Aranyagancsú szarvas

Ray:

Alex túl kemény edzéseket tart, így inkább egyedül jöttem le gyakorolni. Nem kell nekem, hogy a Pöttöm Panna pattogjon a képembe azt hajtogatva, hogy "Ray, miért nem csinálod utánam?", "Elfáradtál? Az ellenség nem fog. Kihasználja majd a gyengeségedet az első adandó alkalommal", meg hasonlók. Jelenleg erre ma nincs meg az idegrendszerem. 

- Hát helló Ray - szakította meg a gondolatmenetem az emlegetett mini terrorista. 

- Sz-sziaa - mosolyodtam el kényszeredetten. Jó szarul festhettem ki. 

- Tudom, hogy kihagytad az edzésem - jött hozzám közelebb, nekem pedig  bizsergett a hátamon a szőr. - Nem haragszom, ne aggódj. Bár bírod a fejemet mióta visszahoztalak, de a felkészítési módszerem biztosan terrorizmusnak tartod. 

- Dehooogy, hogy gondolhatnék ilyet én ... -hagytam abba a magyarázkodást, mivel felhúzta a szemöldökét tudatván, hogy felesleges próbálkoznom. - Annak tartom - zártam le röviden. 

- Ilyen nehéz volt igazat mondani? 

- Nem akartalak megbántani - tettem a szívemre a kezem. 

- Jóvá teheted - kacsintott, majd előhívta a nyakláncába zárt kardját. - Gyakorolsz velem egy kicsit? Ne csak egy mozdulatlan fabábut püfölj a tőröddel. 

- A fabábu igazából tökéletes ... - a mondatomat sem tudtam befejezni, de már a földön hevertem. Mi a fasz? - Legalább lehetnél egy kicsit illedelmesebb és megvárhatnád amíg befejezem a mondandómat, nem pedig egyből letepersz. 

- Oh, bocsika. Milyen udvariatlan vagyok. Pont, mint az ellenség - mosolyodott el. 

- Nehogy elkezdj itt nekem szónokolni, mert agykövet kapok. 

- Helyes - jelentette ki, majd hirtelen eltűnt a látókörömből. Ezt meg hogy csinálta? Na mindegy, most ne ezzel foglalkozz Ray, hanem inkább számítsd ki, hogy honnan fog legközelebb lecsapni. Egy pillanatig azt hittem, hogy pontosan tudom hol fog előbukkanni, de elhagyott a szerencsém. Ismét. Nesztelenül került a hátam mögé, amit egy jó tarkón ütéssel díjazott. Azonnal összeestem és úgy éreztem, mintha felhasadt volna a koponyám. 

- Hé, Alex! Ez csak gyakorlás emlékszel? Kicsit lehetnél óvatosabb, nem én vagyok az ellenség - fordultam felé a fejemet fogva. Az állam is leesett,mikor megláttam. Mintha egy démonnal kerültem volna szembe, teljesen kifordult magából, a szeme üveges volt. Ő már nem Alex. Lassan maga elé emelte a kardját, majd mormogott valamit japánul. 

- Lex! Kérlek, figyelj rám. Tudom, hogy még valamennyire magadnál vagy - engedtem le lassan magam mellé a tőrömet. 

- Ne szólíts így Arion, te nem érdemled meg,hogy így nevezz - felelte rezzenéstelen arccal. Egy pillanat, Ariont mondott? Rám? 

- Alex, én vagyok az Ray. Arion nincs itt - próbáltam meggyőzni, de hiába. Alex olyan hirtelen rontott nekem, mint egy villámcsapás. Egyre nehezebb volt kikerülni a támadásait úgy, hogy ne bántsam őt. - Aleeeeex! - kiáltottam rá erőteljesen, mire hirtelen megtorpant, a kardja épphogy nem szúrta át a homlokom. 

- Majdnem megöltelek. Azt hittem, hogy Arion vagy. Isteneim majdnem... - dobta el a kardját majd a földre rogyott, én pedig elkaptam. 

- Cscshh, semmi baj. Azt hiszem a legjobb most az lenne, ha ezzel a problémával elmennénk Kheironhoz. Ő biztosan talál megoldást -jelentettem ki határozottan. 

- Nem bírok mozogni - mondta ki a szavakat, majd elájult a karjaimban. Azonnal el kell vinnem őt a Nagy Házba, ölbe kaptam majd elindultam vele. Az odafele vezető úton megtaláltam Hektort aki aggódva nézett rám és a karjaim közt tartott szerelmére. Elmeséltem neki a történteket, de megnyugvás helyett csak még idegesebb lett, amit megértek. 

Kheiron bőszen bújta a könyveket Alex esetére, amíg végül óráknak tűnő várakozás után megtalálta a neki megfelelőt. 

- Le kell mennünk az Alvilágba - csukta be a vaskos könyvet. 

- Vele megyek - szólalt fel Hektor. 

- Nem, te itt maradsz és felügyeled a többieket. Rayre és Nicora lesz szükségem. azt javaslom, hogy máris induljunk, nincs túl sok időnk. Kérlek hozd őt- nézett rám, mire én bólintottam. 

- Miért nem tért még magához? És mégis hogy segít rajta az Alvilág? - kérdezte a kentaurt Árészfiúnk. 

- Mert transzban van, éppen a józan eszével küzd. Odalent pedig van egy mitikus lény, az aranyagancsú szarvas, akitől ugyan az istenek félnek, mert a vérétől elvesztik halhatatlanságukat,de Alex elméjét kitisztítja. Már csak le kell jutnunk. 

- Itt jön a képbe Nico - néztem rá Kheironra. 

- Igen, kaput nyit nekünk aztán meg kell keresnünk a szarvast, de most már menjünk, minden perc számít - jelentette ki,majd kilépett az ajtón és a Hádész bungaló felé vette az irányt. Alexhez léptem, teste mozdulatlan volt. 

- Na gyere kislány, elviszünk és helyreteszünk - vettem fel ma már másodjára az ölembe. 

- Ray, vigyázz rá kérlek - nézett rám aggódva. 

- Nem lesz baja - mondtam komolyan, hogy kissé megnyugtassam. - Vigyázni fogok rá. 

- Köszönöm. 

- Semmiség, de majd akkor köszönd meg a legjobban, ha rendbe is jön - biccentettem még oda mielőtt kiléptem volna az ajtón. Mire a Hádész bungalóhoz értem Kheiron és Nico már indulásra készen állt. A földön egy forgó, fekete és paca szerű átjáró tátongott. 

- Ennek van mellékhatása? - kérdeztem miközben nyeltem egy nagyot. 

- Mellékhatás? - vont kérdőre pazar átjárónyitós barátunk. 

- Hát tudod hányinger, fejfájás esetleg has...- hirtelen egy lökést éreztem, ami pont akkora erővel jött, hogy azon nyomban lezuhantam a sötét ismeretlenbe az eszméletlen Alexel együtt. - Áááá -ordítottam el magam zuhanás közben. Szerencsémre  egy folyóba érkeztünk, amely első ránézésre a Sztüxnek tűnt, de hamar rájöttem, hogy ez a Kókütosz vagyis a jajgatás folyója. Gyorsan a folyó széléhez úsztam és kiraktam Lexet, majd én is kimásztam belőle, mielőtt elkezdenék jajgatni, értitek. Na jó ez szar vicc volt Ray, elnézést kérek mindenkitől. Nem sokkal később Kheiron és Nico is megérkezett, azonban ők szépen lassan ereszkedtek le egy liften. 

- Most komolyan volt lift és ti lelöktetek? - háborodtam fel. 

- Tudtuk, hogy itt a folyó - rántotta meg a vállát Nico. 

- Hát, kösz. Azért megkérdezhettetek volna, hogy hogyan akarok ideérkezni. 

- Igen, de ez viccesebb volt - kaptam meg a nagyszerű választ. 

- Erre gyertek - törte meg a kínos csendet Kheiron, mi pedig követtük az ismeretlenbe. 

Kilenc

Alex: 

Hektor mellkasán ébredtem, már nem bírtam tovább aludni. Tíz nap, folyton ez járt a fejemben. Még tíz nap...a fenéket! Már csak kilenc! Hatalmas lendülettel ugrottam ki az ágyból, gyorsan felkaptam a bőrdzsekim, majd kirohantam. Akkor értem oda, mikor lehullott a levél. Kilenc átkozott napunk maradt felkészülni. Szólnom kell Kheironnak - kapcsoltam hirtelen és a Nagy Ház felé kezdtem el rohanni. Olyan hévvel érkeztem, hogy szinte berontottam az ajtót, na jó azért nem szinte, mivel konkrétan beestem, a kilincs pedig a kezemben maradt, de ez most nem is lényeges lépjünk is tovább inkább. 

- Kheiron! - kiabáltam el magam. Az emeletről halk pata dobogást hallottam, valamint álmos sóhajokat.

- Mi történt Alex? - kérdezte lefele jövet. - Reggel öt óra van és te... - torpant meg a lépcső felénél járva - te letépted a kilincset? 

- Most nem ez a lényeg! - fenyegetőztem halálos fegyveremmel a kezemben. - Azonnal el kell kezdenünk az előkészületeket, már csak kilenc napunk van felkészülni a csatára. Tervek kellenek és gyakorlatok...

- Várj! - vágott közbe. - Először is nyugodj meg egy percre, másodszor honnan szerezted ezt az információt? 

- Ap...ööö a beépített kémünktől. Igen, tőle.

- Skye óta nem engedtünk oda másik kémet. Ha jól emlékszem meg is tiltottam, hogy bárki betegye még egyszer abba a táborba a lábát - jelentette ki ingerülten. 

- Hát igen, úgy néz ki valaki megszegte - ekkor hirtelen Dee toppant be a tárva nyitott ajtón, nekem meg hirtelen nem volt más ötletem. - Dee tette! Ő volt a kémünk.

- Hogy mi? - nézett rám összehúzott szemöldökkel, majd kinyitotta kecses száját, gondolván, hogy majd jól megmondja nekem a magamét, de Kheiron esélyt sem adott neki. 

- Dee! Hogy szeghetted meg a döntésem amit mindnyájatok védelmében hoztam? 

- De én nem ... - próbálkozott magyarázkodni Dee,  Kheiron azonban leintette. 

- Nem érdekelnek a kifogások, ha nem lennénk most szorult helyzetben akkor súlyos árat fizetnél ezért, hogy örökre megtanuld. Menj és gyakorolj, hiszen te tudod a legjobban, hogy mi vár ránk - zárta le Dee ügyét morcosan, majd rám nézett. - Én most megyek és értesítem a többi táborlakót is - jelentette ki és kilépett az ajtón. Dee szótlanul állt az előszoba közepén és szinte hallani lehetett, ahogy kattog az agya és szépen lassan rakja össze a dolgokat. Gondoltam amíg még ilyen állapotban van szépen kislisszanhatok az udvarra, de sajnos csak a küszöbig jutottam el. 

