Iza:
Elindultunk, innen már nincs nagyon visszaút. Ahhoz képest, hogy augusztus van, esik az eső. Ahogy Magyarországon mondják "Úgy esik, mintha dézsából öntenék". Végre fellélegezhetnek az emberek a nagy meleg után. Kár, hogy nem tartozok közéjük. Az életben az a jó, hogy bármi megtörténhet. A rossz pedig, hogy meg is történik. Így lehet most az, hogy éppen egy taxiban ülök és hazafelé tartok a gyerekem apjával, hogy bemutassam az apukámnak és az újdonsült élettársának. Ezt még megfogalmazni is furcsa, de a nyáron történtek után már semmin nem szabadna meglepődnöm. Ha akarnám se tudnám összefoglalni az elmúlt másfél hónapot. Igen, másfél hónap. Most van augusztus 16. és apával lebeszéltem, hogy találkoznék Lorával. Persze nagyon örült neki és rögtön leszervezte mára. A taxi lassan behajtott a lakott területre és én űzhettem a kedvenc elfoglaltságomat. Az emberek életéről elmélkedtem. Elképzeltem, hogy egyesek mit kaptak. Az esernyőjüket belehúzták az arcukba, hogy ne lássa senki a gondolatukat. Néhányan megbámulták az autót és volt, aki beláthatott az ablakon is, mikor megálltunk egy pirosnál. Elgondolkodtam, hogy ők vajon mit látnak? Csak egy lány a taxiban, aki az ablakon néz ki. Azt hiszik,
nem gondol semmire. Pedig a gondolatai szétzúzzák belülről, úgy érzi,
mindjárt szétrobban a feje.
- Jól vagy? - kérdezte Maddox, engem fürkészve.
- Persze - sóhajtottam.
- Nem úgy nézel ki - motyogta.
- Akkor hagyd abba a nézést - mordultam fel mérgesen.
Remegett a hangom, nem akartam szembenézni apával és közölni vele, hogy unokája lesz. Nem is akármilyen. Már most úgy éreztem magam, mint egy két hónapos terhes, pedig csak két hete történt az eset. A hasamon nem látszódott még, de felszedtem pár kilót. Az ilyen és ehhez hasonló dolgokon agyaltam, mikor hirtelen nagyot fékezett a taxi és megállt az ismerős ház előtt. Megérkeztünk.
- Szóval te vagy Maddox? - kérdezte apa.
- Örülök a találkozásnak - fogadta el barátom a felé nyújtott kezet.
Gyomrom görcse ugrott és vártam az ítéletet.
- Én is - mosolyodott el apa.
Sóhajtottam és lerúgva a cipőmet, beljebb léptem a lakásba. Először a saját szobámat akartam megnézni, ami azt emeleten volt, de egy barna hajú, mosolygós lány az utamba állt.
- Kitalálom - néztem rajta végig -, Lora vagy igaz?
- Szia - integetett zavartan. - Te meg biztosan Izabella.
- Csak Iza - vontam vállat.
Első ránézésre nagyon fiatalnak tűnt, de szimpatikus is volt. Lehet, hogy ha nem is anyaként, de minimum barátnőnek tekinthetem majd. Párosunkat apa zavarta meg, aki átölelte Lora derekát és felnevetett.
- Akkor már be se kell mutatni titeket egymásnak.
Szótlanul követtem őket a konyhába, ami egybe volt nyitva az étkezővel. Már kezdtem megszokni a tábort és furcsa volt ismét itt. Elfoglaltuk a helyeket az asztalnál. Maddox mellém, apa pedig szembe ült le velem. Lora elkezdett teríteni. Kicsit feszült volt a légkör.
- Igazából hány éves is vagy? - kérdeztem rá, az engem leginkább égető kérdésre.
- Ilyet nem szabad feltenni Bella - szidott meg apa kicsit, de Lora gyorsan megnyugtatta.
- Semmi baj. Persze, hogy ismerni akar engem a lányod - vonta meg a vállát. - Amúgy harminc leszek áprilisban.
Egy gyors fejszámolás után hitetlenkedve néztem a szülőmre.
- Tíz évvel fiatalabb lányokkal jársz apa? - oktattam most ki én.
- A lány azért túlzás - nevetett fel az említett. - És nem csak járunk...
- Lora, én szeretném - nézett rá apa jelentőségteljesen.
Kapkodtam köztük a fejem, mintha egy ping-pong meccsen lennék.
- Azaz? - könyököltem fel az asztalra.
- Én, azaz mi - kelt fel apa a helyéről és magához húzta a lányt. - Úgy éreztem, hogy ha te is nyitsz az életre, akkor én is. Így eljegyeztem.
Hadarta el gyorsan és én most éreztem, hogy eljött az én időm is.
- Gratulálok, én pedig terhes vagyok - nyögtem ki elfojtott hangon és kirázott a hideg.
- Az esküvő napja, még nincs meg, de...
Lora vette először a lapot és bökte meg apa oldalát. Vagyis a vőlegénye oldalát.
