Kilenc

Alex: 

Hektor mellkasán ébredtem, már nem bírtam tovább aludni. Tíz nap, folyton ez járt a fejemben. Még tíz nap...a fenéket! Már csak kilenc! Hatalmas lendülettel ugrottam ki az ágyból, gyorsan felkaptam a bőrdzsekim, majd kirohantam. Akkor értem oda, mikor lehullott a levél. Kilenc átkozott napunk maradt felkészülni. Szólnom kell Kheironnak - kapcsoltam hirtelen és a Nagy Ház felé kezdtem el rohanni. Olyan hévvel érkeztem, hogy szinte berontottam az ajtót, na jó azért nem szinte, mivel konkrétan beestem, a kilincs pedig a kezemben maradt, de ez most nem is lényeges lépjünk is tovább inkább. 

- Kheiron! - kiabáltam el magam. Az emeletről halk pata dobogást hallottam, valamint álmos sóhajokat.

- Mi történt Alex? - kérdezte lefele jövet. - Reggel öt óra van és te... - torpant meg a lépcső felénél járva - te letépted a kilincset? 

- Most nem ez a lényeg! - fenyegetőztem halálos fegyveremmel a kezemben. - Azonnal el kell kezdenünk az előkészületeket, már csak kilenc napunk van felkészülni a csatára. Tervek kellenek és gyakorlatok...

- Várj! - vágott közbe. - Először is nyugodj meg egy percre, másodszor honnan szerezted ezt az információt? 

- Ap...ööö a beépített kémünktől. Igen, tőle.

- Skye óta nem engedtünk oda másik kémet. Ha jól emlékszem meg is tiltottam, hogy bárki betegye még egyszer abba a táborba a lábát - jelentette ki ingerülten. 

- Hát igen, úgy néz ki valaki megszegte - ekkor hirtelen Dee toppant be a tárva nyitott ajtón, nekem meg hirtelen nem volt más ötletem. - Dee tette! Ő volt a kémünk.

- Hogy mi? - nézett rám összehúzott szemöldökkel, majd kinyitotta kecses száját, gondolván, hogy majd jól megmondja nekem a magamét, de Kheiron esélyt sem adott neki. 

- Dee! Hogy szeghetted meg a döntésem amit mindnyájatok védelmében hoztam? 

- De én nem ... - próbálkozott magyarázkodni Dee,  Kheiron azonban leintette. 

- Nem érdekelnek a kifogások, ha nem lennénk most szorult helyzetben akkor súlyos árat fizetnél ezért, hogy örökre megtanuld. Menj és gyakorolj, hiszen te tudod a legjobban, hogy mi vár ránk - zárta le Dee ügyét morcosan, majd rám nézett. - Én most megyek és értesítem a többi táborlakót is - jelentette ki és kilépett az ajtón. Dee szótlanul állt az előszoba közepén és szinte hallani lehetett, ahogy kattog az agya és szépen lassan rakja össze a dolgokat. Gondoltam amíg még ilyen állapotban van szépen kislisszanhatok az udvarra, de sajnos csak a küszöbig jutottam el. 

- Nem mész te sehová! - fordult meg hirtelen és egyszer csak azon kaptam magam, hogy indákon lógok fejjel lefele. 

- Dee - kezdtem bele a mondandómba - először is nyugodj meg, vegyél egy mély levegőt...

- Inkább neked ajánlanám a mély levegő vételt, mivel most menten összeroppantalak! - szorította össze a tüdőm az ocsmány növényével. 

- Van benned kurázsi - mosolyodtam el. - De nem elég - egy pillanat alatt levágtam magamról az idegesítő növényeket és a szemébe néztem. - Az ellenség nem fog ennyit várni,mint én. Ahogy alkalma lesz kiszabadulni megöl, ezért neked kell lépned előbb. Nem tétovázhatsz a megölésükkel. 

- Te könnyen beszélsz! Árész lánya vagy, egy igazi gyilkológép. Neked nem számít semmi, az sem, hogy korábbi társaink ellen fogunk csatát vívni - hajtotta le a fejét a könnyeit visszatartva. 

- Nekem is van szívem Dee, mit gondolsz én ezt élvezem? Talán totál mókásnak találom ezt az egészet? Igen éget a harci láz és igen szívesen lenyisszantanám Arion fejét, de a többiek életének elvevésében nekem sincs jó szájízem, de ha ismétlem ha meglátok valamelyikben egy kicsike megbánást is, akkor megkímélem. Ezt megígérhetem neked.
- Köszönöm - motyogta az orra alatt. - Még sosem beszéltél így velem, mindig azt éreztem, hogy lenézel.
- Nem nézek le senkit se Dee - sóhajtottam. - Csak kissé nyers vagyok és nem mindig válogatom meg a szavaimat. Na, de gyere gyújtsunk egy is szikrát a többiekben - csaptam össze a két tenyerem. - Kheiron már biztosan összekészítette őket nekem.
- Nem, kösz inkább a tesóimmal gyakorolnék tovább. Tudod találtunk egy hasznos varázskönyvet.
- Ajándék anyucitól? - húztam fel a szemöldököm kérdőn.
- Honnan tudtad? - döbbent le.
- Mostanában elég kegyesek az istenek - jelentettem ki, majd kiléptem az ajtón.
- Várj, ezt hogy érted? - kiabált még utánam, de már nem méltóztattam válaszolni. Maradjon ez csak is az én titkom. 
Néhány órával később a többiek már izzadtak, fáradtak és éhesek is voltak. Hamar rájuk tört a nyafogás, pedig még kegyes voltam.
- Aleeeex - kiabálták kórusban. - Nem lehetne egy kis szünet? - szólalt fel a bátor szóvivő Hektor, aki majd kiköpte a tüdejét. 
- Hmm...legyen - sóhajtottam, mire a tömeg egyszerre ujjongott fel. - Na megvolt, folytathatjuk? - néztem rájuk komoly arccal, mire lefagyott tekintetekkel találtam szembe magam. - Csak vicceltem - nevettem el magam. - Látnotok kellett volna a fejeteket. 
- Ez nem volt vicces Alex, ez nagyon para volt - szólalt fel valaki a tömegből.
- Jól van, elnézést. Pihenjetek nyugodtan, húsz perc szieszta, aki nem lesz itt időben annak plusz körök lesznek - kiabáltam el magam, hogy mindeni meghallja. Miután a csapat szétszéledt, megláttam Nicot, amint éppen felkel a hűvös fa árnyékából.
- Nico! - szólítottam meg mielőtt csendben elsunnyogott volna.
- Végig itt voltam -  tette fel a kezeit védekezően.
- Igen, itt és első sorból nézted, ahogy a többiek szenvedtek - tettem keresztbe a karjaim. - De most nem ezért szólítottalak le. Segítened kell.
- Miben? - nézett rám kérdően.
- Beszélnem kell Jakeel.
- Nem szabadna...
- Kérlek! - vágtam közbe és elővettem a legszebb nézésemet.
- Jól van már, csak ne nézz így rám. Kibaszott ijesztő mikor ezt csinálod. Gyere utánam.
Elsétáltunk a Hádész bungalóhoz, beléptünk a koponyával díszített ajtón, majd Nico az ágyra tessékelt. Csak néhány percig tartott a varázslat, de mégis a várakozás egy évtizednek tűnt. Végül megjelent.
- Jake! - szólaltam fel.
- Alex? Miért engedted ezt meg Nico?
- Szerinted elfogadott nemleges választ? - tárta szét a karjait, mire Jake egy egyetértő mosolyt villantott.
- Miért akartál látni Lex? - fordult felém.
- Nem tudom, hirtelen ötlet volt. Talán bűntudatom is volt még egy kicsit.
- Nem kell. Nem a te hibád volt.
- De egy kicsit igen. Tönkretettem mindent - szorítottam ökölbe a kezeim. - Sajnálom Jake.
- Ne sajnáld, kérlek ne emészd magad.
- Kérlek mond el, hogy mi történt? Fura érzésem volt akkor is és még mindig. Sosem bántottál volna, főleg nem így. Akkor sem, ha megérdemeltem - csuklott el a hangom.
- Szívem...
- Mond el! Tudom, hogy valamit titkolsz.
- Ígérd meg, hogy nem csinálsz hülyeséget - nézett mélyen a szemembe.
- Az attól függ, hogy milyen súlyos az eset.
- Kérlek szerelmem - suttogta.
- Legyen, nem csinálok hülyeséget. Most már elmondod végre?
- Jól van, bár nem szándékoztam még Rileynak sem elmondani, nem hogy neked. Nem öltem meg magam.
- Tessék? - döbbentem le a félő választól.
- Arion irányította a testem, sőt még az elmém is. Teljesen elnyomott, mintha a lelkem hátralökte volna egy székbe és bár kívülről figyelhettem a dolgokat, de irányítani, beszélni nem tudtam. Néha vissza tudtam venni tőle az irányítást, de elnyomott.
- Hol vagy most az Alvilágban? - nyomtam el a dühöm ezzel a kérdéssel.
- Nem ott ahol kellene, akkor már Nico nem tudna megidézni.
- Hogyan jutsz el a többi hőshöz?
- Csak, ha győztök. A bűntudat él bennem, hogy Arion csapdába tudott csalni, így nem jutok át.
- Akkor igyekeznünk kell - jelentettem ki, majd hátat fordítottam és a gyakorlópálya felé vettem az irányt.
- Alex! - kiáltott még utánam Jake. - Kérlek ne csinálj butaságot, már nem vagyok veled, hogy megállítsalak!
Igen Jake, már nem vagy. Senki sem állít meg.