Hideg zuhany egy csipetnyi mámorral fűszerezve

Nico

  Azok után, hogy megmertem csókolni Ryant, kijelentettem, hogy elszaladok zuhanyozni, és pillanatok alatt el is tűntem a fiú mellől. Reménykedtem benne, hogy a hideg víz józanító hatással lesz rám, de igazából a fejemet csak még nehezebbnek éreztem, és képes lettem volna ott helyben elaludni. Nem most volt már reggel nyolc.

Ryan percekkel később lépett be a zuhanyzóba, és a karjait a derekamra csúsztatta, úgy ölelt át. A teste forró volt, az illata most is hajnal, napfény és sárgadinnye. Ahogy a hideg víz hozzáért a bőréhez egy kicsit hátrébb lépett. A közelsége hiányához, már most fizikai fájdalom társult, pedig csak egy lépést hátrált, és különben sem vagyunk együtt. 

 - Gyere vissza - kérleltem kissé elhaló hangon, mintha évek óta most beszéltem volna először. 

 - Csak ha melegebbre állítod a vizet - jegyezte meg halvány mosollyal az arcán. Szinte azonnal a csap után kaptam, elcsavartam a piros jelzéssel ellátott tekerőt, és máris meleg víz jött a zuhanyrózsából. Ryan visszalépett mögém, szorosan magához ölelt, az ajkait a nyakamra tapasztotta, az érintésébe beleborzongtam, és egy halk sóhaj tört fel belőlem, amit sehogy sem tudtam visszafojtani. A sóhaj egy elég nyílt utalás volt arra, hogy én is vágyok rá, így a kezeit végigfuttatta a mellkasomon, és az ágyékomnál állapodott meg. Fájó szívvel léptem ki az öleléséből, de volt bennem annyi, hogy ne holt részegen csináljuk. Erre a pillanatra emlékezni szeretnék, nem a feledésbe lökni.

 - Várj, ne most - próbáltam nyomatékot adni a hangomnak, de valahogy még számomra is távolinak tűnt. 

 - Biztos? - kérdezte halkan, vágytól fűtött hangon, minimum annyira akarhatott engem, mint én őt.

 - Biztos - bólintottam, majd újra közelebb léptem hozzá egy csókért. Habozás nélkül csókolt vissza, szinte alig tudtunk elszakadni egymástól. Kiléptem a zuhanyfülkéből, és a ruháim felé léptem, majd megvártam, amíg Ryan is végez.  Ő is felöltözött, majd a kezét az enyémre kulcsolta, és úgy mentünk vissza a Hádész bungalóba. Hannah ötletem sincs, hogy merre lehetett, de egészen örültem neki, hogy nem találtam a szobában. Ha én el is felejtem, hogy mi történt köztem és Ryan között,  ő tuti emlékezne rá, mert nincs az az Isten, hogy ő részegre igya magát. Legalább így sem lesz a reggel csalódottságtól keserű, csak az émelyítő sötétség és üresség. Úgysem gondolja ezt komolyan, csak a pia beszél belőle is.

Ellenben akkor jobban tettem, hogy a pillanatnak éltem, és arra figyeltem, hogy Ryan maga után húz az ágyamba, megcsókol, megérint, és úgy érzem, hogy szeret. 

 - Jó illatod van - pillantott rám, miközben az ujjaimmal játszott.

 - Nagyon kellemes lehet, halál és talán egy kis föld - mondtam grimaszolva, mire ő elvigyorodott és egy puszit nyomott a tenyerembe. 

 - Inkább a frissen esett hóhoz, és a nyári éjszakákhoz hasonlítanám. Kellemes - javított ki, kissé elpirulva. Muszáj voltam mosolyogni, annyira aranyos volt így elvörösödve. 

 - Nem vagy álmos? - kérdeztem, ahogy végigsimítottam az arcán. A bőre meglepően puha, és selymes tapintású, élvezet rajta végigsimítani. 

 - Már eléggé - mondta vállat vonva. - Van olyan, hogy már naplemente után kidőlök, csoda, hogy még fent vagyok. Bár vannak napok, amikor érdemes fent maradni - nézett rám vigyorogva. A mondatára fülig vörösödtem, és az arcom eltakarásához nem is találhattam volna jobb helyet Ryan mellkasánál. Ő erre csak átkarolt, és még jobban magához húzott. A szíve hevesen vert, akárcsak az enyém. A hátamat simogatta, szinte elvesztem az ölelésében, de valahogy nem zavart, hogy magasabb nálam, és jóval vékonyabb is a testalkatom. Kaptam egy puszit a fejem búbjára, majd szépen lassan álomba szenderült. Egy pillanatra szomorúsággal töltött el, hogy nem fogunk emlékezni erre a pár órára, de aztán rájöttem, hogy nem érdekel. A későbbi csalódástól, és fájdalomtól ment meg az a temérdek pia, amit magamba öntöttem. Mert nem szerethet igazán, nem...?