki fogtok jönni egymással - mosolyodott el, miközben visszasétáltunk a többiekhez.

- Meghiszem azt - motyogtam az orrom alá és a lányra néztem.

- Mi az? - kérdezte néhány másodperc után, miután már egy ideje csak bámultam.

- Te... - vettem jobban szemügyre, majd hirtelen elé ugrottam. - Te tartottad az eget? - emeltem fel fehér tincsét.

- Nem tudom miről beszélsz. És asszem’, hogy te megőrültél - lökte el a kezem.

- Hogy élhetted túl? - gondolkodtam hangosan.

- Kedves vagy mondhatom - motyogta az orra alá.

- Kicsi szívem, Árész lányával azt ajánlom, hogy ne húzz ujjat - pöcköltem orron, majd hátat fordítottam nekik.

- Árész? - kerekedtek el a szemei.

- Jah. Szóval, pakoljatok össze. Hajnalban indulunk - jelentettem ki és a bungalóm felé vettem az irányt. Láttam, hogy Izabella még mondani akart valamit, de nem volt alkalma megszólalni. Még utoljára Annabeth hangját halottam, amint elmondja Izának, hogy ne is törődjön velem, én mindig ilyen vagyok, de hozzám lehet szokni blablabla... Engem kimondottan csak egy dolog érdekelt: Ki lopta el az aranygyapjút?