Hannah:
Azon gondolkodtam, hogy vajon merre lehet Ryan. Az Apollónos srác nagyon gyorsan lelépett tegnap. Nico azóta is az ágyat nyomja. Nem hiszem, hogy beteg lenne. Maximum, ha a szerelemre azt lehet mondani, hogy gyógyíthatatlan betegség.
Na igen, - mosolyodok el. - Akkor menthetetlenül és halálosan kezelhetetlenül...
Ebben a pillanatban jelent meg az emlegetett szamár és én egy hatalmas vigyor kíséretében beinvitáltam a bungalóba, majd rájuk csuktam az ajtót. Így ni. Innen már csak nem szabadulnak egyhamar.
Hangosan felnevettem és elindultam a buli utolsó napján enni valamit. Kezdtem érezni, hogy tegnap nem igazán ettem semmit. Mivel tegnap az egész tábor a szobájában gubbasztott, így nem igazán éreztem szükségét annak, hogy én is kimásszak az ágyból. Viszont most az éhség szólított.
A Nap már elég magasan járt. Meleg volt és én kezdtem egyre jobban nyűgös lenni. Nem szerettem ezt a száraz levegőt. Mivel Finnországból származok, ez így érthető is. A hideghez és a fagyoskodáshoz vagyok szokva. Bár nekem az, pont a megfelelő hőmérséklet lenne. Amúgy meg a sötét helyeket is jobban szeretem. Bár ezt gondolom, apától örököltem. Mint sok más dolgot, amiket már nem is számolok össze.
- Szia, Hannah - jelent meg előttem az, akit most nem volt kedvem látni. - Hogy vagy ma?
- Erósz. Kérlek, nem tudnál békén hagyni? - szinte könyörögtem neki, de ő lerázhatatlan volt.
- Hogy megint szem elől tévesszelek? - Villant rám a tekintete, amitől hirtelen még én is megijedtem. - Azt a hibát nem követem el megint.
Felsóhajtottam és kezdtem beletörődni abba, hogy van egy levakarhatatlan útitársam. Miután Zorallnak kiöntöttem a szívemet és meg... Öhm... Igen, megtörtént egy-két dolog, azután már csak a buli volt említésre méltó. Na meg apám látogatása. Viszont az első találkozásunk óta Erósz békén hagy. És ami még furcsább, hogy Zorallt sem cseszteti mindig.
Az Árész fiú viszont már más téma. Kissé meglepődtem, mert nem hittem volna, hogy ennyit tud inni. Bár úgy néz ki, hogy ő sem. Viszont jobban kiakaszt az, hogy most itt ül körülbelül öt méterrel arrébb és néz. Néz és iszik.
- Vigyázz kiben bízol - törte meg a csendet Erósz. - Az ördög is egyszer angyal volt.
Elképedtem, aztán mikor leesett, hogy kire érti, felnevettem.
- Te most Zorallra vagy féltékeny? - Vigyorogtam a képébe. Nem is sejtette, hogy a féltékenysége nem alaptalan.
- Persze, hogy rá! - Fonta karba a karjait. - Úgy néz téged, mint aki menten el akar tőlem lopni.
- Először is. - Álltam fel. - Nem tudnak tőled ellopni, mert nem vagyok a tied. Sőt, senkié nem vagyok. Másodszor pedig te céloztál rosszul. - Kacsintottam rá.
- Ez most nem az én nyilam volt. - Vonta össze a szemöldökét.
Morogtam magamban egy sort az idióta férfiakról, aztán ott akartam hagyni és visszaindulni a bungalóba. Meg szerettem volna nézni, hogy Nico megmozdult-e már, aztán rájöttem, hogy ő sem evett még, így visszafordultam és kentem neki is egy szelet kenyeret. A két srác most egymást nézték meredten. Nem akartam tovább maradni, mert még a végén egymásnak ugranak. Így elindultam. Persze azt hittem ennyivel megúszom őket. Nagyon elhittem.
- Szia, Hannah - ért be az Árész fiú.
- Szia, Zorall - biccentettem.
- Mondani akarok valamit. Hol is kezdjem..? - gondolkodott, miközben a tarkójára rakta mindkét kezét.
- Az elején mondjuk? - Segítettem ki, de semmi kedvem nem volt a társaságához.
