Erósz nyila eltalált

Hektor:

   Amikor először megláttam, a lélegzetem is elállt. Szó szerint. A napom úgy kezdődött, hogy felébresztettek álmomból, majd futhattam másnap reggelig. Végül meg Alexszel kötöttem ki egy bokorban. De kezdjük az elejétől.

 - Hektor! - halottam meg a nevemet álmomban.

 - Hagyj aludni! - fordultam be a fal felé.

 - Dehogy hagylak tesó. Apolló ma hét ágra süt.

 - Zorall. Már ezerszer megmondtam, hogy a Nap nem Apolló, hanem ő csak az istene - oktattam ki álmosan.

 - Ember, te biztos, hogy Árész fia vagy? Na mindegy. Kelj fel, mert következőleg nem én foglak kelteni.

 - Kitalálom. Alex? - kérdeztem szemöldökömet felhúzva.

 - Készülj fel, hogy húsz kör futás.

 - HOGY MI?! - fordultam felé kiakadva , de már nem volt a szobában. - Idióta! - És igen, ő a legjobb haverom.

 - Jó, hogy kitoltad a képedet! - ordított rám Alex.

 - Elnézést parancsnokasszony - bocsánat kérésemre halk nevetések hallatszódtak.

 - Úgy néz ki, hogy nem fogsz húsz kört futni - tette keresztbe a karját.

 - Akkor csak tízet? - lepődtem meg nagylelkűségén.

 - Hát majdnem - mosolygott gonoszan.

 - Nem értelek.

 - Nem? Lelőjem a poént? - fordult a többiek felé.

 - Na ná! - kiáltották be kórusban.

 - Hektor, Hektor, Hektor.. Néha olyan buta vagy. Tízkör helyett, addig futsz amíg össze nem esel.

 - Ne. Alex, kérlek ... - kezdtem mentegetőzni, de közbevágott.

 - Semmilyen mentséget nem fogadok el. Lódulj! MOST!

 - Mondtam már, hogy gyűlöllek?

 - Hmm... Már sokszor - húzódott mosolyra a szája, majd megfújta a sípot én meg futhattam, mint valami vadló.

Alkonyatkor kifulladva és csurig izzadt pólóban terültem szét a földön.

 - Csak eddig bírtad? Azt hittem, hogy kihúzod reggelig.

 - Örülj, hogy egyáltalán megtettem azt, amire utasítottál - morogtam fáradtan.

 - Pattanj fel és fuss tovább reggelig.

 - Te nem vagy komplett - ültem fel, hogy a szemébe nézhessek.

 - Ilyen az élet. Nah, gyerünk - jelentette ki, majd tapsolt kettőt. Én pedig nem tehettem mást, csak futottam és futottam. Kihagytam volna valamit? Ja igen! Futottam. És végül futottam-e reggelig? Büszkén kijelentem, hogy igen.

 - Jól aludtál tesó? - kérdezte nevetve Zorall, ezzel kizökkentve a gondolataimból.

 - Ez fájt.

 - Micsoda? - kérdezte meglepődve.

 - Hogy ilyen kegyetlen vagy. Meg az, hogy az izomlázas vállamon könyökölsz.
 - Ja, bocs. Amúgy meg nem én vagyok kegyetlen, hanem Al... - kezdett bele a mondandójába, de közbevágtam.

 - Ki ne mond annak a nőszemélynek a nevét.

 - Mármint Alexét? - húzta fel kérdően a szemöldökét.

 - Mit mondtam az előbb?

 - Azt, hogy...

 - Nem! Ez költői kérdés volt, de ahh... mindegy hagyjuk - intettem le és elindultunk a Héphaisztosz bungaló felé. És akkor megláttam ŐT. Az az idióta Erósz pont engem nézett ki magának. Miért pont most kellett halálosan szerelembe esnem?! Ráadásul olyan szinten, hogy még levegőt sem bírtam venni. Valahogy így:

 - Zo-rall.

 - Hm? - nézett rám kérdőn.

 - ...

