Újra itt vagyok. Hála Alexnek,aki elég
erőt öntött belém,ahhoz,hogy itt maradjak és tiszta lappal kezdjek el mindent. Tegnap
óta szinte folyamatos őrizetben tart és lesi minden kívánságom. Meglepett
titeket ez a mondat mi? Bizony a nagy Alex tud ilyen gondoskodó is lenni és
őszintén szólva ijesztő a kedvessége. De hihetetlenül hálás vagyok neki, nem is
tudom mi lenne most velem nélküle.
- Jut eszembe, gondolom kíváncsi
vagy hol voltam azokban a napokban amikor nyomtalanul felszívódtam – néztem rá
Alexre,aki éppen a szendvicseket rendezte el a tálcán. Nem akartam a többiekkel
reggelizni, így készített nekem egy párat és úgy döntött velem fogyasztja el a
sajátját is. - Nos, megtaláltam a másik tábort. Igen, azt amelyiket Arion
vezeti és találkoztam is vele meg persze egy rakás ismerőssel – hadartam el
gyorsan, választ nem várva.
- Hihetetlen, hogy mennyien átálltak – sóhajtott
fel Alex kissé csalódottan.
- Az igazság az, hogy én is azt terveztem, így
találtam rá a táborra – vallottam be a számat rágva, ő pedig kíváncsi szemeivel
rám nézett, majd csendben leült mellém az ágyra. - Nem csoda, hogy nem leltük
sehol sem őket, mivel a tábort csak az találja meg, aki ténylegesen át szeretne
állni és gyűlölet van a lelkében.
– Ez mondjuk logikus, ezt
gondolhattuk volna – bólintott egyetértően.
- Amikor ráleltem a táborra, egy
kissé megdöbbentem a rengeteg szörnytől, a kardom pedig vibrálni kezdett, ahogy
megérezte a tömegnyi veszélyes fenevad jelenlétét. Azon gondolkoztam, hogy
mégis honnan szedtek össze ennyi szörnyet és mégis hogyan tudtak velük
szövetségre lépni? Ismersz már, elég optimista srácnak tartom magam, de akkor
ott, abban a pillanatban még én is azt gondoltam, hogy esélyünk nem lesz ellenük.
- Hogy őszinte legyek, a
létszámunkat elnézve, már én sem vagyok olyan magabiztos – temette az arcát a
tenyerébe. – Mindenki kimerült már most. Amikor csak tudunk, edzünk. Miattam
van ez az egész.
- Mi? Hogy lenne már miattad? Ez
nem a te hibád! – vettem el a kezét, hogy a szemébe tudjak nézni.
- Ha nem vagyok olyan szemét
Arionnal, akkor nem futott volna el, nem lázad fel az egész világ ellen és
mindenki…
- Élne? – fejeztem be a megakadt
mondatát, amire csak némán bólintott. –Figyelj, ez egyáltalán nem a te hibád.
Nem tehetsz róla. Arion így is, úgy is fellázadt volna. Ehhez nem kellettél te.
- De mégis, valamennyire felelősnek
érzem magam. Nem értem, hogy most mi van velem. Én nem ilyen vagyok – ütött rá az
ágyamra.
- Azt hiszem kezdesz visszatérni,
mert már agyonverted az ágyat – mosolyodtam el, mire ő hangosan felnevetett.
Nagyon helyes, Alex visszatért. Hála nekem. Éljen Ray, éljen! Megint ügyes
voltál. Megveregetem a saját vállam.
- Köszönöm.
- Ugyan, de hol is tartottam? Ja
igen. Miután nagyjából felmértem a helyzetet, akkor megjelent Arion, hogy
üdvözöljön. Mit ne mondjak, nagyon megörült nekem.
- Hát persze, mert eggyel több
kiváló harcossal bővültek volna – motyogta maga elé Lex.
- Kérdezgetett rólad meg a
többiekről.
- Ugye nem mondtál el neki mindent?
- nézett rám komoly tekintettel.
- Nem, ne aggódj. Amit mondtam is,
csak egyszerű hazugság volt. Nem akartalak elárulni titeket.
- Rendben. Folytasd csak, figyelek.
- Megemlítette Skyet is – ejtettem ki
nehezen a szavakat.
- Oh,tényleg mi van vele?
Mostanában nem írt nekünk jelentéseket. Semmire sem reagál, egyáltalán nem
tudjuk elérni.
- Az a helyzet, hogy rájöttek – a fenébe
ezt sokkal nehezebb elmondani, mint gondoltam.
- Tessék? Mire jöttek rá és mégis
kik? Ray, kérlek beszélj érthetően,ha lehet, mert így nem fogom megérteni.
- Meghalt. Skye meghalt – nyögtem ki.
A szobában síri csend keletkezett.
- Hogy? – szólalt meg Alex néhány
perc után.
- Rájöttek, hogy kém és megölték.
- A rohadt életbe – sóhajtott fel „újdonsült”
barátom. – Ezeket majd jelenteni kell Kheironnak is. Skyet pedig az istenek
nyugosztalják.
- Terveztem is, hogy ezeket
elmondom neki is, de előbb neked szerettem volna.
- Ennek örülök. Köszönöm, hogy
megbíztál bennem, és hogy első lehettem. Van még valami, amiről tudnunk kéne?
- Amikor visszaszöktem hozzátok,
találtam egy elég érdekes dolgot – nyúltam be a kabátzsebembe.
- Hagy lássam – döntötte kicsit
oldalra a fejét, én pedig kivettem a zsebemből egy összehajtott képet és
átnyújtottam neki. Alex összeráncolt szemöldökkel tanulmányozta.
- Ez Calebről egy piros x-szel
áthúzott kép – állapította meg hangosan.
- Remek megfigyelés, magamtól rá se
jövök – nevettem fel, mire egy vállba ütést kaptam. – Úgy hiszem ezzel a képpel
visszaküldhetjük Mr. Karórahúzlak uraságot oda, ahonnan jött. Ezt biztosan egy
Hekatés csinálta. Mágiával hozták vissza, a mágia pedig megszüntethető, csak
meg kell találni a kis kaput.
- És azt állítod, hogy ez a kis
kapu, ez a kép.
- Igen, azt. És van is egy ötletem
hozzá – néztem rá a lehető legkomolyabb tekintetemmel.
- Ma még kinyögöd vagy üljek még
itt száz évet? – tette fel csipkelődve a kérdést egy mosollyal az arcán.
- Elnézném, ahogy száz évet itt
ülsz, de az túl unalmas lenne, szóval elmondom. El kell égetni.
Nagyon jó lett .Nemrég vissza néztem egy korábbi részt és nagyon sokat változott az óta az írásaitok stílusa!
VálaszTörlésKöszönöm *-* :3 És köszönjük c: Nagyon örölünk annak,hogy észreveszitek a vàltozàsokat ^^ Nagyon jól tudnak esni a dicséretek és a bíztató szavak :33
Törlés