- Nem mész te sehová! - fordult meg hirtelen és egyszer csak azon kaptam magam, hogy indákon lógok fejjel lefele. 

- Dee - kezdtem bele a mondandómba - először is nyugodj meg, vegyél egy mély levegőt...

- Inkább neked ajánlanám a mély levegő vételt, mivel most menten összeroppantalak! - szorította össze a tüdőm az ocsmány növényével. 

- Van benned kurázsi - mosolyodtam el. - De nem elég - egy pillanat alatt levágtam magamról az idegesítő növényeket és a szemébe néztem. - Az ellenség nem fog ennyit várni,mint én. Ahogy alkalma lesz kiszabadulni megöl, ezért neked kell lépned előbb. Nem tétovázhatsz a megölésükkel. 

- Te könnyen beszélsz! Árész lánya vagy, egy igazi gyilkológép. Neked nem számít semmi, az sem, hogy korábbi társaink ellen fogunk csatát vívni - hajtotta le a fejét a könnyeit visszatartva. 

- Nekem is van szívem Dee, mit gondolsz én ezt élvezem? Talán totál mókásnak találom ezt az egészet? Igen éget a harci láz és igen szívesen lenyisszantanám Arion fejét, de a többiek életének elvevésében nekem sincs jó szájízem, de ha ismétlem ha meglátok valamelyikben egy kicsike megbánást is, akkor megkímélem. Ezt megígérhetem neked.
- Köszönöm - motyogta az orra alatt. - Még sosem beszéltél így velem, mindig azt éreztem, hogy lenézel.
- Nem nézek le senkit se Dee - sóhajtottam. - Csak kissé nyers vagyok és nem mindig válogatom meg a szavaimat. Na, de gyere gyújtsunk egy is szikrát a többiekben - csaptam össze a két tenyerem. - Kheiron már biztosan összekészítette őket nekem.
- Nem, kösz inkább a tesóimmal gyakorolnék tovább. Tudod találtunk egy hasznos varázskönyvet.
- Ajándék anyucitól? - húztam fel a szemöldököm kérdőn.
- Honnan tudtad? - döbbent le.
- Mostanában elég kegyesek az istenek - jelentettem ki, majd kiléptem az ajtón.
- Várj, ezt hogy érted? - kiabált még utánam, de már nem méltóztattam válaszolni. Maradjon ez csak is az én titkom. 
Néhány órával később a többiek már izzadtak, fáradtak és éhesek is voltak. Hamar rájuk tört a nyafogás, pedig még kegyes voltam.
- Aleeeex - kiabálták kórusban. - Nem lehetne egy kis szünet? - szólalt fel a bátor szóvivő Hektor, aki majd kiköpte a tüdejét. 
- Hmm...legyen - sóhajtottam, mire a tömeg egyszerre ujjongott fel. - Na megvolt, folytathatjuk? - néztem rájuk komoly arccal, mire lefagyott tekintetekkel találtam szembe magam. - Csak vicceltem - nevettem el magam. - Látnotok kellett volna a fejeteket. 
- Ez nem volt vicces Alex, ez nagyon para volt - szólalt fel valaki a tömegből.
- Jól van, elnézést. Pihenjetek nyugodtan, húsz perc szieszta, aki nem lesz itt időben annak plusz körök lesznek - kiabáltam el magam, hogy mindeni meghallja. Miután a csapat szétszéledt, megláttam Nicot, amint éppen felkel a hűvös fa árnyékából.
- Nico! - szólítottam meg mielőtt csendben elsunnyogott volna.
- Végig itt voltam -  tette fel a kezeit védekezően.
- Igen, itt és első sorból nézted, ahogy a többiek szenvedtek - tettem keresztbe a karjaim. - De most nem ezért szólítottalak le. Segítened kell.
- Miben? - nézett rám kérdően.
- Beszélnem kell Jakeel.
- Nem szabadna...
- Kérlek! - vágtam közbe és elővettem a legszebb nézésemet.
- Jól van már, csak ne nézz így rám. Kibaszott ijesztő mikor ezt csinálod. Gyere utánam.
Elsétáltunk a Hádész bungalóhoz, beléptünk a koponyával díszített ajtón, majd Nico az ágyra tessékelt. Csak néhány percig tartott a varázslat, de mégis a várakozás egy évtizednek tűnt. Végül megjelent.
- Jake! - szólaltam fel.
- Alex? Miért engedted ezt meg Nico?
- Szerinted elfogadott nemleges választ? - tárta szét a karjait, mire Jake egy egyetértő mosolyt villantott.
- Miért akartál látni Lex? - fordult felém.
- Nem tudom, hirtelen ötlet volt. Talán bűntudatom is volt még egy kicsit.
- Nem kell. Nem a te hibád volt.
- De egy kicsit igen. Tönkretettem mindent - szorítottam ökölbe a kezeim. - Sajnálom Jake.
- Ne sajnáld, kérlek ne emészd magad.
- Kérlek mond el, hogy mi történt? Fura érzésem volt akkor is és még mindig. Sosem bántottál volna, főleg nem így. Akkor sem, ha megérdemeltem - csuklott el a hangom.
- Szívem...
- Mond el! Tudom, hogy valamit titkolsz.
- Ígérd meg, hogy nem csinálsz hülyeséget - nézett mélyen a szemembe.
- Az attól függ, hogy milyen súlyos az eset.
- Kérlek szerelmem - suttogta.
- Legyen, nem csinálok hülyeséget. Most már elmondod végre?
- Jól van, bár nem szándékoztam még Rileynak sem elmondani, nem hogy neked. Nem öltem meg magam.
- Tessék? - döbbentem le a félő választól.
- Arion irányította a testem, sőt még az elmém is. Teljesen elnyomott, mintha a lelkem hátralökte volna egy székbe és bár kívülről figyelhettem a dolgokat, de irányítani, beszélni nem tudtam. Néha vissza tudtam venni tőle az irányítást, de elnyomott.
- Hol vagy most az Alvilágban? - nyomtam el a dühöm ezzel a kérdéssel.
- Nem ott ahol kellene, akkor már Nico nem tudna megidézni.
- Hogyan jutsz el a többi hőshöz?
- Csak, ha győztök. A bűntudat él bennem, hogy Arion csapdába tudott csalni, így nem jutok át.
- Akkor igyekeznünk kell - jelentettem ki, majd hátat fordítottam és a gyakorlópálya felé vettem az irányt.
- Alex! - kiáltott még utánam Jake. - Kérlek ne csinálj butaságot, már nem vagyok veled, hogy megállítsalak!
Igen Jake, már nem vagy. Senki sem állít meg.

„Ez a te életed, most zajlik..."

Egy kis zene a fejezethez: ByeAlex - Az én rózsám 

Hektor:

Láttam Alexen, ahogy szépen lassan összetörik, mint egy tulipán, akire rátapostak. Szépen lassan össze is rogytak a térdei és a földre hullott. Zokogásba kezdett, nem bírta tovább kelteni a látszatott. Azonnal odamentem hozzá, átöleltem olyan szorosan amennyire csak tudtam. Nem nyugtatgattam, úgy sem lett volna semmi értelme. Egyszer úgy is kijött volna ez a fájdalom. Jake lángoló testére pillantottam és egy furcsa gondolat fordult meg a fejemben. Ő nem akart meghalni. Hamar el is hessegettem a gondolatot, hiszen a saját két szememmel láttam, ahogy magába mártja a kést. Gondolataimból Alex ébresztett fel, ugyanis mocorogni kezdett a karjaimban.

-     Fel szeretnék állni – nézett rám könnyes szemekkel. Isteneim, de gyönyörű még ilyenkor is. Nem! Most nem gondolhatok ilyenekre. Állj már le te beteg állat.

-     Bocsi – szólaltam meg rekedten, majd elengedtem. Remegő lábakkal emelkedett fel, majd megrázta magát, hogy látszólag erősnek tűnjön.

-        Lezuhanyozom – mondta szinte suttogva, majd szépen lassan eltűnt a látókörömből.

***

Alex:

Megnyitottam a forró vizet és a gyorsan zúduló vízsugár alá álltam. Hihetetlenül fáztam, mintha órákig kint feküdtem volna egy hókupacban. Leguggoltam a szűk kabinban, hátamat a csempének döntöttem. Így voltam egészen… ki tudja meddig. Egyáltalán nem érzékeltem magam körül az időt. Hirtelen arra kaptam fel a fejemet, hogy valaki levert valamit a fürdőben, majd szitkozódásba kezdett. Először azt hittem, hogy Hektor jött be ellenőrizni, hogy élek-e még, de mikor kinéztem a zuhanyból egy ismerős rég nem látott személlyel találtam magam szemben.

      
-  Nem hiszek a szemeimnek. Apa? – tátottam el a számat.

-    Nem, a nagyanyád áll itt előtted. Hát persze, hogy én vagyok, te birka – forgatta meg a szemeit.

-    Le sem tagadhatom, hogy a véredből vagyok – vigyorodtam el jókedvűen.

-    Na, sikerült mosolyra bírnom az én legjobban sikeredett lányomat?

-  Egy pillanatra igen. Komolyan csak azért jöttél le hozzám, hogy jókedvet csinálj? – néztem mélyen szemeibe.

-  Okos vagy – vakarta meg a feje tetejét. – Ez is cél volt, de nem ez volt a fő dolog. Hamarosan veszély fenyeget titeket. Bár nem lenne szabad figyelmeztetnem téged, mert Zeusz valójában megtiltotta, de hát, amiről nem tud… - rántotta meg a vállát.

-   A közelgő háborúról szeretnél beszélni?

- Igen. Öltözz fel, mutatnom kell valamit – jelentette ki, majd hátat fordított. Gyorsan kiugrottam a zuhanyzóból és törülközés nélkül felkaptam a ruháim.

-   Kész vagyok.

- Ezt vedd fel – nyújtotta felém a bőrdzsekijét. – Hűvös van odakint. – Felvettem a hatalmas és mondhatni elég súlyos ruhadarabot, majd követtem egészen a tábor határáig.

-    Nézz fel, mond hány levelet látsz az egykori aranygyapjút őrző fán?

-    Tízet.

-    És mit gondolsz? – nézett rám.

-  Ennyi napunk maradt felkészülni – leheltem. Egy darabig csendben álltunk a fa alatt, aztán halk kotorászást hallottam.

-     Ezt tedd el – nyújtott felém egy gyűrűt. – Szeretném, ha mindig viselnéd.

-     Mit tud? – vettem el tőle csodálkozva.