- Szerintem valami nagyon fontosat mondott Iza.
- Igen? - mosolygott rám megint. - Bocsánat nem figye...
- Apa terhes vagyok - emeltem meg a hangomat és az asztalra csaptam.
- Hogymivagy? - kelt ki magából.
- Terhes - mondtam halkan és megfogtam Maddox kezét az asztal alatt.
- Ettől? - mutatott rá a páromra.
- Maddox a neve és igen tőle - kezdett felmenni a vérnyomásom.
Apa elkezdett körbe-körbe járkálni a konyhába.
- Ha lehet beleszólásom... - kelt fel Mad.
- Neked itt nincs semmilyen beleszólásod! - ordított rá apa. - Kifele a házamból!
- Apa, hagyd abba - pattantam fel én is.
- Kifele! - mutatott az ajtó felé.
Maddox rám nézett, egy halvány mosollyal próbált biztatni, majd kisétált. Az ajtó csapódás jelezte, hogy nincs már a közelben, így nekem a gyomrom a háromszorosára zsugorodott. A biztos támpontom egyszerűen elment.
Apa felemelte remegő kezét és akadozva rákérdezett.
- Megfogod tartani?
- Persze, hogy megtartom - sétáltam elé olyan nyugodtan, ahogy csak bírtam.
Ő szólni akart, de előbb Lorára nézve, egy néma pillantással jelezte neki, hogy ez most kettőnk dolga. Szép lassan kettesben maradtam apával.
- Holnap elmegyünk az orvoshoz és...
- Apa, figyelsz te rám? Nem fogom elvetetni a gyerekemet és ennyi. Ebből nem csinálok vitát - magyaráztam neki csendesen és ingerülten.
- Ha az orvos azt mondja... - fojtatta a szónoklatát, engem figyelembe sem véve.
- Nem is tudom elvetetni - vágtam újra a szavába.
Döbbenten és magyarázatot várva nézett rám.
- Maddox nem egy egyszerű félisten. Dionüszosz és Ariadné fia. Ő egy kisisten.
Kint nagyot dörrent az ég és én bocsánat kérőn néztem ki az ablakon. Hagytam apának, hogy megeméssze a hallottakat. Reméltem, hogy megért mindent, de ehelyett.
- Terveztél visszamenni a táborba? - nézett rám üveges tekintettel.
- Igen.
- Akkor most már nem fogsz - jelentette ki és a poharáért nyúlva kiitta a tartalmát.
Nem tudtam, hogy hogyan reagáljak a kijelentésére. Kezdjek el őrjöngeni? Egyezzek bele? Nem, azt biztosan nem. Számítottam erre a válaszra, így inkább szép csendben elindultam a szobámba. Majd megnyugszik.
- Az a srác többet nem teszi be ide a lábát - szólt még utánam, mire vettem egy száznyolcvan fokos fordulatot.
- Ez már több a soknál! Ő a gyerek, a te unokád apja! - néztem rá már könnyes szemekkel. - Mit nem értesz ezen?
- Mindent értek, de nem akarom többször meglátni a közeledben azt az embert... Félistent, vagy fene tudja mit.
Szitkozódva és kettesével véve a lépcsőfokokat rohantam a szobám felé. Ezt nem teheti meg velem, úgyse az lesz amit ő akar. Szeretem, de nem akarok a gyerekem családjával szórakozni.
- Nem utálhatsz mindent és mindenkit! - kiabált utánam apa.
- Ó, dehogynem! - ordítottam vissza, majd becsaptam az ajtót.
Viharos este volt akkor. Zeusz egész hűen tükrözte a bennem tomboló érzelmeket. Az egyik részem visszaszaladt volna a táborba most azonnal, a másik pedig itt akart maradni, hogy meggyőzzem apát. Az ágyon fekve bámultam a plafont és őrlődtem. Ilyet egyik könyv sem ír, amit olvastam. Ott senki sem kerül ilyen helyzetbe. ez már itt a kegyetlen valóság, ami felülmúlta a képzeleteimet. Felpattantam az ágyról és előkotortam egy alvós pólót a szekrényemből. A fürdőszoba felé vettem az irányt. Reméltem, hogy nem fogok belefutni a folyosón senkibe, és a mai napon először meghallgatásra találtak az imáim. Lentről hallatszott Lora hangja, ahogy apával beszélget. Vagyis inkább győzködi valamiről. Nem nagyon érdekelt a dolog, így csendesen behúztam magam mögött a fürdőszoba ajtót. Magamra zártam és gyorsan beálltam a zuhany alá. Magamra engedtem a forró vizet és hagytam, hogy égesse a bőrömet. A hajamat megmostam és letusoltam, de mielőtt kiszálltam volna a víz alól rám tört a fáradtság.
- És most mit vársz tőlem? - döntöttem a homlokomat a langyos csempének.
Halk kérdésemre senki nem felelt, csak a víz csobogott tovább a rózsából. Lassan lefolyt az első könnycsepp az arcomon, amit több száz követett. Zokogtam és kezdtem felfogni, hogy mi is történt. Mit tehetek ebben a helyzetben? Várjam a messiást, vagy? Hiszek még a mesékben a látottak után? A fejem zúgott a sok kérdéstől, amikre nem fogok választ kapni egy fürdőszobában, ahol egyedül vagyok. Kiszálltam és megtörölköztem. Felkaptam magamra a pizsamámat, majd olyan halkan, ahogy bementem, visszaosontam a szobámba. Ilyenkor utáltam, hogy nincs kulcs az ajtómhoz. Azért a "Ne zavarj" táblácskát átfordítottam, hátha veszik a célzást a lakásban lévők. Persze egy "Ha benyitsz engedély nélkül, akkor megöllek" felirat jobban illene a hangulatomhoz.
Bedugtam a konnektorba a díszvilágítást, ami egy hosszú karácsonyfa dísz volt, körbetekerve az egész ágyam környékén. Most gyönyörűen világított az esős augusztus közepén. A karácsony mindig meghozza a kedvemet. Reméltem, hogy ez most is így lesz. Az ablakomban ott árválkodott egy szál vörös rózsa. Megbarnult szirmai mind lehullottak és eléggé szomorú látványt nyújtott. A víz, amiben volt már régen bepenészedett. Apa nem igazán járhatott be a szobámba, ami nem is volt gond. Jobb dolgom nem volt, és persze fáradt is voltam, így az alvás mellett döntöttem. Hátha az álmok el tudják velem feledtetni a mai napot. Még ha egy kis időre is. Befeküdve az ágyba előszedtem a sok játékállat közül a kedvenc plüssömet.
- Szia Kutyuska - simítottam végig barna bundáján. - Szép nagy galiba van mostanában körülöttem.
Kopogás szakította félbe a mesémet, amit egy plüss kutyával folytattam.
- Bejöhetek? - érkezett a kérdés az ajtó túloldaláról.
Felsóhajtottam és egy "Gyere be" felszólalással feljebb tornáztam magam az ágyon. Lora lépett be az ajtón és mosolyogva körülnézett a félhomályos szobában.
- Beszélhetünk? - kérdezte az ajtóban ácsorogva.
- Kérlek ne akarj kioktatni - nyöszörögtem fáradtan. Ehhez most nincs erőm.
- Csak beszélgetés - emelte fel a kezeit védekezőn.
Én megütögettem az ágyam szélét, ezzel beljebb invitálva őt. Lassan leült és szétnézett.
- Én is imádom a karácsonyt, mindig jó kedvem lesz tőle - dobta fel a témát.
Halványan elmosolyodtam és meg is könnyebbültem.
- Én is.
Valahogy feszült volt, mintha olyat akarna velem közölni, hogy megölte a szüleit, de ehelyett, csak felkelt és az ablakhoz sétált.
- Ne akard vízbe fojtani az elszáradt virágot - mondta és kiszedte szegény rózsát a vízből.
Megvontam a vállamat és összegömbölyödtem az ágyon.
- Miért jöttél? - hunytam le a szemeimet.
- Beszélgetni akartam - ült vissza mellém.
- Miről?
Csend támadt és én szívem szerint elaludtam volna rögtön, de érdekelt, hogy miért van itt.
- Mindenről - adott egyszerű választ. - Apád elmondta nekem, hogy milyen táborban voltál.
Csak egy elfojtott nyögés tellett tőlem. Túl puha volt a takaró.
- Nem tetszett neki a dolog, de elengedett. Aztán hazajössz terhesen a gyerek apjával. Ez... - magyarázta, majd a végén felnevetett.
Meglepődve nyitottam ki a szemeimet.
- Ezt nem értem - mondtam ki nehezen a szavakat.
Miért nevet úgy, mintha az évszázad viccét meséltem volna neki? Nem hisz nekünk? El fogja hagyni apát, mert furcsák vagyunk?
- Nem fenékig tejfel az életed - hagyta abba Lora és rám mosolygott.
- Nem nézel minket őrültnek? - kérdeztem hitetlenkedve.
- Ahhoz túlságosan szeretem az édesapád. Ha azt mondja, hogy a csillagok apró tündérek, akkor én azt elhiszem neki.
- Ez túlzás - nevettem fel keserűen.
- Igen, talán az - hagyta rám a dolgot.
Egyre jobban kedveltem.
- Leszel az akinek elmondhatok bármit? - kérdeztem rá, mielőtt meggondolhattam volna.
Lora meglepődve pislogott rám, majd hatalmas mosollyal az arcán bólintott.
- Ha azt mondom bírlak, akkor érezd magad nagyon fontosnak - hunytam le ismét a szemeim.
Most erősebben tört rám a fáradtság, mint az elmúlt napokban. Teljesen elszállt az erőm és még arra sem tudtam reagálni, mikor egy kéz végig simított vizes hajamon. Megnyugtató mozdulatokkal simogatta a fejemet, amit én csak egy apró mosollyal tudtam jutalmazni. Hatalmas erővel szippantott be az örvény, amit már egy jó ideje vártam és most végre elérkezett. Elaludtam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése