2015. június 19., péntek

Lista

Hannah:
 

  Na szóval, az egész ott kezdődött, hogy megjelent Artemisz. Aztán én elvonultam egy külön sarokba és azon kezdtem gondolkodni, hogy eddig hány félvér állt át. Listát akartam készíteni belőle, így elindultam tollért, tintáért és papírért. Nico-t akartam megtalálni, hogy segítsen összeszedni a neveket is. Végül a Hermész bungaló mögött bukkantam rá. Éppen egy Félig rohadó macskával játszadozott, mire én nemes egyszerűséggel leültem mellé.
 - Ezt hogy csinálod? - kérdeztem kikerekedett szemekkel.
Furcsán nézett rám, majd becsukta a szemét és a macska visszapréselődött a földbe, amit én csak tátott szájjal figyeltem.
 - Még sosem keltettél fel senkit? - mosolygott rám féloldalasan. Biztos ezzel vette le a lábáról Ryan-t is.
 - Nem még soha. Hogy kell? - érdeklődtem.
 - Nem tudom teljesen elmagyarázni - vakarta meg a fejét. - Ezt érezni kell.
Lehunyta a szemét és ahogy emelkedett lassan a mellkasa, úgy jött fel a homokból a tetem. Lehet, hogy mások undorítónak, vagy elmebetegnek gondolták volna azt, amit teszünk, de ha egyszer a halál az apád? Közben a macska odajött hozzám és én jobban megfigyelhettem. Fekete szőre volt és csak akkor éreztem, hogy éppen bomlófélben van, mikor megsimogattam. Furcsa állaga volt. Nem mondhatni stabilnak és féltem is, ha beleugrik az ölembe, akkor leesik valamije.A szőre egész jó állapotban, de a kosz még így is látszódott rajta. Kicsit mintha sántított volna, lehet, hogy eltört a mellső lába?
 - WILL! - ugrott elénk egy ember hirtelen és felkapta a macskát, mire annak kifordult a teste. - Hát te hogy kerülsz ide?
 Simogatta a mellettünk térdelő ember a félholt állatot, mire az nyávogni és dorombolni kezdett.
 - Ezt hogy csinálja? - hajoltam közel Nico-hoz.
 Ő csak megvonta a vállát és valami olyasmit motyogott, hogy "Mindent én sem tudhatok". Visszafordultam az újonnan érkező felé.
 - Te Will vagy a Hermész bungalóból. Ugye? - mosolyogtam a srácra, aki nagy szeretettel szorította magához a cicát.
 - Igen - bólogatott. - Soha többet nem engedlek el. - Gügyögött tovább.
 - A te cicád volt? - kérdeztem rá a nyilvánvalóra.
 - A kedvencem - kényeztette tovább rég nem látott barátját.
Aranyosnak tűntek együtt, mintha Willnek a kicsinye lett volna a cica.
 - Mi a neve? - most Nico tette fel az égető kérdést.
 - Will - mosolygott a hermészes.
 - A macskáé? - röhögtem fel, mire kissé durcásan válaszolt.
 - Szerinted miért ő a kedvencem? Vagyis csak volt - szomorodott el, és én megsajnáltam egy pillanat alatt.
Olyan volt, mint egy kisgyerek, aki évek múlva látja csak újra kis kedvencét. Lehet, hogy ez is volt az igazság. Nem volt kedvem belerondítani ebbe a szép kis idillbe, de odafordultam féltestvéremhez.
 - Amúgy itt honnan tudok tollat meg tintát szerezni? - Jutott eszembe az, amiért eredetileg jöttem.
 - Manapság már nem használnak olyat - mosolygott. - Azt hiszem pont van nálam egy toll.
Elkezdett kotorászni a zsebeibe, majd elővett egy furcsa... valamit és a kezembe nyomta.
 - Ehh, hogy működik ez az... izé? - Forgattam, pedig rémlett valami, hogy esetleg egyik életemben használtam. Vagy többen?
 - Nyomd meg a toll tetejét. Nem azt, a másikat - nevetett fel.
Lenyomtam és hirtelen eszembe jutott, ahogy írok vele, így gyorsan elkezdtem firkálni vele a kezemre.
 - Köszi Nico, emlékszem - pattantam fel. - Már csak papírt kell kerítenem valahonnan.
 - Az ágyam melletti asztalon van egy füzet, azt használd nyugodtan. - Segített ki.
Megköszöntem és egy utolsó pillantást vetettem a macskás srácra. Elszomorodtam, mert tudtam, hogy nem sokáig maradhat fent a cica. Ezzel a gondolattal indultam meg a bungalónk felé. Ma lesz a Démétéres lánynak a lepel égetése. Azt hiszem Aprylnek hívták. Na igen, kell egy ember, aki segít összeszedni a táborlakókat. Az eltűnés előtti létszámmal együtt. Ha össze voltam zavarodva, akkor mindig egy listát készítettem, ezzel egyensúlyban tartva saját magamat. Sosem szerettem végső búcsút venni az emberektől. Ezért is akartam lefirkantani a lakók neveit, hogy tudjam, kik mennek haza tábor végén, és kik álltak át.
 - James - kiabáltam oda neki.
Mutogatott, hogy menjek oda.
 - Na miben segíthetek, kislány? - vigyorgott rám fölényesen.
 - Te egész jól ismered a táborlakókat, ugye? - néztem fel rá.
Ő bólintott és várta a magyarázatot.
 - Össze akarom írni, hogy hogy állunk - elmondtam neki a célomat.
 - Ahham - bólogatott. - Ebben segítsek?
 - Ha tudsz - sóhajtottam fel.
Ő megvonta a vállát és egy legyintéssel tudtomra adta, hogy mutassam az utat. Besétáltam a bungalónkba és mikor megtaláltam Nico füzetét győzelemittasan felkiáltottam. Leültem tesóm ágyára, míg James az enyémen helyezkedett el törökülésben. Ránéztem a faliórára, ami délután ötöt mutatott. Volt egy óránk a búcsúztatásig, hogy minden meglegyen.
 - Hol kezdjük?
 - Haladjunk bungalónkként. - Pörgettem meg a tollat az ujjaim közt.
A papír tetejére felírtam, hogy "Félvértábor" és leírtam az istenek neveit. Melléjük pedig szép sorban azokat a neveket, akiket James mondott. Ahogy összeszámoltam, legalább 70-en kezdtük a tábort. Abból körülbelül tizennégyen átálltak. Nekik a neveit fekete filccel kiemeltem, amit Nico fiókjában találtam egy csomag mellett. Véletlen egy Emil nevű hermészesnek is majdnem belefirkáltam a nevébe, de James még időben szólt. Még egy név ki volt húzva: Apryl.

 - Apryl! - ugrottam fel és ledobtam a cuccaimat.
Jamest magammal rángatva elindultam a tűz felé. Augusztushoz képest hamar besötétedett. Mintha érezte volna Apollón is, hogy nem jó, ha zavar a Nap.
 - Ezt hogy szoktátok? - kérdeztem és a tűzre néztem. Most jutott eszembe, hogy az én "időmben" ezt sosem csináltuk.
 James csak a szájára rakta az ujját és az érkezőre nézett. Kheirón egy lepelt hozott magával és búskomor arcán meglátszódott a több ezer év. Az összes bungaló tiszteletét tette a halott előtt. Olyanok is eljöttek, akik nem ismerték. Például én. Sosem beszéltem vele, lehet, hogy kedves volt, de az is megeshet, hogy kiállhatatlan. Most már mindegy. Körülnéztem és észrevettem az egyik Démétér lányt. Éppen egy fiú mellett ült, aki semleges arccal, egyenletes mozdulatokkal simogatta a lány hátát. Lassan teljesen besötétedett és a fa halványsárgás fénnyel vált hamuvá. A tűz mindig azt jelképezte, hogy a táborlakóknak milyen a lelkiállapotuk. Ma halványan égett, de a füstje messze szállt. Kheirón megállt a rakás mellett és a kezében tartott ruhadarabot a lángokba dobta. Úgy nézett ki, mint egy zöld poncsó. Tele volt díszítve virágokkal és gyönyörű volt, ahogy a tűz martalékává vált. Sajnáltam ezt a lányt, de az is megeshet, hogy most itt van és nevet rajtunk. Rajtunk, akik nem is ismerték igazán.

10 megjegyzés:

  1. Árészéknál kihagytátok Tomot :D szegény David :D Elhagytátok a legjobb haverját :D

    VálaszTörlés
  2. Sziasztok!

    Baromi jó lett. Folytatás mikor lesz? :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! ^^ Köszönjük szépen :3 <3 Hát ez Alexától függ, hogy mikor írja már meg végre a fejezetét :"D Alexaaaaaaaa *mérgesen néz*

      Törlés
    2. * Igen Lexyt akkor hívja Alexának mikor mérges rá*

      Törlés
    3. Nem, Lexyt mindig Alexának hívjuk, csak itt Lexy xD amúgymegizé. félig kész a következő, szóval csak megoldja már xD

      Törlés
    4. Sietek! *behúzza a nyakát, majd rájön, hogy akkor hamarabb lecsapja Nessa, ezért felmászik egy zsámolyra, hogy ne érje el*

      Törlés