-   Megvéd – mondta ki a halk szavakat. – Hermész már elveszítette Jakeet. Én téged nem foglak. – Ahogy kimondta Jake nevét összeszorult a szívem. Valószínűleg láthatta rajtam a fájdalmat, mert végigsimított az arcomon és ezt mondta: „Ez a te életed, most zajlik. Nem várja meg, míg talpra állsz.” Igaza van. Össze kell szednem magam és tovább lépni. Nem sirathatom évekig azt, ami már elmúlt. Ami történt az megtörtént. Úgy sajnálom Jake, de nincs idő a gyászra. Tovább kell lépnem ahhoz, ha győzni akarunk és meg találni a boldogságot.  

-     Köszönöm – öleltem meg hirtelen, ami szerintem kissé meglephette.

-     Na, de aztán nehogy elterjeszd ezt nekem! Oda lesz akkor az imidzsem.

-     Rendben van – nevettem el magam. - Apa?

-     Igen?

-     Hektorral kapcsolatban tudnál valami jó tanácsot adni? – tekergettem a hajamat.

-    Csak annyit, hogy hallgass a szívedre – tette rá a kezét a mellkasomra, majd mint egy árnyék, hirtelen eltűnt.

-     Alex! – hallottam meg az előbb emlegetett szamár kétségbeesett kiabálását.

-     Itt vagyok! – kiáltottam vissza, a hangomra pedig rögtön odafutott.

-   Mit csinálsz itt idekint? Az istenekre, csurom vizes a hajad, meg akarsz fázni? – ölelt hirtelen magához.

-   Nem szándékoztam.

-    Kié ez a dzseki? – húzta fel a szemöldökét.

-    Apáé.

-    Áh, értem apáé. Hogy micsoda?

-    Jól hallottad. Eljött meglátogatni és még ajándékot is hozott – mutattam meg az említett tárgyat.

-    Állj, állj, állj! Meglátogat, odaadja a dzsekijét és még gyűrűt is kapsz tőle? És én hol maradok?

-    Ugyan már Hektor. Neked is hagyott ajándékot – mosolyodtam el.

-   Tényleg? – csillantak fel a szemei. – És mit? Egy új kardot? Vagy esetleg valami pöpec kis amulettet, amivel látom a jövőt?

-    Nem. Engem. – A kijelentésemre megkomolyodott, végigsimított az arcomon, majd lassan az államat fogva, lágy csókot lehelt a számra.  

Az egész életem

Riley

- Tudod Jake, kiskoromban fülig szerelmes voltam beléd. Nagyon bántott, hogy soha még csak esélyt sem kaptam, de többet értél nekem annál, hogy elrontsam a boldogságod. Igen, tudom, hogy még csak észre sem vetted. De hé, én úgysem lehetek már sosem szerelmes, viszont nagyon is szeretlek. Még mindig. Szóval baszódj meg. - Hidegen néztem végig Jake előttem álló szellemén. Miután Ryan ellátta Alexet az első dolga volt, hogy megkeressen engem. A Nagy ház fala mellett guggoltam, és próbáltam nem sírni, de egyszerűen nem ment. A mindig kemény, durva és az empátia minden hiányát mutató Rileyból ömlenek a könnyek, nem egy átlagos látvány. A testvérem, ahelyett, hogy megszólított volna, jobbnak látta ha irányt vált, és elintézi Niconál, hogy beszélhessek Jake szellemével. Utólag belegondolva lehet, hogy nem is kellett volna látnom őt.

- Sajnálom - nézett lefelé.

- Sajnálhatod is. - Azzal hátat fordítottam neki. - Viszlát, Jake! - Kihúztam magam és emelt fővel távoztam, nem mertem visszanézni. Hogy mit éreztem? Csalódottságot, szomorúságot, azt, hogy teljesen összetörtem, és már semmi sem lesz a régi. Bár minek kéne mindennek a réginek lennie? Hetek, talán napok kérdése és jön a csata, ahol úgyis meghalok. Nincs túl sok időm hátra, és túl sok tennivalóm se. Inkább meg kéne keresnem Rinát, mégis csak ő a másik megcsalatott. 

