A gyilkos és az áruló

Sziasztok! Ezt a fejezetet E/3-ban írtuk Lexyvel együtt. Ő Minne részét írta én pedig Calebét. Reméljük ez a "fekete bárány" rész is tetszeni fog. ~ Nessa 

A Nap lenyugvóban volt és elég hűvös szél fújt. A madarak elbújtak a fák ágai közé, a mókusok behúzódtak odvaikba és a táborlakók is fáradtan lézengtek, mint a méhek. A Vihar készülőben volt és ezt az állatok érezték a zsigereikben. A félvérek pedig... Állj, állj, állj! Ez így nagyon drámai kezdet és nehéz is leírni. Az egész bonyodalom ott kezdődött, mikor egy hollófekete hajú, kissé bicegve járó lány, feltűnt a védőpajzs határán, nyomában egy másik lánnyal. Mintha csak egy horrorfilmből léptek volna elő, köd kísérte útjukat. Csendben, egy pisszenés nélkül követték egymást. Furcsán hatott a száraz gallyakkal teli erdőben, hogy nem ver zajt a léptük. Mintha csak a semmiben jártak volna. Fegyver nem volt náluk, de Minne Evans - mert így hívták a fekete hajút - egy megviselt fotót szorongatott. A fotón két ember volt látható. Az egyik az itt sétáló lány, míg a másik a testvére. Minne, megviselt külsejével ellentétben állt az arca. Legfőképpen a zöld szeme. Amiből csak az őrülten lobogó megtorlást lehetett látni. Ezt a félvért más nem hajtotta csak a bosszú. Mikor hirtelen megállt és körülnézett, olybá tűnt, mintha csak a vadat lesné. Ehelyett csak megfordult és rámordult az őt követőre, majd a képet elhelyezte a földön. Rámutatott, mire Diana, Hekaté egyetlen lánya egy szó nélkül a fotó mellé guggolt. Leült törökülésben, lehunyta szemeit, majd kinyújtotta a kezét. Minne tudta a dolgát és megvágva a kezét, belecsöpögtette a vérét egy műanyag pohárba. Várta a pillanatot mikor végre újra látja azt, akit egyszer már az alvilágba küldött. Diana belenyúlt a pohárba és hüvelykujját belemártotta a vérbe, majd a képet keresztül húzta.

 - Várlak vissza Nemeszisz fia, Caleb - szólalt meg hangosan a szőke lány.

***

  A húsz év körüli fiú kinyitotta a szemét halála után először. Hirtelen nem értette mi történt vele, majd szépen lassan tértek vissza az emlékei. Rontás. Tábor. Minne. Halál. Mély lélegzetet vett, hisz oly régen volt már. Hány éve is rohadt a hetedik körben[1]? Elnevette magát. Ez egy naptár segítsége nélkül nem menne. A kezére nézett és elkezdte mozgatni. Régóta nem gyilkolt vele. Hihetetlen, hogy visszatért. Vissza, de hova? És hogyan? Felemelte a fejét és halványan látott egy fekete foltot. A látása még nem tisztult ki teljesen és ez rohadtul idegesítette. Hunyorgott, pislogott, a szemét dörzsölte, míg meg nem látta feltámasztóját. Az a személy hozta vissza a halálból, akit a világon legjobban gyűlölt. Hirtelen harag öntötte el és egy hegyesebb ágat felkapva, nekilendült a lánynak. Minne egy halvány mosolyt ejtett, majd kimondta a kulcsszót Caleb számára. – Van egy ajánlatom számodra. - Ajánlat? – gondolta magában az ifjú gyilkos.

 - És miért is kéne megbíznom benned?

 - Bosszú – válaszolt röviden és tömören, mint mindig. De ebből a szóból mindent lehetett érteni. Caleb néhány percig elgondolkozott, majd egy széles és gonosz mosoly kíséretében bólintott. Elindultak az éjszaka közepén a sötét és sűrű erdőben. Egy hosszabb séta után a fiú megállt és körülnézett. Ismerős volt számára a hely. Túlságosan is.

 - Ha akarsz, bemehetsz. Hadat üzenhetnél nekik. Rájuk fér – jelentette ki Minne és tovább bicegett, amíg el nem tűnt a sötétségben. Caleb egy percnél se habozott tovább, határozottan lépte át a tábor határát. Csendben járt a bungalók között, mert már mindenki aludt. Bár már nem sokáig. Nemeszisz fia hirtelen megállt, majd körülnézett. Körben bungalók álltak, majdnem a tábortűz közepe. Állapította meg szórakozottan. Itt ölte meg őt a saját féltestvére. A hollófekete hajú lány. Minne. Tisztán emlékszik mindenre. A saját anyja rakta rá a rontást, mert ellen mert szegülni. Nemeszisz nem csak azért vesz el a gyerekeitől "dolgokat", mert az elégtétel hajtja, hanem ha ellen mernek szegülni neki. Ki nem állhatja, ha ellentmondanak. Mégis miféle anya az, aki megátkozza a saját fiát aztán hagyja meghalni a testvére keze által? Talán az egyetlen rá jellemző szó a kegyetlen lenne. A rontást, senki nem tudta róla eltávolítani, még maga Dionüszosz sem. Próbálták, de senkinek nem sikerült. Zeusz pedig nem foglalkozott ilyen apróságokkal. De, ahogy teltek a napok, az átok kiteljesedett. Sorozatos gyilkolás kísérte a fiú minden léptét. Először csak egy két áldozat és csak esténként, majd egész nap. Senki nem tudta féken tartani. Végül egy "átlagos" napon körbevették. Testvére a háta mögé lépett és egy mondattal a túlvilágra küldte. Az áldozatai. Óh, az áldozataival egy karóval végzett, amin egy különleges jel volt. Sőt meg is karcolta őket a nyakuknál. Belevéste a jelét, hogy tudják ki járt ott. A szóbeszédek szerint még ivott is egy kicsit a vérükből. Néha a szóbeszédnek is hinni kell. Caleb gondolatmenetét lányok visítozása szakította félbe. Biztosan tettettek egy kis alvást, hogy bulizhassanak kicsit az éjszaka közepén. A hang irányába fordult, majd szép lassan elindult a Démétér kabin felé. Sosem tetszett neki ez a hely. Talán a sok virág vagy az öntelt libák miatt. Sosem tudta eldönteni. Kezét az ajtókilincsre tette és nemes egyszerűséggel benyitott. A lányok döbbenten fordultak felé.

 - Te meg ki vagy? – kérdezte Apryl kikerekedett szemekkel. – Csak nem új itt?

 - Nem egészen.

 - Akkor mi szél hozott erre? – nyávogta Darci.

 - Te leszel a mai szerencsés – vette elő a karóját Caleb és Apryl felé tartotta. Szegény lány fel sem tudta fogni, hogy mi van. Darci pedig sikítozva próbált volna kimenekülni, de Nemeszisz gyermeke nem engedte ki. – Oh, nem nem nem. Nem mész sehova. Végignézed a műsort. - Azzal beterelte őt a sarokba, mondván neki, ha megszólal őt is megöli. Apryl remegve hátrált a falhoz. Rossz döntés volt, nagyon rossz döntés. Caleb mosolyogva közeledett felé és mikor odaért, a karót végigvezette a szájától egészen a mellkasáig. – Kérlek ne! – fakadt sírva a lány.

 - Sajnos muszáj, tudod szépek vagytok, de legbelül üresek. Azaz majdnem üresek – nézett mélyen a szemébe, majd lassú mozdulattal egyre beljebb és beljebb tolta a gyilkos eszközt a lány mellkasába. Egy cseppnyi megbánást sem lehetett felfedezni a tekintetében. Ő gyilkolni akart. Apryl felsikított, a szájából vér tört elő. A gyilkos odahajolt hozzá és lenyalta a lány arcáról csorgó vörös nedvet. Darci keservesen zokogott, hogy nem tehet semmit. – Viszlát, drágám! – mondta ki a végszót a hadat üzenő és egy gyors mozdulattal felkente a falra áldozatát. Többet akarta még kínozni, de nem húzhatta az időt. Megfordult, hogy kimehessen, de szembetalálta magát egy lánnyal. Valószínűleg ő is ide tartozott.

 - Te ki vagy? – kérdezte remegő hangon.

 - A nevem Caleb és ezt vegyétek hadüzenetnek – mutatott a felnyársalt lányra. – Innentől kezdve jól nyissátok ki a szemeteket – jelentette ki, majd a lehető leggyorsabban lépett le, mielőtt az a buta liba elkezd sikoltozni össze-vissza és idecsődít mindenkit, akkor aztán lőttek a bulinak. De a visszafele út se volt túl zökkenőmentes számára. Egy ismerős aranybarna szempárral találta szembe magát. És akkor beugrott neki. Ez a szempár egyszer már végignézte a halálát. Gyorsan el kell innen tűnnie, mielőtt Mr. Napsugárnak is leesik, hogy ő kicsoda. Fejét lehajtva ment el mellette, mintha mi sem történt volna. Érezte ugyan a srác tekintetét, de nem foglalkozott vele. A táborból kiérve ismét találkozott Minnével, akinél egy megidéző tekercs volt. Hmm, jól kezdődik ez a háború – gondolta magában.

***

Amíg Caleb megtette az első drasztikusabb lépéseket, addig a testvére megszerezte a fontosabb dolgokat. Meg kellett idéznie a hidrát, hogy nyomatékosítsák a hadüzenetet. Mire visszatértek, Caleb már végzett és a sikoltozásokból ítélve értette a dolgát. A fényképből idézés nem sikerült teljesen, ugyanis Caleb kissé áttetsző volt. Élt, de nem teljesen. Mivel a DNS nem egyezett, nem tudták teljesen visszahozni.
 - Most kezdődhet a buli - szólalt meg a Hekatés lány.
Az idézőtekercset kihajtotta, majd ismét felvette az előző pózt, azaz leült a hideg földre. Nyár volt, de ez azon az árnyékos helyen nem sokat számított. Egész éjjel mormolta a tekercsen lévő szöveget. A kör, melyet még az elején rajzolt a homokba, egyre jobban izzott. A két Nemeszisz gyerek meg sem mukkant egész szertartás alatt. Végül a hajnal első fényével megjelent a szörny.
 - Mit tehetek? - sziszegte rosszallón, mintha valami fontosat tett volna éppen.
 - Támadd meg őket a mai nap folyamán, majd gyere vissza, mikor gondolod - vont vállat Minne nemtörődöm módon.
 - Addig vissza ne merj térni, míg legalább az egyik fejed el nem vesztetted! - Mordult rá Caleb a hidrára, majd a testvére felé fordult.
 - Majd még találkozunk - idézte azokat a szavakat, amiket a halála előtt Minne a fülébe súgott.

---

[1] Hetedik kör: Az erőszaktevők kerülnek ide, tetteik fajtája szerint. Három gyűrű különíthető el: gyilkosok, vérengzők gyűrűje. Öngyilkosok és istenkáromlók gyűrűje.