A tetoválás

Jake: 

Miután Ryan elráncigálta Rileyt, beljebb mentünk az erdőbe, hogy ne a döglött medve mellett keljen aludnunk. Nem kellett sokáig mennünk. Egy táborozó helyhez értünk, ahol padok és asztalok voltak valamint egy tűzhely középen.

- Ez nekem gyanús – nézett körbe Alex.

- Most miért? Biztos cserkészek járnak ide – rántottam meg a vállamat.

- Jah. És a cserkészek pajzsokkal járnak? – vett fel a földről egy elhagyott bronzpajzsot.

- Akkor ezek szerint a másik tábor itt járt – mondtam komoran.

- Másik tábor? – húzta fel a szemöldökét.

- Igen. Arion alapított egy másik tábort. Ezért kellett neki az aranygyapjú is.

- Hogy mi?! – szólalt fel sipítozva Dee.

- Megtennéd azt a szívességet, hogy nem nyávogsz bele a beszélgetésünkbe? – vágta a fejéhez Alex durván.

- Te meg végre befejeznéd a folyamatos piszkálásomat?

- Ti meg végre abbahagynátok egymás öldöklését? – kérdeztem a hangomat kissé megemelve.

- Rendben. Jó. Abbahagyom – szólalt meg Alex ijesztően nyugodt hangon és rohadt félelmetes mosollyal.

- Miért te hagyod abba előbb? Én fogom – toporzékolt Dee.

- Oké. Csak rajta – vágta rá Alex.

- Ne hagyd rám az egészet! Ez a legidegesítőbb! – ordította.

- Tudom. Ezért csinálom – nevetett fel jóízűen.

- Na, jó. Dee, Aby! Menjetek el tűzifájért. Alex, te itt maradsz velem és segítesz elpakolni ezeket a padokat – adtam ki az utasításokat.

- Utasítgatsz?! – kérdezte Alex elképedve.

- Igen. Pontosan azt csinálom. Nah gyerünk – ragadtam meg a kezét és az asztalok irányába húztam.

Pár perc alatt elpakoltunk és mire végeztünk, Dee-ék is megérkeztek.  Tüzet raktunk és leültünk köré.  Alexre néztem és láttam, hogy fázik.  

-Gyere ide – fogtam meg a karját és magamhoz húztam. Fejét rádöntötte a mellkasomra és az ujjaival fölfele sétált rajta, míg meg nem állapodott a kulcscsontom alatt lévő tetkón.

- Emlékszel még? – kérdeztem tőle a haját simogatva.

- Alap, hogy emlékszem. Hiszen miattam viseled magadon a nevem japánul.

- Még mindig azt gondolom, hogy őrült vagy. Bolond az ember, ha szerelmes nem? – kérdeztem mosolyogva.

- Ne idézz a Herculesből.

- Most miért ne? – fojtottam vissza a nevetést.

- Mert nem vagy Hercules. Te sokkal jobb, vagy mint ő.

- Ez egy bók volt? – mosolyodtam el.

- Vedd, aminek akarod.

- Valahogy éreztem, hogy ezt fogod mondani –mondtam, majd egy puszit nyomtam a fejére.

Gondolom kíváncsiak vagytok, hogy hogyan került Alex neve a kulcscsontom alá. Nos, ez nagyon egyszerű és izgalmas kis sztori volt. Az egész úgy kezdődött, hogy egy teljesen átlagos napon, a legújabb iPoddal a kezemben lementem a tópartra. Egy filmet akartam megnézni, amivel már hetek óta szemeztem, úgyhogy már nagyon kíváncsi voltam rá. Épphogy elindítottam és konkrétan megtudtam nézni belőle tíz másodpercet, amikor Alex durván levette a fejemről a fülhallgatót és beleüvöltött a fülembe, hogy: " Most azonnal keljél fel innen, és húzzunk el a táborból, mert megyünk tetováltatni." Amire nekem egy egyszerű olyan reakcióm volt, hogy: " Mi a picsának?" 

- Azért , mert a testvéreim szerint hang vagy magadra tetováltatni a nevemet, és nem az én pasim rohadtul nem lesz hang. 

- De, pedig hang lesz - a kijelentésemre megrázta a fejét és karon ragadva elkezdett kifele húzni a táborból. Természetesen az ellenkezésem hiábavaló volt, mert Alex nem tágított, sőt még azt a nemes információt is megosztotta velem, hogy már bejelentkezett a tetováló szalonba. Elég gyorsan odaértünk még csodálkoztam is. Beléptünk az ajtón és egy nagy darab szakállas férfi mosolyogva nézett rám, kezében tűt tartva. 

- Húzzunk innen.

- Nem- nem - rázta a fejét Alex - Itt maradsz! - jelentette ki , majd lenyomott egy székbe. 

A szakállas fószer elkezdett felém sétálni és megkérdezte, hogy hova akarom a tetkót. Pedig tulajdonképpen nem is én akartam. 

- Ömm.. valami kevésbé látható helyre. 

- A kulcscsont alá jó lesz - legyintett egyet a barátnőm. Ezek után higgyétek el, hogy megfordult a fejemben az is, hogy bosszúból szakítok vele. De nem tettem. 

- Jah és japánul, ha lehet - tette hozzá.  A tetoválóm elővett egy sablont és elhelyezte a bőrömön. 

- Állj! Ez nem is a nevem. Ez levest jelent - mutatott az írásra Alex. 

- Honnan tudod ezt kislány? - húzta fel a szemöldökét. 

- Onnan, hogy japán vagyok. Félig- meddig. 

- Akkor írd le a nevedet, ha ennyire okos vagy - dünnyögte. 

- Ne beszéljen így a barátnőmmel - szóltam közbe.

- Nah, jó. Írd le, haladjunk, aztán meg húzzatok innen - jelentette ki kissé dühösen.

Alex hamar leírta és...és aztán csak a tűre emlékszem. 

- Jake! - rázott fel Alex.

- Mi a fene történt? 

- Áhh elájultál, de... kész a tetkód - tette hozzá boldogan.

- Ez engem nem dob fel. 

- Hé! Fel akarsz dobódni? Akkor lépj rá egy aknamezőre - váltott át flegmába.

- Húzzunk vissza a táborba. 

- Pontosan. Meg kell mutatnom a tesóimnak, hogy nem voltál hang és én győztem - mondta kárörvendve.

- Ennek nagyon örülök. 

- Tényleg? - kérdezte meglepve.

- Nem. 

És így történt, hogy lett egy tetkóm. De az igazság az, hogy nem bántam meg.