Will

 Valaki azt mondta, hogyha igazán jó cigit szeretnék szívni, akkor keressem meg Hektort, mert neki valami hiper-drága cigije van, aminek már a nevét is elfelejtettem, és nekem biztos szívesen ad, mert hát engem még bír is. Szóval "életemet egy szál cigiért" felfogással indultam neki megkeresni Hektort, és persze logikus módon az Árész bungaló felé vettem az irányt, mert hát hol máshol kereshetnék egy Árészost. Igazából már akkor felkellet volna tűnnie, hogy valami marhára nem okés, amikor Kheirón sietve ment a Nagy Ház felé, és egy csomó táborlakó kezdett el szétszóródni valamerre. Vállat vonva léptem be a az Árészosokhoz, arra eszmélve fel, hogy teljesen üres. Na meg egy vér pocsolya van a közepén, és egyébként abban állok. Egy pillanatra fel sem fogtam az egészet és teljes lelki nyugalommal indultam el tovább keresni Hektort, amikor rájöttem, hogy nem kéne félvállról venni a dolgokat, mert ennyi vér elvesztésétől lehetetlen, hogy itt ne halt volna meg valaki. Na de akkor pontosan mi is történt? Egyelőre feladva Hektor cigijét, mert fontosabb dolgok is akadtak, gyújtottam rá a sajátomra és indultam a Nagy Ház felé. Már akkor nem tetszett a helyzet, amikor észrevettem Riley-t a ház oldalának dőlve. Kezeit az arcára szorította, halkan szipogott. Jobbnak láttam nem zavarni. Belépve Kheirón, Ryan, Hektor és Lauri beszélgető négyesébe botlottam. Az utóbbi mögé léptem, és kicsit lehajolva súgtam a fülébe a következő szavakat:
 - Mi történt? - Kifejezéstelen arccal fordult meg, és húzott arrébb.
 - Az egyik tesód öngyilkos lett - mondta azonnal, ahogy becsukta magunk után az ajtót. Kellett egy kis idő, mire végigfutott az agyamon, hogy ki lehetett az, de a teljesen összetört Riley mindent elárult.
 - Jake. De miért? - néztem fel Laurira az ágyból.
 - Alex megcsalta őt Hektorral, többet én sem tudok. Meg meg sem érteném. A saját életed eldobása mások miatt. Az egész életed egy harc, ahol meg kell küzdened a túlélésért, és még így is vannak olyanok, akik gondolkozás nélkül eldobják. Akkor inkább meg se születtek volna - Lauri elfordította a fejét. Megakartam ölelni őt, odamenni és megcsókolni, de arrébb lépett. - Will, sajnálom, de most hozzád sincs hangulatom - nézett végül rám. Bólintottam és kimentem a szobából. Majd valamikor hajnalban visszajövök, akkor már jobban lesz.
 - Elárulja valaki, hogy Alex merre van, ránéznék - mondtam Ryanéknek, amint visszaértem hozzájuk.
 - Will, nem a legjobb időzítés, most inkább hagyd őt - szólt rám Hektor.
 - Nem, Hektor hagyd Willt, hagy menjen. - Kheirón szavaira Hektor egyből csöndben maradt és inkább a földet kezdte pásztázni. Én meg meglepetten néztem a kentaurra.
 - Akkor ez azt jelenti, hogy még van számunkra esély? Kibékülhetünk valaha? - néztem vigyorogva fel Kheirónra, aki csak erre megforgatta a szemeit.
 - Elég gyakran bánom, hogy nem lettél innen kicsapva, de el kell ismernem, hogy túl sok emberre jó hatással vagy itt. Amit még mindig nem értek, hogy hogy mert egy önveszélyes ember, hogy nem lehet közveszélyes is. Mindegy, menjél inkább - mutatott felfele.
- Negyedik ajtó jobbra - szólt még utánam Ryan.
- Köszi! - kiabáltam le a lépcső tetejéről. Legalább nem kell egyesével benyitnom mindenhova. Belépve a tekintem összetalálkozott Alexével.
 - Szép estét, Hercegnő! - vigyorogtam rá, mire egy nagyon halvány mosoly ült ki az arcára, és biccentett, hogy üljek le az ágya melletti székre. - Ryan szerint még pihenned kéne, meg aludni, meg ilyenek - mondtam, miközben leültem.
 - Ekkora bűntudat mellett aludni szerinted lehetséges? - próbálta viccesre venni a figurát, de közben tisztán lehetett látni, hogy a könnyeivel küzd.
 - Nézd, Alex...
 - Nem Will, nem. Nem tudsz olyat mondani, ami nem azt mutatná, hogy én vagyok a hibás. Hiszen én vagyok. Öngyilkos lett, öngyilkos lett mert megcsaltam őt, mert elárulva érezte magát, mert azt hitte, hogy így már nincs jelentősége az életének. Will, értsd meg én nem érek ennyit. - Hitetlenül ráztam meg a fejem.
- Figyelj, Lauri azt mondta nagyjából öt perce nekem, hogy, aki öngyilkos lesz, az csak megfontolás nélkül eldobja magától az életet, ahelyett, hogy tovább küzdene, és az ilyennek meg sem kellett volna születnie. Én nem értek egyet ezzel. Én is gondoltam rá nem egyszer, és egyelőre a mai napig nem érdekelne, hogyha hirtelen megölne valaki, mert nincs miért élnem. Amúgy is fiatalon akarok meghalni. De a lényeg, hogy ez az ő döntése volt, nem háríthatod magadra az összes felelősséget - Szokásos Will-féle megoldás, magyarázzunk össze-vissza, hátha beválik. Alex egy kicsit csöndben maradt és gondolkozott.
- Will, csaltál már meg valakit? - elnevettem magamat a kérdésen.
- Az egész életem egy nagy megcsalás.

 Alex nem sokkal később visszaaludt én pedig jobbnak láttam hagyni őt pihenni. Nem vagyok benne biztos, hogy emlékezni fog erre a beszélgetésre, nem volt annyira magánál, mint amennyire azt láttatni szerette volna.
 - Srácok, Alex alszik, szóval szerintem hagyjátok. Ja és lehet nem fog emlékezni rá, hogy beszélt velem - szóltam oda a többieknek, amint visszaértem.
 - Akkor én szerintem felmegyek hozzá virrasztani - mondta Hektor és el is tűnt.
 - Szólna valaki, ha gáz van? Én megyek megnézem Rileyt - bólintottam Ryannek és ő is elviharzott. Talán nekem is kéne mennem valamerre.

Nélküled tovább...

 Alex:

Amikor magamhoz tértem azt sem tudtam,hogy hol vagyok. Eltelt még legalább öt perc amikor rájöttem,hogy a gyengélkedőn fekszem és rohadtul fáj a bordám. Valami nehezet is éreztem magamon. Elfordítottam a fejem, majd megpillantottam Hektort. Csak bámultam,ahogy lélegzik. Az elmém teljesen üresnek éreztem, neki pedig volt valami nyugtató a jelenlétében. Bár nem sokáig tartott ez a fellegek közti érzés. Sorjában törtek elő képek formájában a tegnap este történtek. Egyre szaporábban kezdtem el venni a levegőt és úgy éreztem,hogy megfulladok. A szívem égett, a bordám hasogatott, könnyeim pedig záporoztak.

- Alex! – kelt fel a sírásomra az éjjeli őröm, majd átölelt. – Fáj valamid? Hozzak neked bármit is?

- A halálra van gyógyírod? – néztem a szemébe. Láttam rajta,hogy bántja ez az egész. Az együttlétünk, Jake öngyilkossága és a fájdalmam.

- Sajnálom.

- Itt már a sajnálat nem segít –szipogtam. – Különben is, ez nagy részben az én hibám volt. Ha nem hitetem el vele,hogy már nem szeretem… - kapkodtam a levegőt, de közbevágott.

- Ne, Alex! – szorított erősebben én pedig egyre nagyobb dühöt éreztem.

- Hagyj békén – szólaltam fel erőteljesebben.

- Nem foglak itt hagyni.

- Takarodj már innen! – ordítottam.

- Úgy néz ki kénytelek leszek a Ryan által ajánlott módszert alkalmazni rajtad.

- Te meg mi a faszról beszélsz?

- Erről! – a kis szekrény fele nyújtotta a karját, én meg próbáltam szabadulni a fogásától. Néhány másodperccel később egy tűszúrást éreztem a jobb karomban.

- Te most… benyugtatóztál? Ez most komoly? Nem bírsz el velem nyugtató nélkül mi? – nevettem fel. – Gyáva vagy.

- Nem tudod, hogy mit beszélsz. Nem vagy önmagad.

- Nagyon is képben vagyok! – markoltam meg az arcát a két kezemmel. Farkasszemet néztünk néhány percig,mikor hirtelen álmosság fogott el. A homlokom a homlokára hajtottam. – Franc beléd. - Ez nem csak nyugtató?

- Igazából ez altató – csókolta meg a homlokom. – Jó éjt Alex! Mikor legközelebb felébredsz, ne ölj meg.

- Az első alkalommal, ahogy kinyitom a szemem, leszúrlak – dőltem rá teljesen, majd álomba zuhantam. 

***

 Nem tudom mennyi idő telhetett el, amikor újra kezdtem magamhoz térni és egy beszélgetésnek lettem fültanúja. Ugye milyen találékony vagyok? Hiszen szemtanúja nem lehetek, akkor észrevennék, hogy már magamnál vagyok.  Szinte suttogva beszéltek. Az egyik hang Hektorhoz tartozott a másik pedig Ryanhez.  

- Felébredt már?

- Igen, egyszer – mondta Hektor búsan. -  De alkalmaznom kellett az altatót.

- Teljesen ki van fordulva magából igaz? Hallottuk a kiabálását.

- Még én sem tudom felfogni ezt az egészet, nem hogy ő – szisszent fel.

- Figyelj, nem akarsz pihenni egy kicsit? Majd én itt maradok és vigyázok rá –ajánlotta fel legjobb barátom a segítségét.

- Nem kell Ryan, de azért köszönöm. Úgy sem tudnék aludni.

- Jól van, ha bármi van nyugodtan szólj. Egyébként még fájlalni fogja egy darabig a bordáját. A csontot összeforrasztottam, de néhány napig még nem fog elmúlni a fájdalma.

- Köszönök mindent – szólalt meg a féltestvérem lágyan. Még pár másodperc eltelt mire hallottam egy igen halk ajtóbecsukást. – Tudom, hogy fent vagy Alex.

- És mégis honnan? – nyitottam ki a szememet is végre.

- Tehetség – jelentette ki büszkén. Némán néztem rá, na meg persze azzal a bizonyos „hát ez hülye” nézésemmel, amit már annyira jól ismert. – Megnyugodtál már? – tért el a témától.

- Azt hiszem. Vagy még csak kábult vagyok, de biztosíthatlak,hogy nemsokára lenyakazlak. Hiszen mondtam – felnevetett. – Ne nevess, ezt halál komolyan mondom.

- Arról már lekéstél – nézett mélyen a szemembe, amibe belepirultam.

- Semmi sem késő.

- Ez igaz,de azt mondtad,hogy az első adandó alkalommal,ahogy kinyitod a szemed – vigyorodott el a kötekedés mestere.

- A kínzásod akkor későbbre halasztom, jelenleg túl erőtlen vagyok.

- Ahogy kívánod, úrnőm – kacsintott rám.

- Te nem vagy magadnál.

- Lehetséges – hagyott egy kis szünetet, majd folytatta. – Hogy érzed magad Jake miatt?

- Már nem robbanok a gondolattól, ha erre célzol.

- Erre is.

- Nem fogok kertelni. Rohadt szarul vagyok – hajtottam le a fejemet. – Egyszer olyan mintha nem is történt volna semmi és itt viccelődök veled, de közben meg belül szétmar a bűntudat,hogy egyáltalán jól tudok szórakozni.

- Azt hiszem valahogy így vagyok vele én is.

- Mikor lesz a temetése? – kérdeztem kiszáradt torokkal.

- Amikor te szeretnéd. Kheiron rád bízta.

- Elmennél mindenkinek szólni, hogy ma este indítjuk el útját az Alvilágba? – néztem rá könnyes szemekkel. Habozott, tudtam, hogy nem szívesen hagy magamra. – Kérlek. Nem csinálok egyedül butaságot, vagy küld be Ryant.

- Rendben van. Behívom hozzád –állt fel, majd szépen lassan kisétált az ajtón.  Nem telt el sok idő,míg végül kopogtak az ajtón.

