A balul elsült, avagy a tökéletes randi

Alex:

A nevem Alex és félvér vagyok. Ez annyit tesz, hogy félig isten és félig halandó. De nem vagyok halhatatlan. Most azt gondoljátok, hogy ez milyen csúcs-szuper lehet, pedig egyáltalán nem az higgyétek el. Gondolom, ismeritek a különféle mítoszokból lévő szörnyeket és hősöket. Ha talán mégse, akkor majd a történet során megismeritek őket. Talán felmerült bennetek az a kérdés, hogy a félvérek hol élnek. Nos szinte mindenhol ott vagyunk, próbálunk normálisnak mutatkozni, de ezt a szörnyek megnehezítik számunkra. Ezért jött létre a Félvértábor.

A Félvértábor, ahova halandó nem juthat be, csak is félvér. A táborban különböző istenek gyermekei vannak, mint pl. Aphrodité, Héphaisztosz, Hermész.

Hogy én melyik isten gyermeke vagyok? Ki nem találjátok. Na? Van ötlet? Akkor elmondom. Én vagyok a nagy háború isten lánya, vagyis Árészé. Asszem ezért még kapni fogok. A táborról még annyit, hogy itt képeznek ki minket a szörnyek elleni csatára, én 4 éves korom óta vagyok itt. Anyámmal éltem egy darabig Japánban, de nem lett túl jó vége, ezért Kheirón a táborvezetőnk megtalált és elhozott ide New Yorkba. Sok barátot szereztem, az Árész kölykökkel is jóban voltam, de engem a Hermész bungaló lakosai jobban vonzottak. Ott találkoztam Jake-kel is. Jake, elképesztő egy srác. Talán az tetszett meg benne, hogy teljesen önmagát adta. Világoskék szemeinek sose tudtam ellenállni. És ez idegesített, de nagyon is. Ami a legrosszabb, ő ezt élvezte. Most is épp hozzá tartok. Elhívott vacsorázni.

- Hűha! Egészen…más vagy - nézett végig rajtam mosolyogva.

- Fogd be - vágtam vissza.

- Hát csak a külsőd lett más. Belülről ugyan az maradtál. - Lépett hozzám közelebb és végigsimított az arcomon. - Elvörösödtél - nevetett fel hirtelen.

- Az… idegességtől. Ez nem miattad van, nehogy azt hidd - mentegetőztem.

A kijelentésemre hangos kacagásba kezdett. Végül megfogta a kezemet és elindultunk a tábor kapuja felé, hogy onnan a taxi vigyen el minket az étterembe. A taxira szerencsére nem kellett várni, inkább ő várt ránk.

Az út rövid volt, ezért hamar oda értünk. Az étterem gyönyörű volt, tágas és a plafonról aranycsillárok lógtak le gyémántokkal díszítve. Olyan volt, mintha egy királyi palotába léptünk volna be. A lélegzetem is elállt. Elénk egy pincér sietett, hogy az asztalunkhoz kísérjen. Bevallom nem voltam ilyenhez hozzászokva, de nincsen ellenvetésem. Felvették a rendelésünket, majd ott hagytak minket kettesben.

- Nos. Hogy tetszik a hely? - kérdezte Jake megtörve a csendet.

- Szép - pillantottam körbe még egyszer, hogy elkerüljem a tekintetét.

- Örülök, hogy tetszik - mondta egy kissé megkönnyebbülve.

Nem volt lehetőségünk több szót váltani egymással, ugyanis meghozták a kajánkat. Én steak-et rendeltem, Jake pedig homárt. Miután mindketten végeztünk, Jake komoly hanggal megszólított.

- Alex.

- Hm? - néztem rá kíváncsian.

- Beszélnünk kell.

- Ajjaj, ez elég hivatalosan hangzik. És mégis miről akarsz beszélni? - vettem elő a laza figurámat.

- Figyelj! Én... - kezdte el mondatát, de nem tudta befejezni.

- Félvérek! Zamatos félvér szagot érzek - szólalt meg egy szörny hang.

- A francba - káromkodott Jake.

Egy ember közeledett felénk lassan. Az egész teste remegett, majd egyszer csak levetette álcáját.

- Ez egy hárpia - állapítottam meg.

Előhívtam Kusanagit, a kardomat, amely a nyakláncom volt. Jake ugyan így tett, csak neki egy gyűrű volt a kardja, és a neve Callandor volt. A hárpia végigmért mindkettőnket, majd megállapodott rajtam. - Remek! Gondoltam magamban. Felemeltem a kardomat, és támadóállásba álltam. Jake pedig mellém állva ugyan ezt tette.
 - Majd én elintézem-váltott át komoly hangnemre Jake.
 - Egy frászt. Ő az enyém- hiba volt leállnunk veszekedni,mivel lankadt a figyelmünk, a hárpia pedig kihasználta ezt. Kitárta gusztustalan szárnyait,majd egy üvöltéssel támadásba lendült. Jake elém ugrott,de a lény félrelökte őt és a falhoz csapódott.
 - Jake!- kiáltottam- Ezért most megfizetsz. Most szépen visszahúzod a hátsódat az Alvilág legmélyebb bugyrába.
 - Hahahaha- nevetett fel idegesítően.- Milyen vicces kislány vagy te.
 - Nem sokáig fogsz már nevetni - jelentettem ki ingerülten, és futásnak eredtem felé. Egy gyors mozdulattal a háta mögé kerültem,majd a kardomat belemélyesztettem. A nagy rusnyaság azon nyomban porrá hullt szét.
 - Jah és máskor ne hívj kislánynak-tettem hozzá morcosan, miközben visszahelyeztem a kardom a helyére.
 - Uhff...- nyögött fel Jake.
 - Jól vagy? - sétáltam oda hozzá és a kezemet nyújtottam neki.
 - Igen,asszem' . A franc egye meg jól félresöpört.
 - Hát igen,ezt még gyakorolnod kell- mosolyogtam rá gúnyosan.- De egész szépen repültél.
 - Tudod,nem is értem,hogy miért visellek el.
 - Mert mazochista vagy- kacsintottam rá.
 - Meglehet. De tudod, te vagy a kedvenc fájdalmam- jelentette ki mosolyogva,majd magához húzott és megcsókolt. Azt hiszem,hogy ezt betudhatjuk egy tökéletes randinak.