- Először is sajnálom a történteket. - Forgatta meg a szemét.
Megtorpantam. Most tényleg elnézést kért tőlem? Ezt is megéltük? Köszönöm istenek.
- Meg van bocsátva - vontam vállat nemtörődöm módon. - Még valami? Csak azért kérdezem, mert ezt el kéne juttatnom egy éhes gyomorba. - Böktem az állammal a kenyér felé.
- Egy kicsit gondolkodok. - Motyogta, majd elindult a bungalónk felé.
Kezdek tényleg meglepődni rajta. Gondolkodik? Bocsánatot kér? Mit tettek vele? Hová tűnt a „kihaénnem” Zorall? Bár nem igazán hiányzik, de azért mégis különös ez a hirtelen jött változás.
Lassan lépkedtem utána. Gondolkodtam az elmúlt napokon és rájöttem, hogy amíg én itt voltam, Kheirón sosem hagyta el a tábort, csak végszükség esetén. Akkor ez most mit jelent? Nagy bajban van mindenki?
- Igen. - Szólalt meg Zorall hirtelen.
- Mi igen? - Néztem rá értetlenül. Csak nem hangosan gondolkodtam? Megint.
- Van még kérdésem.
- Akkor tedd fel - magyaráztam, mint egy öt évesnek.
- Szereted még? - vakarta meg a feje tetejét zavartan.
- Micsoda? Kit? - Néztem félre elpirulva.
- Tudod te azt, hogy kiről beszélek! - mordult fel morcosan. - Erósz.
- Régen szerettem. - Mondtam az igazsághoz híven.
- Én a „most”-ra vagyok kíváncsi. - Fordított nekem hátat.
Elgondolkodtam. Szeretem még a szerelem istenét? Nem vagyok benne biztos, hogy annyira, mint régen.
- Talán, ha nem lenne Zorall, akkor már régen az isten nyakában lógnék levakarhatatlanul, mint egy tinédzser, aki élete szerelmével akarja letölteni hátralévő életét. És hogy miért pont Zorallt hoztam példának? Azért, mert kezdtem beleszeretni. Jobban, mint akartam volna.
- Egy kicsit igen - feleltem, mielőtt meggondolhattam volna magamat.
- Ahol egyszer tűz volt, ott mindig marad parázs - bölcselkedett egy félmosoly kíséretében. - Miért csak egy kicsit szereted?
- Teljes szívemből tudnám, ha ne lenne más... - Nyeltem nagyot.
- Más? - Kérdezett rá, mintha nem tudná a választ.
- Áh, - legyintettem. - Nehéz, ha az isten lánya egy idiótába szerelmes.
Gyors léptekkel magam mögött hagytam a sokkolt srácot, én meg berontottam a Hádész kabinba. Persze teljesen megfeledkeztem arról, hogy én nem csak a testvéremet hagytam itt, hanem Ryan is bent van. Természetesen arra egyáltalán nem számítottam, hogy ilyen gyorsan megbeszélik a dolgokat. Hát, még ha csak beszélgettek volna! Az istenekre, hogy nem bírnak a vérükkel. Ugyanis míg Nico már póló nélkül élvezte Ryan csókjait a mellkasán, addig a drága testvérem már a másik farmerja övével vívott csatát. Egy ideig csak néztem őket, majd láttam, ahogy Nico rám néz és megdermed.
- Nagyon sajnáljuk, hogy megzavartuk az idillt - jelent meg mögöttem Zorall és kihúzott az ajtóból. - További jó szórakozást!
- Csak ne az ágyamban! - kiáltottam még vissza, mielőtt becsukódott az ajtó.
Megköszörültem a torkomat. Ez egy kicsit ciki volt.
- Lesokkoltál - Vigyorgott önelégülten a srác.
- Kuss - vágtam hozzá a kenyeret, amire már nem lesz szükség.
Persze elhajolt előle és kiröhögött.
- Tudom, hogy a káromkodás nem old meg semmit, de kurva jó érzés, ha elküldhetlek a picsába! - Próbáltam komoly maradni, de elnevettem magamat.
- Tudom, hogy szeretsz titokban - mosolygott rám és egyik kezével átölelte a derekamat.
Magához húzott egy csókra. Furcsa. Észre sem vettem és egyszer csak beleszerettem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése