2018. február 9., péntek

„Ez a te életed, most zajlik..."

Egy kis zene a fejezethez: ByeAlex - Az én rózsám 

Hektor:

Láttam Alexen, ahogy szépen lassan összetörik, mint egy tulipán, akire rátapostak. Szépen lassan össze is rogytak a térdei és a földre hullott. Zokogásba kezdett, nem bírta tovább kelteni a látszatott. Azonnal odamentem hozzá, átöleltem olyan szorosan amennyire csak tudtam. Nem nyugtatgattam, úgy sem lett volna semmi értelme. Egyszer úgy is kijött volna ez a fájdalom. Jake lángoló testére pillantottam és egy furcsa gondolat fordult meg a fejemben. Ő nem akart meghalni. Hamar el is hessegettem a gondolatot, hiszen a saját két szememmel láttam, ahogy magába mártja a kést. Gondolataimból Alex ébresztett fel, ugyanis mocorogni kezdett a karjaimban.
-     Fel szeretnék állni – nézett rám könnyes szemekkel. Isteneim, de gyönyörű még ilyenkor is. Nem! Most nem gondolhatok ilyenekre. Állj már le te beteg állat.
-     Bocsi – szólaltam meg rekedten, majd elengedtem. Remegő lábakkal emelkedett fel, majd megrázta magát, hogy látszólag erősnek tűnjön.
-        Lezuhanyozom – mondta szinte suttogva, majd szépen lassan eltűnt a látókörömből.

***
Alex:

Megnyitottam a forró vizet és a gyorsan zúduló vízsugár alá álltam. Hihetetlenül fáztam, mintha órákig kint feküdtem volna egy hókupacban. Leguggoltam a szűk kabinban, hátamat a csempének döntöttem. Így voltam egészen… ki tudja meddig. Egyáltalán nem érzékeltem magam körül az időt. Hirtelen arra kaptam fel a fejemet, hogy valaki levert valamit a fürdőben, majd szitkozódásba kezdett. Először azt hittem, hogy Hektor jött be ellenőrizni, hogy élek-e még, de mikor kinéztem a zuhanyból egy ismerős rég nem látott személlyel találtam magam szemben.
      
Nem hiszek a szemeimnek. Apa? – tátottam el a számat.
-    Nem, a nagyanyád áll itt előtted. Hát persze, hogy én vagyok, te birka – forgatta meg a szemeit.
-    Le sem tagadhatom, hogy a véredből vagyok – vigyorodtam el jókedvűen.
-    Na, sikerült mosolyra bírnom az én legjobban sikeredett lányomat?
-  Egy pillanatra igen. Komolyan csak azért jöttél le hozzám, hogy jókedvet csinálj? – néztem mélyen szemeibe.
-  Okos vagy – vakarta meg a feje tetejét. – Ez is cél volt, de nem ez volt a fő dolog. Hamarosan veszély fenyeget titeket. Bár nem lenne szabad figyelmeztetnem téged, mert Zeusz valójában megtiltotta, de hát, amiről nem tud… - rántotta meg a vállát.
-   A közelgő háborúról szeretnél beszélni?
- Igen. Öltözz fel, mutatnom kell valamit – jelentette ki, majd hátat fordított. Gyorsan kiugrottam a zuhanyzóból és törülközés nélkül felkaptam a ruháim.
-   Kész vagyok.
- Ezt vedd fel – nyújtotta felém a bőrdzsekijét. – Hűvös van odakint. – Felvettem a hatalmas és mondhatni elég súlyos ruhadarabot, majd követtem egészen a tábor határáig.
-    Nézz fel, mond hány levelet látsz az egykori aranygyapjút őrző fán?
-    Tízet.
-    És mit gondolsz? – nézett rám.
-  Ennyi napunk maradt felkészülni – leheltem. Egy darabig csendben álltunk a fa alatt, aztán halk kotorászást hallottam.
-     Ezt tedd el – nyújtott felém egy gyűrűt. – Szeretném, ha mindig viselnéd.
-     Mit tud? – vettem el tőle csodálkozva.
-   Megvéd – mondta ki a halk szavakat. – Hermész már elveszítette Jakeet. Én téged nem foglak. – Ahogy kimondta Jake nevét összeszorult a szívem. Valószínűleg láthatta rajtam a fájdalmat, mert végigsimított az arcomon és ezt mondta: „Ez a te életed, most zajlik. Nem várja meg, míg talpra állsz.” Igaza van. Össze kell szednem magam és tovább lépni. Nem sirathatom évekig azt, ami már elmúlt. Ami történt az megtörtént. Úgy sajnálom Jake, de nincs idő a gyászra. Tovább kell lépnem ahhoz, ha győzni akarunk és meg találni a boldogságot.  
-     Köszönöm – öleltem meg hirtelen, ami szerintem kissé meglephette.
-     Na, de aztán nehogy elterjeszd ezt nekem! Oda lesz akkor az imidzsem.
-     Rendben van – nevettem el magam. - Apa?
-     Igen?
-     Hektorral kapcsolatban tudnál valami jó tanácsot adni? – tekergettem a hajamat.
-    Csak annyit, hogy hallgass a szívedre – tette rá a kezét a mellkasomra, majd mint egy árnyék, hirtelen eltűnt.
-     Alex! – hallottam meg az előbb emlegetett szamár kétségbeesett kiabálását.
-     Itt vagyok! – kiáltottam vissza, a hangomra pedig rögtön odafutott.
-   Mit csinálsz itt idekint? Az istenekre, csurom vizes a hajad, meg akarsz fázni? – ölelt hirtelen magához.
-   Nem szándékoztam.
-    Kié ez a dzseki? – húzta fel a szemöldökét.
-    Apáé.
-    Áh, értem apáé. Hogy micsoda?
-    Jól hallottad. Eljött meglátogatni és még ajándékot is hozott – mutattam meg az említett tárgyat.
-    Állj, állj, állj! Meglátogat, odaadja a dzsekijét és még gyűrűt is kapsz tőle? És én hol maradok?
-    Ugyan már Hektor. Neked is hagyott ajándékot – mosolyodtam el.
-   Tényleg? – csillantak fel a szemei. – És mit? Egy új kardot? Vagy esetleg valami pöpec kis amulettet, amivel látom a jövőt?
-    Nem. Engem. – A kijelentésemre megkomolyodott, végigsimított az arcomon, majd lassan az államat fogva, lágy csókot lehelt a számra.  




3 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. Én is <3 És téged is imádlak,mert írtál *-* Hektort nem lehet nem szeretni szerintem egy olyan jó karakter. Örülök,hogy megszületett a fejemben :'D

      Törlés