- Szabad! – mondtam a lehető leghangosabban.

- Szia! – köszönt napsugárfiú és belépett a szobába.

- Szia!

- Hogy vagy? – nézett aggódóan.

- Hála neked jobban.

- Úgy értem lelkileg.

- Nem túl jól – vallottam be neki,de többet nem tudtam mondani,különben zokogásban török ki.

- Ha sírni szeretnél itt a vállam – mutatta felém, én pedig nevetésben törtem ki.

- Szeretlek Ryan.

- Ajajj, ezt meg ne hallja valaki más is! Vagy valakik?  – kacsintott rám, mire mindketten nevetésben törtünk ki.

- Jó, hogy itt vagy – jelentettem ki megkönnyebbülve.

- Ezért vannak a barátok nem?

- De.

- Jól hallottam, hogy ma este szeretnéd megtartani a temetést? – nézett rám kérdőn.

- Igen. Jake megérdemli,hogy ne várakozzunk.

- Nem szeretnél még egy kicsit pihenni?

- Pihenhetek még eleget – szorítottam meg a kezét.

- Rendben van, ha te ezt szeretnéd, én tiszteletben tartom.

***

Néhány óra múlva már talpig feketébe voltam öltözve és az ablakon bámultam kifele. Mindenki gyülekezett odakint és várták a szertartást. Még pár perc és ki kell mennem hozzájuk. Ki kell mennem a tömegbe, eljátszani,hogy nem is vagyok olyan rosszul, meggyújtani Jake halotti leplét, majd tovább lépni. Hiszen így szokott ez lenni nem? Ez az élet körforgása.

- Min merengsz ennyire drága csillag? – a hátam mögül jövő hangtól megborzongtam. Azonnal megfordultam. – A-Arion? Mit…

- Mit keresek itt? – húzódott gúnyos mosolyra a szája. – Jöttem részvétet nyilvánítani, bár nem annyira sajnálom. Végre nem liheg a nyakadban és kurvára nem tud megvédeni többet.

- Egy szemétláda vagy.

- Lehet, de visszahoztam neked a nyakláncodat – lógatta elő a kezéből.

- Miért adod vissza? Ezzel még megölhetlek.

- Fogadd kegyeleti ajándéknak – rántotta meg a vállát. – Egyébként meg kétlem, hogy meg tudnál ölni. Azóta már sokkal erősebb lettem – lökött neki a falnak hirtelen.

- Mit akarsz? – fújtattam.

- Oh, Alex. Nagyon is jól tudod – kezdte el csókolgatni a nyakamat.

- Undorodom tőled – húztam be neki egyet, amitől hátra tántorodott így ki tudtam szabadulni a mocskos aurájából. Nevetni kezdett. Őrült volt a nevetése, szinte már démoni.

-  Találkozunk a fronton, drága szívem – hajolt meg előttem,majd köddé vált. Önelégült barom, de legalább visszakaptam tőle a kardom. Hiányzott már.

- Alex, jól vagy? – rontott be Hektor.

- Amennyire kell, jól.

- Zajt hallottam és mintha valaki egy sátáni kacajt ejtett volna el, na meg rossz érzésem is volt- húzta össze a szemöldökét.

- Minden rendben van.

- Megtaláltad a nyakláncodat? – furcsállta. Ajajj. Erre mit találok ki?

- Itt volt az ágy alatt. Ebben a szobában voltam akkor is amikor elvesztettem a gyermekem, lehet,hogy leesett a nyakamból és …

- Alex! Tudom,hogy Arion vette el aznap. Itt volt? – sötétült el a tekintete.

- Igen –vallottam be. – Eljött, visszaadta a nyakláncot, én behúztam neki és már itt sem volt.

- Miért kellett behúzni neki? – tette keresztbe a karjait. – Bántott? Rád nyomult? Megölöm.

- Nem! Vagyis, majd elmesélem, ígérem, de most kérlek, menjünk. Túl akarok esni ezen.

***

Lassan lépdeltem oda Jake holttestéhez. Az egész testét a halotti leple borította be. Annyira sajnálom szerelmem. Kérlek, bocsáss meg nekem. Remélem jó sorsod lesz odalent az Alvilágban.

- Köszönöm, hogy mind itt vagytok – néztem a tömegre. –Nem igazán készültem búcsú beszéddel, de tudok egy verset, amit még a nagymamám tanított,hogy ezt mondjam el az ő temetésén is. Nem egy hosszú vers, de elég szép:  

Nélküled tovább

„Mint az eldobott csikk,

mit cipő tapos porba,

mint nyári esőcsepp,

mely hull forró betonra,

mint magányos, üres pad

tóparti fövenyen,

mint leszakadt fűszál

hideg köveken,

úgy élek én nélküled tovább.”

Most a lepelégetés következett. Gyerünk, Alex. Erős vagy hozzá. Megfogtam az égő fáklyát, ami már gondosan elő volt készítve.  Jake élettelen teste felé tartottam,majd egy lassú mozdulattal meggyújtottam. Azonnal lángra kapott. A lábam már nem bírta tovább, képtelen voltam állva maradni. Összeestem és csak peregtek a könnyeim. Most tört ki belőlem a bőgés, a fájdalom, hogy többé nem láthatom. Akármennyire próbáltam erős maradni, nem ment. Ezt nem lehet erővel kibírni. Az utolsó emlékem az, hogy valaki odajött átölelni,aztán csak elvesztem a sírásban. A sírhely pedig egyre nagyobb lángokban állt.