Egy nem túl világos reggel

Ryan

Reggel, vagy az is lehet, hogy már délután a kínzó fejfájás ébresztett. Érdekes, hogy a szobába élesen bevilágító napsütésre sem keltem fel, és egyébként itt volt az egész sztoriban a bökkenő. A szobában tök sötét volt, fekete falak, fehér és szürke bútorok, régies lámpák, a sötétítő elhúzva, az illat ismerős, csak tudnám, hogy honnan. Aztán egy pillanattal később feltűnt, hogy nagyon nem vagyok egyedül a szobában. A szemben lévő ágyon Hannah fehér haját egyből kiszúrtam, így hamar leesett, hogy hol vagyok. Viszont mögöttem egy gyönyörű fehér bőrű, mégis éjfekete gombóc pihent, azaz Nico. Először mosolyogva néztem, hogy milyen békés, és ártatlan így, hogy alszik, de fél másodperccel később már fülig pirulva gurultam kicsit hátrébb az ágyon, ami csak annyit eredményezett, hogy sikeresen leestem az ágyról. Az esésemre mindkét Hádész gyerek mocorogni kezdett, és nem sokkal később érdeklődve pillantottak rám. A csendet Hannah kuncogása törte meg. 

- Mi az? – kérdezte Nico álmosan, és aranyosan grimaszolva Hannahtól, majd végigpillantott rajtam és ő is elvörösödött. Nos, a fekete boxerem, és a kicsit felcsúszott sárga pólóm, valamint az össze-vissza álló hajam néhány dolgot mert sejtetni a tegnap éjszakáról. Nem is beszélve arról, hogy tuti érezni az illatom az ágyában. 

- Együtt aludtatok, és meg kell hagynom, hogy iszonyatosan aranyosak vagytok együtt. Na de komolyra fordítva a szót, történt valami érdekes közöttetek az este? – vigyorgott ránk a lány. Ahogy a tegnap estére gondoltam nem nagyon rémlett semmi. Onnantól kezdve, hogy Alexet elhagytam egy kicsit – nagyon – hiányosak az emlékeim. Abban viszont biztos vagyok, hogy „valaki” enyhén csak részegítő hatással volt rám, nem mintha nem lettem volna alapból is eléggé részeg, és nem lenne elég egyértelmű annak a valakinek a kiléte, aki ennyire hatással van rám. 

- Nem emlékszem – mondtam végül, Nico is megrázta a fejét, remek, szóval ő sem tudja, hogy pontosan mi is történt. Pedig érdekelne engem is, hogy meddig jutottunk el, csak mondja valaki biztosra, hogy nem feküdtünk le, én arra emlékezni akarok… 

- Legalább neked rémlik valami, Hannah? – pillantott Nico Hannah felé, mire ő zavartan kapta el rólunk a tekintetét. 

 

- Ehm, igen – bólintott, és ennyivel le is tudta ezt a témát. Oké, akkor ne fejtegessük. Én viszont feltápászkodtam a földről, és egy kicsit még visszamásztam Nico mellé az ágyra. Az egyik kezemet rákulcsoltam az övére, és egy puszit nyomtam a homlokára. 

- Később még beszélünk, oké? – kérdeztem halványan mosolyogva, a hangom reménykedő volt. Ő csak épphogy bólintott egy aprót, és lopott magának egy félénk csókot. Az érzés ismerős volt, mégis meglepő, hogy egy csóktól ilyen érzések keletkeznek bennem. 

A testemen kellemes bizsergés futott végig, és egy pillanatra, mintha lángra robbantam volna. Hannah egy halkabb sikítás kíséretében ráborult a párnájára. Egy vigyort küldtem felé, majd felkaptam a földről a rövidgatyám, belebújtam, és elindultam kifelé a bungalóból. Bár szívem szerint még maradtam volna, de kénytelen voltam megkeresni Alexet, vagy Rileyt, tulajdonképpen mindegy, csak valakivel muszáj beszélnem.