2014. május 6., kedd

A jövő jelenje

Mamma Mia - Gimme Gimme Gimme

Hannah:

Ne kérdezzétek hogyan jutottam ki az időbörtönből. Egyszercsak ott volt egy ajtó, én kijöttem és BUMM! Elvakított a napfény. Lehet, hogy apa miatt nem hatott már annyira a várzslat - kezdett öregedni - vagy csak simán ő engedett ki. Kedves tőle mondhatom. Nem tudom mennyi ideig voltam bent, de mire kijöttem, teljesen megváltozott a világ. A kőépítmények helyét átvették a felhőket szántó tornyok, és a levegő is sokkal büdösebb lett. Higyjétek el, hogy nem önszántamból zárattam be magam abba az idétlen börtönbe! Az az elvetemült apám azt hiszi, hogy mivel a Holtak ura, így bármit megtehet. Igen Hádész az apám, és igen nem érdekel. Ugyanis miután kiderült, hogy kinek a lánya vagyok, hirtelen mindenki rám figyelt. Én voltam Hádész első halandótól való gyereke. Mivel tényleg szerette Perszephonét, így nála nagyon ritka volt, hogy halandóval álljon össze. Kijelenthetem, hogy apa a leghűségesebb isten az összes közül. Csak el ne bízza magát! Sosem szerettem a középpontban lenni és az igazat megvallva, még apámra sem voltam soha kíváncsi. Viszont ő le sem szállt rólam. Én voltam "Apuci szeme fénye!". Kikészített a folytonos aggódásával. Szerette anyámat, és miután ő meghalt, el kellett költöznöm Finnországból az ezerszer melegebb éghajlatú Görögországba. Utáltam. Bezzeg a többi félisten a csillagokat is lehozta volna isten szülőjének én meg egy ilyen elcseszett gyerek lettem. Magasról teszek rá. Akkoriban ismertem meg Kheiront, akivel eldöntöttük, hogy építünk egy helyet egy otthont, ahol minden félvért szívesen látunk. Ez lett a Félvér Tábor. Nem sértődtem meg, mikor közölte, csak 12 bungalló lesz, az apámat kihagyva. Segítettem neki megtervezni az egyes bungallógat, és mikor kész lett, én rendeztem be őket! Nem azért az aranydrachmáért, de királyul néztek ki a végére. Egy otthonos hegytetőre épült, amit sűrű erdő vett körül. Lassan elkezdtek szállingózni a félvérek. Talán csak Keirón ismer több félvért nálam. Ott volt szexi Heraklesz, meg a két bal lábas Akhilleusz is és még...ő. Aki miatt oda kerültem, ahova. Sose vallottam magam egy szerelmes embernek, de ő egyből elcsavarta a fejemet. Persze apámnak ebbe is bele kellett szólnia!

Egyik éjjel, mikor Heraklésszel beszélgettem a tábortűz körül, ő szólított és mire megtaláltam a hang forrását, már kint voltam a Táborból. Későn jöttem rá, hogy csapda, csak utána, hogy valami sötét szurok szerűség elnyelt. Majd megjelent apa.
- Ezt most miért csinálod? Nem tudnál végre leszállni rólam? - szidtam, magamból kikelve, amitől kissé megremegett a föld.
- Majd egyszer megérted, hogy ezt mind a te érdekedben teszem - sóhajtott, majd távozni készült.
- Ennyi? Itt hagysz? Mikor fogsz kiengedni? Ezer év múlva, vagy több? Már te se fogsz élni? - ordítottam utána, de már csak a hideg csend válaszolt.


Körülbelül 2500 év múlva:


Na és itt vagyok. Egy hegyen, mely nagyon vonz, de mégsem emlékszem rá. Valahogy tudtam, éreztem merre kell menni. Felfelé, az ismerős ház felé.
Kezdjük akkor tisztázni a dolgokat, míg eljutok a célhoz.
- A nevem Hannah, utolsó szülinapom a tizenhatodik volt. Hádész az apám és szobafogságot kaptam tőle, mert szerelmes lettem. Oké, ez eddig tök világos... Ja, mégsem! Mi a fenéért tette ezt? Hol vagyok most? A legfontosabb kérdés pedig: Mikor? Kezdek nagyon zakkantnak tűnni, hogy magamban beszélek, de ez nem zavar senkit, ugye? - nevettem fel kínomban.
- Engem biztosan nem - hallatszott egy hang mögülem.
Megfordultam és már rántottam is ki a kardomat, amit nem értek, hogy miért nem vett el apám.
- Húh, vigyázzál Kislány! Ez szúr - bökött Mortem felé, felemelt kézzel.
- Ki vagy te? - vontam össze a szemöldököm.
- Inkább te ki vagy, és hogy jutottál..? - Itt megakadt a mondandójában és elgondolkodva nézett végig rajtam. - Egy félvér vagy?
- Én igen, és te? - eresztettem lejjebb a kardom.
- Én is. Viszont te nem ma kezdted a vívást! - bólintott elismerően. - Az a kard meg... - füttyentett egyet.
- Neve is van - csattantam fel -, Mortem.
- Váó! - színlelt meglepettséget. - "Halál", elég komoly név egy Kislány kardjának.
- Kislány? - nevettem fel, de azért visszatettem Mortemet a hüvelyébe. - Tudod te hány éves vagyok? - itt elgondolkodtam. - Tényleg, hány éves vagyok?
- Nálad valami nagyon komoly probléma lehet, ha ilyet nem tudsz - nézett rám az ismeretlen úgy, mint egy zakkantra.
- Van itt valaki aki segíthet nekem? Te amúgy ki vagy és miért nézel rám ilyen furcsán? - léptem egyet hátrébb.
- Talán tudok valakit, aki segítene neked megválaszolni a kérdésidet. Zorall vagyok az Árész bungallóból és azért mert furcsa vagy - mosolyodott el.
- Óh, az Istenekre! Már megint egy Árész *puer? - néztem fel az égre, majd egy hangos dörrenés után, a kezembe temettem az arcom.
- Okkééé... - húzta el a szó végét Zorall.
- Ki tudna nekem segíteni? - néztem szemforgatva az Árész gyerekre, miközben kisimítottam egy fehér tincset a szemem elől.
- Elvihetlek a tábor igazgatójához, Mr. D-hez, de inkább Kheirónnak mutatnálak be hama...
- Kheirón? - vágtam gyorsan a szavába.
- Aham, egy kenta...
- Tudom ki ő! Vigyél hozzá, most azonnal - lettem egyre izgatottabb.
- Mi a varázsszó? - vigyorgott rám idegesítően.
- Leküldelek az Alvilágba, ha nem kísérsz hozzá most azonnal - rántottam magamhoz a pólójánál fogva.
Elég vicces jelenet lehetett, ahogy egy fél fejjel magasabb srácot fenyegetek meg, de úgy néz ki, bevált, mert szó nélkül mutatta az utat.
- Legalább a nevedet és a származásod megtudhatom Kislány? - fordult felém.
- Hannah Kuolema, Hádész lánya - sóhajtotam, majd folytattam az utat a Nagy Ház felé.
Igen, már emlékszem. A Félvér Táborban vagyok. Otthon.


*puer - fiú

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése