2015. március 16., hétfő

Doki- doki

Alex:

Miután otthagytam Ryant és Nicot kettesben, úgy gondoltam, hogy lezuhanyozok, ugyanis kicsit megizzadtam a Ryannel való futkározás közben. Visszamentem a bungalóba, előtúrtam a bőröndömből a tusfürdőt és a törülközőt, meg egy tiszta ruhát. Majd elindultam a közös fürdők felé. Amikor beléptem a zuhany kabinba, meglepetten tapasztaltam, hogy nincsen víz.  Besétáltam egy másikba,de ugyan az a eredmény fogadott. Most meg mi a francot csináljak? Talán nézzem meg a férfi részleget? Ah, egye fene, ilyenkor úgy sincs bent náluk senki. Egy gyors mozdulattal magam köré csavartam a törölközőt, belebújtam a papucsomba, a kezembe vettem a tisztálkodó szereket, aztán átsétáltam a fiúk fürdőrészébe. Pont, ahogy gondoltam, nem volt bent egy lélek se. Megnyitottam a csapot és hála az isteneknek jött is belőle ki a felfrissülést biztosító kristálytiszta víz. Felakasztottam a cseresznyefa mintás törülközőmet a fogasra, kiléptem a lábbelimből és már is a csobogó víz alatt voltam. Igazi megváltás volt számomra a zuhanyrózsa. De nem húzhattam tovább az időt, ugyanis mégis csak egy pasi részlegben voltam. Gyorsan megmosakodtam, majd amikor kiléptem, hogy magam köré tekerjem a fogason lógó mintás anyagot, Zorallal találtam szembe magam. Az az idióta tuti, hogy valaki másra számított. Hogy ezt honnan tudtam? Az arca elárulta. Amikor kiléptem még örült is nekem, de miután leesett neki, hogy ki vagyok, elég meglepett képet vágott.  


- Ez életem legborzalmasabb napja – lehelte a szemét eltakarva, majd odadobta nekem a törülközőt.
 - Azért ennyire nem lehet szörnyű, hogy mesztelenül látsz.
 - Nem az a legnagyobb problémám, hanem az, hogy teljesen másra számítottam. De hanyagoljuk is a témát minél előbb el akarom felejteni ezt, azt hiszem, hogy én most megyek és iszok egy pohár whiskyt – jelentette ki, majd még mindig a döbbenettől letaglózva, kisétált. Én sem pazaroltam tovább az időmet, hamar felöltöztem és kiléptem a helyiségből. Amint elindultam volna vissza a bungalóba, Keena rohant felém úgy, mint aki eszét vesztette. Már megint mi a picsa történhetett? Hamar ideért hozzám és miután kifújta magát elmondta, hogy szükségük van a segítségemre, ugyanis Willnek valami baja van és még Skyenak se hajlandó elmondani. Dr. Alex megkezdte a rendelését. Bár kibaszottul nem értem, hogy miért pont engem hívtak. Annyira nem is vagyunk közeli barátságban Willel. Egyszer volt együtt egy közös incidensünk. De abba most nem mennék bele. Eléggé zavarba ejtő sztori. Szóval elsétáltam a Hermész bungalóhoz, bementem az ajtón és megpillantottam Will-t, ahogy éppen az ágyán kuporgott. Odasétáltam hozzá, majd leültem az ágy szélére.

 - Hagyjál! – szólalt meg hirtelen és durcásan belefordult a párnájába.
 - Nem, mi bajod van?
 - Semmi. Menj innen – jelentette ki morcosan. Ez nehezebb lesz, mint hittem.
 - Köze van ehhez az új srácnak? – ejtettem meg egy gúnyos vigyort felé.
 - Áhh, csak… - hagyta félbe a mondatot, majd észrevettem, ahogy halványan elpirul. Oh, vagy úgy.
 - A nagy William Roth itt pirul el előttem. Ez életem legjobb napja!
 - Ne örülj, többet nem fogsz ilyet látni – vigyorodott el kissé gonoszan, majd egy hirtelen mozdulattal hanyatt döntött az ágyon és fölém magasodott. Ez még csak egy enyhe meglepődést váltott ki belőlem, de amikor nagyon közel hajolt hozzám, éreztem, ahogy az arcom elkezd lángolni. Annyira zavarban voltam, hogy el kellett fordítanom a fejemet oldalra és szaporábban kapkodni a levegőt. Hogy tudja ezt kiváltani belőlem?
 - Ki is pirul most? – enged el hirtelen, én pedig villámgyorsan felültem.
 - Barom – morgom az orrom alá idegesen. – Na, de térjünk vissza a lényegre. Mit érzel Lauri iránt?
 - Nem tudom, csak ha meglátom, szaporábban veszem a levegőt és a szívem…
 - Doki-doki – vágtam közbe japánul.   
 - He? –fordult felém értetlenül.
 - Hevesebben dobog a szíved – forgattam meg a szemeimet.
 - Sosem értettem a japánokat – sóhajtotta.
 - És mit fogsz most csinálni?
 - Nem tudom.
 - Mi van, nem vagy hozzászokva, hogy valaki nem omlik egyből a lábaid elé? – vigyorodtam el.
 - Lehet leszállni rólam, ott az ajtó.
 - Jó, de ha összejöttök, szólj – kacsintottam rá, majd felálltam az ágyról és jókedvűen kisétáltam az ajtón. A Nagy Ház felé vettem az irányt, hogy végre szólhassak Kheirónnak az érkezésemről. Ugyanis ez a visszaérkezésem óta nem tudtam megtenni, mert mindig történt valami. Bár, már biztos tud róla, de azért nem árt, ha megjelenek előtte. Amikor odaértem az új srác jött ki pont az ajtón. Hmm, micsoda időzítés.

 - Hé! Lauri ugye? Én Alex vagyok, üdv a táborban. Figyelj, maradnék még csevegni veled, de sürgős dolgom van, csak annyit szerettem volna mondani, hogy valaki szeretne veled beszélni. A Hermész bungalóban találod. Willnek hívják, azt mondta, hogy keresselek meg téged, mert akar neked valamit mondani – mosolyodtam el titokzatosan, majd otthagytam a válaszát meg se várva. Csak nem lesz semmi gond, ha kicsit rásegítek a kettőjük kapcsolatára. 

5 megjegyzés:

  1. Uhh imádom!!!!
    Sunyi Alex!Szerelmes Will!!!Hogy mik nem vannak itt.Nagyon jó lett!Kíváncsi vagyok, hogy mi lesz ebből!Remélem Will nem fog megnémulni ha meglátja a srácot! :D
    Remélem hamar lesz folytatás mert írtó klassz lett!!!

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm szépen ^^ Igen Alex elég sunyi :D
    Ja, pont olyan, mint Nessa :'D ~ Pepi, igen itt vagyunk egymás mellett és éppen infó óráról válaszolunk, Lexy is itt van egyébként, csak ő... Franc tudja mit csinál xD
    Egyébként Will miatt nem kell aggódni, nem lesz ő néma... Legalábbis azt hiszem, most a kövi fejezettel én jövök, szóóóval ötletem sincs mikor tudom feltölteni xD Köszi, hogy írtál, imádlak <3

    VálaszTörlés
  3. Kicsit? Kicsit rásegítesz? Olyan minta házhoz megyek prosti. Szegèny fiú tudná hova küldi Alex. Micsoda kerírő ldtt nemnhondoltam volna pont róla!? Na nagyon tetszett nagyon várom a fojtatást mondjuk Will szemszögèből, Ryant is birom őt is nagyin várom,ja, de ott van mèg Alex ès Skye is őket is birom nem tudom olyan kurv@ jól írtok. Szeretlek titeket. (főleg ha gyirsan hozzátok a köviket)
    Puszika

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mi is nagyon szeretünk téged és köszönjük, hogy mindig írsz :D Feldobod a napunkat :3 <3 Ugyan úgy, mint Miss Hapcii :D Nagyon szeretünk titeket ^^ Ösztönöztök minket az írásra :3 :* És uou örülök, hogy tetszik Alex karaktere *-*

      Törlés
  4. Imádom a szemèlyisègèt. De ezt ki is fejtem amikor nem fudok mit mondani ès beszèlek csak öszze-vissza.
    jó èjt mindenkinek puszi

    VálaszTörlés