2014. május 31., szombat

Fehérnemű vadászat

Alex:

  A küldetésről visszaérve a kabinom felé vettem az irányt. Mikor odaértem nagyot sóhajtottam. Rock. Már megint. Ne értsétek, félre szeretem, de a nap 24 órájában ezt hallgatni, felér egy öngyilkossággal. Az ajtó felé lépkedtem, amikor Hektor egy rózsaszín bugyival a fején rohant ki, Klióval a nyomában.
- Alex! Fogd el! – kiáltotta felém.
- Mi a…?!
- Basszus ez Alex! – fékezett le előttem Hektor.
- Igen, én vagyok. És most add azt ide – nyújtottam felé a kezemet.
- Zorall ötlete volt! – dobta oda hozzám a fehérneműt és elslisszolt.
- Tessék – adtam oda Kliónak a cuccát.
- Köszi, Alex! Te vagy a legjobb – kacsintott rám, majd sarkon fordult és visszament.
- ZORALL! – kiáltottam fel élesen úgy, hogy az egész tábor beleremegett. Néhány másodperc múlva kidugta a képét. Egy élénkvörös kendővel a fején. Álljunk csak meg! Az nem is kendő, az az én… MELLTARTÓM?!
- Most azonnal leveszed és visszarakod a helyére – mondtam dühömet visszafojtva.
- Miért? Illik a szemem színéhez.
- Ne mondjam még egyszer – mordultam rá.
- Vajon hányas méretet hordasz? – motyogta az orra alá, meg sem hallva azt, amit az előbb mondtam.
- NE! Meg ne nézd! Semmi közöd hozzá, te perverz! – indultam el felé idegesen.
- Hu húúú… - nyíltak tágra a szemei.
- Barom! – ütöttem le egy jobb egyenessel a földre.
- Aucs! Nem csoda, hogy Jake rád hajtott. Apám. 80/c?
- Ne mond már ilyen hangosan – ütöttem belé még egyet.
- He? Alex mérete 80/c? – kérdezte valaki az ablakon kihajolva.
- Fúúú ember. Mondjuk, látszik is, de nem gondoltam volna, hogy ennyi – kontrázott rá egy másik srác.
- POFÁTOKAT BEFOGJÁTOK! – kiáltottam feléjük.
- Leellenőrzöm a kezemmel is, hogy tényleg annyi-e – halottam meg a hátam mögül Zorallt, akinek a keze a kijelentése után a mellemen landolt.
- Kajak annyi! – mosolygott a többiek felé, akik meg fetrengtek a röhögéstől.
- Igeeeen… kajak annyi… neked – veszítettem el teljesen önmagamat.
- OÓÓÓ… Alex… - kezdett bele, de már nem tudta befejezni. Akkora öklöst kapott, hogy elrepült a tőlünk 300 méterre lévő fáig.
Az egész Árész bungaló könnyezett a nevetéstől. Aztán hirtelen elhallgattak. Megfordultam, hogy megnézzem, mi van.
- Jake? És... Keith, te mi a francot keresel itt? - néztem rá furcsán. Teljesen idióta és nagyképű, igazából beillene Apollón fiának is. Csak, hogy igazi győztes srác, le sem tagadhatná Nikét.
- Na, ennyire nem kell örülni nekem - vigyorgott Keith - Egyébként pacsi, jól elintézted Zorallt - röhögött, majd felém nyújtotta a kezét, amibe én gondolkodás nélkül belecsaptam.
- Hidd el, cseppet sem örülök Mr.Nagyképű Győztes Srácnak - öltöttem rá nyelvet, majd kissé félve Jakere néztem.
- Mennyit láttatok?
- Az egészet - mosolygott Jake.
- Akkor értünk ide, mikor az a barom hátulról közelített feléd. Én ide akartam jönni, de Keith azt mondta, hogy várjuk ki a végét.
- És meg is érte - vigyorodott el a végére.
- Nem volt vicces - húztam fel az orromat, mire Jake közelebb lépett, és hátulról átölelt.
- Az volt, de mennyivel jobban jött volna ki, ha én csináltam volna - most már a vigyora átfutott egy perverz vigyorba, így kénytelen voltam leütni őt is.
- Megérdemelted - pillantottam végig az arcát simogató Jaken.
- Hűha, te aztán belevaló csaj vagy - nevette el magát Keith.
- Az, és csak is az enyém - Jake még mindig vigyorgott. Engem pedig nem birtokolhat senki, már éppen lendítettem a karomat még egy ütésre, de ezt már elkapta.
- Szerintem mára elég a verekedésből - mosolygott rám Jake.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése