Keresztre feszítve

Will

Skye ma hajnalban lépett le, én pedig még pár óra őrség után végre beestem a Hermész bungalóba, és eldöntöttem, hogy kialszom magam. A szervezetem volt a hunyó egyébként. Mivel én ilyen kis lázadó típus vagyok, és bármennyire is tartom fölöslegesnek az alvást, mégsem szeretek kikelni az ágyból, szellemileg és fizikailag is szépen lassan épülök lefelé. Mikor volt utoljára, hogy hat óránál többet aludtam volna? Igazából nem tudnám megmondani, pedig igénylem az alvást, és most mindennél jobban. Szinte beestem a bungaló ajtaján, néhányan pedig már öltözködtek, és mentek kifelé szorgoskodni, élni az életüket, és közben természetesen készenlétben állni, mivel nincs védőfal. Utálom ezt a helyzetet, igen Will, ints búcsút a nyugodt kis hétköznapjaidnak, mert ezennel ezeknek vége. Bár bevallom élvezem a robbantgatást, Alex és Kheirón nem. Hogy miért ők ketten? Mert Alex szerint balfasz vagyok, Kheirón szerint meg kárt okozok. És ők milyen kárt okoznak az én kicsi lelki világomban, azzal, hogy nem engednek élni a szenvedélyemnek? Mármint, bocsi ha nem jön át, a szarkazmus jó barátom, csak nem mindig veszik fel az emberek. Kikerülve néhány macskát, meg elhessegetve párat az ágyamból, végre vízszintesbe kerültem, és szinte abban a pillanatban álmatlan álomba zuhantam. Eh, na igen. Én nem szoktam álmodni. 

*

 Amikor felébredtem még világos volt, habár a nap már lebukott a hegyek mögött, és a bungalóban be volt sötétítve, az időérzékem nem csapott be, olyan este hét körül lehetett. A többiek nem voltak bent, tehát több, mint valószínű, hogy vacsoraidő volt. Egyébként igen, ez volt a legárulkodóbb tényező arról, hogy mennyi lehet az idő. Felültem az ágyon, pislogtam párat, végül miután elhatároztam, hogy visszadőlök, és végigalszom az éjszakát is, egy pillanatra egy árnyat láttam elsuhanni a szembelévő ablaknál. A függöny mögött csak az árnyékot tudtam kivenni, de még így is lehetett látni, hogy az ott valaki, de minimum valami. Talán csak egy macska, de a macskák nem suhangatnak össze-vissza. Kevésbé éberen, mint amikor elmentem aludni, mert ha sokat alszok, sokkal inkább bamba, vagyok, mintha keveset, elindultam kifelé, hogy megnézzem, ki ugrál az ablak előtt. Végül kisült, hogy senki, és csak hülye vagyok, bár ez egyáltalán nem meglepő, és úgy néz ki még paranoiás is lettem. Remek, gratulálok William Ross. Kezdesz bekattanni. Bár érdekes lenne, ha egyszer megőrülnék, sőt, papírom is lehetne róla, hogy nem vagyok normális, mekkora már!
 Mivel már kijöttem, ezért úgy döntöttem, hogy elmegyek vacsorázni, mondjuk hozzátenném, egy kávénak jobban tudnék örülni, valószínűleg azt már nem fogok kapni. Ez olyan, mint amikor egyszer betegen, egy szombati napon, amikor mindenki bulizott, akik meg nem bírták a zenét jó pár méterrel arrébb iszogattak, odamentem Danielhez, és megkérdeztem, hogy tud-e szerezni nekem teát. Kikerekedett szemekkel fordult felém, és meglepődve közölte, hogy "Bulin még ilyen kérést sem hallott." természetesen nem, nem kaptam teát, helyette adott vodkát. Hát nem csodálatos? Egyébként mostanában elég gyakran bambulok előre, miközben a régi dolgaimon gondolkozok, és így történik az, hogy egyáltalán nem figyelek a külvilágra. Mint most, amikor hirtelen a földön találom magam, és valaki felettem vigyorog, egy karóval a kezében. Ja, ez csak Caleb. Hidegvérű gyilkosnak mondják őt a többiek, aki még élvezi is, amit csinál. Szerintem csak barátokat akar, igen, biztosan, egy gyilkos csak barátokat akar, nem kínozni másokat, hagyjuk már! Egyébként ilyen helyzetekben az a gáz, hogy különösebben nem értek semmihez. Kardom nincs, tőr nincs nálam, íjjal amúgy sem mennék most sokra, a harcművészethez nem értek, de legalább össze-vissza hadonászni tudok, ha kell. A bombák? Áhh, azokkal maximum magamat robbantanám fel, bár ő jönne velem, nekem hiányozna az életem, hiszen még csak húsz éves vagyok, legálisan nem is cigizhetek, én és a halál? Arra még várni kell.
 - Nézd, kis cuki leszek, és csak egy kicsit szúrlak le, mivel keresztbe lőtted a számításaimat. Tényleg, miért nem tettél egy szívességet magadnak, és léptél le kajálni? Ellenem semmi esélyed. - Egy fölényes mosoly ült ki az arcára, miközben dárdához hasonlóan forgatta a kezében a karót, valószínűleg végigpörgetve az összes módot a kínzásomra. Amúgy is eléggé kiszolgáltatott helyzetben voltam, és egyedül arra támaszkodhattam, hogy hamarosan valaki erre jár. Segítségért kiáltani úgyis felesleges lenne, megölne, mire bárki is ideér. Egy pillanatnyi habozás után leereszkedett a csípőmre, és a lábaival szorosan közrefogott. Eddigi menekülési terveim, már ha annyira akartam volna amúgy is elfutni, teljesen szertefoszlottak - nem is voltak, mindegy - és inkább poénosra vettem a figurát. Egyébként jól gondoljátok, tényleg nem bírom felmérni, hogy mekkora is a veszély, ahogy most, teljesen sarokba szorítva sem fogom fel, hogy Caleb egyetlen mozdulatába kerülne a halálom. Amolyan tudom, hogy menni fog, de semmit sem teszek érte gondolkodásmód. Talán túlzott magabiztosságra vall, talán...
 - És akkor most az jön, hogy szépen az ajkaimra hajolsz, és egy szenvedélyes csók után az ujjaidat óvatosan végigfuttatod a testemen, mire én kéjesen felnyögök alattad? - húztam az arcomra egy perverz vigyort, mire az arcára kiült az undor, és egy lendítéssel a karót, a tenyeremet átlyukasztva a földbe vájta. Szeretnétek amúgy, hogy kifejtsem? Nem. Oké, akkor gyerünk. Szóval, lassan és kínzóan forgatta a karót a tenyeremben, a csontok recsegését tisztán lehetett hallani. Éreztem a vérem szagát, ahogy lassan végigcsorog a seb mellett, és persze a fájdalmat, mégis elvigyorodtam, és kihívóan néztem Calebre. Egy pillanatra meglepettség csillant a szemében, aztán újra agresszívra váltott, és a karót tovább forgatva a kezemben, helyezett rá még több súlyt. Felnyögtem, és bármennyire is nőttem már ki ezt a szokást, az élvezet biztosan kiült az arcomra.
 - Mi a picsa? - nézett rám végül kikerekedett szemekkel.
 - Szadizmus áldozata voltam három évig, és élveztem. Szerinted? - próbáltam vállat vonni, több-kevesebb sikerrel.
 - Sokkal nehezebb eset leszel, mint az Árészos kis csaj, a franc gondolta volna, hogy találni erre mazochistákat - sóhajtott fel, és előhúzott az övtartójából egy tőrt, hogy azt beleszúrhassa a másik tenyerembe. - Na, most pont olyan vagy, mintha ki lennél bilincselve. Merre folytassuk? - csillant fel a szeme, ahogy megérezte a kínzás örömét, és nyúlt volna egy újabb fegyver felé.
 - Nem tudom, de számomra ez kezd érdekessé válni - erőltettem vigyort újra az arcomra, majd leesett, hogy mit mondott, és ijedt kifejezéssel néztem az arcára. - Várjál, melyik Árészos kis csajról beszélsz?
 - Nagyjából száznegyven centi magas, tipikus kis mitugrász fajta, ja és terhes volt, szóval kettőt ütöttem egy csapásra. - Túlságosan érdektelenül beszélt egy életről, értem, hogy gyilkos, ismertem is egy pszichopatát, de ő sem idegesített fel egyetlen mondatával soha, mint ez a gyerek itt, rajtam. Azért fegyvertelenül senki se közlekedjen, nem de? És hiába voltam most teljesen előnytelen helyzetbe, a zsebemben lévő füstbombát talán tudom így is aktiválni, csak egy kicsit kellene mocorogni, hogy lenyomódjon a gomb. - Hova mocorogsz, úgysem szabadulsz - húzta fel kérdőn az egyik szemöldökét, aztán ő is meghallotta a pittyenést. A karót gyorsan kihúzta a kezemből, de a tőrt otthagyta, és felpattant. - Miért gondolsz mindenre? - morogta maga elé, aztán szinte köddé vált, miközben a zsebemből lassan előszivárgott a sárgás színű füst. Igazából ennek annyi volt a célja mint a jelzőrakéta, ha gáz van, akkor egyből lehessen látni. Ezt Caleb is felfogta, gondolom ezért húzott el a francba. Legalább hagyott itt nekem ajándék tőrt. Megpróbáltam kihúzni a kezemből, csak enyhén szólva alig tudtam használni a karóval átszúrt kezem. Brutálisabb módszerekhez folyamodva az történt, hogy egy kis erőt beleadva megemeltem a tenyerem, a tőr meg könnyen kicsúszott a földből, így szabadultam ki, és indultam az Árész bungaló felé, ha mázlim van, akkor Alexhez már hívtak segítséget, ha nincs, akkor tehetetlenül, a kezemben szétroncsolódott csontokkal és idegekkel ülök Alex mellett, és megvárom, amíg valakinek feltűnik a sárgás füst. Amúgy, úgy érzem magam, mint akit keresztre akartak feszíteni, vicces dolog.