 - Miaz? Hektor? - válaszolni nem tudtam, így csak a lány felé mutattam. - Bejön?

 - Kurvára - szólaltam meg végre.

 - Akkor menj oda és mond meg neki.

 - Azt hiszed, hogy ez ilyen egyszerű? - kérdeztem felháborodva.

 - Nem hiszem, hanem tudom.

 - Na lám. Ugye, hogy nem haltál bele egy kis futásba - halottam meg egy éles és egyben kárörvendő hangot.

 - Hanyagoljuk a témát Alex - vágtam rá gyorsan és tovább fürkésztem a lányt.

 - Ki után leskelődsz ennyire?

 - Ismered? - mutattam ismét a vörös hajú lányra.

 - Igen. Ő Rina.  Héphaisztosz  egyetlen nőnemű félvérgyermeke.

 - Rina. Gyönyörű neve van - ejtettem ki a számon áhítva a nevét.

 - Szerintem tök átlagos név.

 - Neked mindenbe bele kell kötnöd? - fordultam Alex felé lenézően.

 - Hogy mondtad?! Talán azt akarod, hogy szóljak neki?

 - Nem. Még nem készültem fel, hogy...

 - Rina! - halottam meg hirtelen Alex kiáltását, én pedig nem tehettem mást. Cselekednem kellett. Egy gyors mozdulattal nekiugrottam és egy bokorban landoltunk. Mondanom sem kell, totál kiakadt.

 - Mi a francot csinálsz?! Normális vagy ember?

 - Magadnak köszönheted, minek szóltál oda neki? - emeltem fel én is a hangomat.

 - Te kezdtél ki velem! Persze, hogy odaszóltam neki.

 - Én pedig természetesnek vettem azt, hogy belelökjelek a bokorba.

 - Ti meg mi a francot műveltek? - halottam meg Jake hangját.

 - Ez az idióta nekem ugrott és beestünk ebbe a bokorba - magyarázkodott Alex. Jake nagyokat pislogva meredt maga elé, majd kitört belőle a nevetés.

 - Ezt most... el... el... kép, elképzeltem - szólalt meg végül a nevetéstől fulladozva.

 - Igen? Azt is elképzelted, ahogy pofonváglak? - tápászkodott fel Alex és a keze már lendült is, de Jake elkapta.

 - Túl lassú vagy. A magasságodról meg ne is beszéljünk - mosolygott Jake. Bátor. Ezt meg kell hagyni.

 - Jake Johnson! Utállak! - mondta ki gúnyosan Alex.

 - Igen, tudom. Én is.

 - Na jó, ha befejeztétek egymás utálását, akkor végre segíthetnétek nekem kitalálni, hogy hogyan szólítsam meg. Vagy egyáltalán mit csináljak? - zúdítottam rájuk a kérdéseim.

 - Halihó! Mi a hézag? - szólalt meg egy női hang.

 - Szia, Abby! - köszönt neki Jake és Alex egyszerre.

 - Esetleg nem akar jönni még valaki? - forgattam meg idegesen a szemeimet.

 - Sziasztok! Mizu? - érkezett meg Ryan és Riley is.

 - Költői kérdés volt - motyogtam az orrom alá.

 - Mi baja van? - kérdezte Riley unottan.

 - Rina a baja. Bejön neki - rántotta meg a vállát Alex.

 - Ha akarod beszélek vele. Én jól ismerem - ajánlotta fel Riley a segítségét.

 - Mivel benned jobban megbízok, ezért azt mondom, hogy rendben - bólintottam rá az ajánlatára.

 - Akkor mindjárt jövök - jelentette ki, majd elindult Rina felé.

  Végig figyeltem őket, de a beszélgetésükből nem halottam semmit se. Egyszer Rina nagyon felnevetett, kíváncsi vagyok, hogy mit mondhatott neki Riley, ami ennyire megnevettette. Körülbelül húsz percet vártunk tétlenül, amíg Riley végül hátat fordított és elindult felénk. A szívem vadul zakatolva várta a fejleményeket.